Obama állítólag érti

2008.11.05. 05:11

A Kerékagy se megy el szó nélkül az amerikai elnökválasztás mellett, már megvan az eredmény: Barack Obama lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

De hogyan is gondolkodik Obama a biciklizésről?

Először is: lefotózták őt biciklizés közben. A képen jól látszik a sisak a fején, és úgy tűnik, az autók közt, az úttesten közlekedik. (A kötelező tartozékok ellenőrzése nehézkes, a kép nem elég nagy felbontású.) Később erről azt mondta, sejtette, hogy a fotósok elcsípik majd biciklin ülve, ez az AP-nek sikerült is, azért is viselt sisakot, hogy példát mutasson.

Június 12-én egy szaklap arról írt, hogy az akkor még csak elnökjelölt támogatókat toborozva rövid találkozón vett részt a bicikliipar csaknem 60 jeles képviselőjével Chicagóban. A 20 perces egyeztetésen azt mondta, több forrást tervez biciklis projektekre fordítani.

A demokraták jelöltjének távozása után elhangzott olyan vélemény, hogy Obama pontosan érti, a biciklizés megoldás lehet egészségügyi problémákra, így az elhízásra, valamint a környezeti és energiaproblémákra.

Néhány héttel korábban, május 18-án Portlandben Obama egy választási gyűlésen az energiaproblémákról beszélt, azt mondta, hosszú távra kell megoldást találni, ezt pedig az alternatív energiaforrások jelentik. Külön kitért a közlekedésre, a megoldások közt említette a kerékpározást, amit a hallgatóság üdvrivalgással nyugtázott.

Ha pedig már Obama és bicikli, ez a weboldal sem maradhat ki: barackobamaisyournewbicycle.com. Az első pillantásra meglepő tartalmú oldalt a Wired egyik szerkesztője készítette, a feleségét akarta vele megviccelni. Az asszony kedvenc hobbija ugyanis a biciklizés, és amíg nem csatlakozott aktívan Obama kampányához, nem is tudott másról beszélni. Aztán hirtelen jött a témaváltás. A férj pedig viccet csinált belőle: Obama az új biciklid.