Heteken belül elkészül az új KRESZ, elkészítésében részt vesz a Nemzeti Közlekedési Hatóság is, de más szakértők is közreműködnek az új szabályrendszer megalkotásában, a munkát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium koordinálja. Ahogy elkészülnek a szöveggel, a GKM honlapján társadalmi vitára bocsátják, tájékoztatott Ábrahám Gergely, a GKM szóvivője.
Az új KRESZ szövegéről még nem lehet sokat tudni, egyelőre annyi derült ki a biciklisekre vonatkozó részekről, hogy a 12 év alatti gyerekeknek, valamint azoknak, akiknek a sebessége meghaladja 30 km/h-t, fejvédőt kell hordaniuk. A tervek közt szerepel továbbá, hogy a bicikliseket beengednék a buszsávokba. Az autósok úgy tűnik, nem feltétlenül fognak lelkesedni az ötletért, de biciklisként se tűnik túl megnyugtatónak.
Lenkei Péter, Levegő Munkacsoport munkatársa szerint megfelelő biztonsági intézkedések mellett remekül működhet a buszsávban való biciklizés. Ha elég széles a sáv, akkor nem veszélyes, Párizsban például már évekkel ezelőtt kiszélesítették a buszsávokat, a tapasztalatokról tanulmányok is készültek, és egyértelműen kiderült, jól működik a rendszer, mesélte.
Rovataink a Facebookon