Adja meg a település nevét, és mi push üzenetben értesítést küldünk, ha a telepü-lést magába foglaló járásra időjárási riasztás lép érvénybe.
Kevés fátyol- és gomolyfelhő várható, majd éjjel nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű (az esélye kevesebb, mint 10%). Az északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 fok körül alakul.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Késő délutántól, estétől zápor, esetleg zivatar előfordulhat (30-50% eséllyel). A déli, majd az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 fok körül alakul.
Az ország északnyugati felén felhősebb idő árható, de másutt is erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés a napsütés mellett. Szórványosan, de napközben egyre inkább az ország északkeleti felén, harmadán valószínű eső, zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 12, 18, délután 26, 33 fok között valószínű, de a nyugati és az északi határ mentén ennél hűvösebb lesz.
A vastag frontfelhőzet átvonul, mögötte több órára kisüt a nap a gomoly- és fátyolfelhők mellett. Reggelig, délelőttig sok helyen számíthatunk csapadékra: az eső mellett záporok, zivatarok is kialakulnak, de reggeltől nyugat felől gyorsan csökken a csapadékhajlam. Délután már inkább csak egy északkeleti összeáramlási vonal mentén, illetve a déli határ közelében lehet helyenként kisebb csapadék. Az északnyugati szél sokfelé megerősödhet, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban 10 és 19, délután többnyire 22 és 27 fok között alakul.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél élénk, kevés helyen erős is lesz. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 14, délután 22 és 27 fok között alakul.
A gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható. Helyenként előfordulhat zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, napközben meg is erősödik. Hajnalra 8 és 16 fok közé hűl le, késő délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
Általában gomolyfelhős, napos idő ígérkezik. Helyenként lehet zápor, esetleg egy-egy zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, sőt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakulhat.
Közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet szelet többfelé élénk, sőt erős lökések kísérik. Kora reggel 10, 18, délután 23, 29 fokra számíthatunk.
Ma kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség nem valószínű.
Kedd délutántól, késő délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az északi, határhoz közelebb eső területeken alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos (ált. 60-70 km/h, egy-egy erősebb cellában ~80 km/h) széllökés, lokális intenzív csapadék (~10-20 mm), illetve kisebb szemű (<2 cm) jég kísérhet. Éjszakára a zivatarok számossága várhatóan fokozatosan csökken.
Hazánk döntő részén meleg időre számíthatunk, de kedd estefelé az északnyugati országrészt hullámzó hidegfront éri el, emiatt az arra érzékenyeknél fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet.
A délutáni, kora esti órákban néhol az egészségügyi határérték köré emelkedhet az ózon koncentrációja.
A hőmérséklet délután 26 és 30 fok között alakul.
tegnap, 06:05
Citromsárga figyelmeztetést is kiadtak.
június 6., 06:02
A természeti jelenségről olvasóink osztották meg fotóikat.
június 5., 21:26
Készülhetnek a frontérzékenyek.
június 5., 06:17
Komoly mennyiségű víz hiányzik a tóból.
június 4., 19:24