London lopta el a New York-i biciklisek stílusát

Amit New Yorkban kerestem, azt meglepetésemre Londonban találtam meg. A biciklis futárkodás őshazájában, a városi biciklizés divatteremtő fővárosában ugyanis rengeteg, de nem annyira menő biciklist láttam. Londonról viszont kiderült, hogy csendben szofisztikált és magas szintű biciklis kultúrát nevelt ki.

 

 

És itt nem a praktikumról van szó. Nem vastaggumis, sárhányós, kosárral felszerelt gépekről beszélek, mert az Hollandia, Dánia vagy Németország. A londoni bringások stílusosak.

 

Egyben vásárolt áruházi mountain bike-ot például szinte nem látni az utcákon. Nem a helyiek mértéktelen gazdagsága miatt, hanem mert aki olcsó biciklit akar, az ugyanannyi pénzből inkább egy régi versenyvázra építtet magának vékonygumijú, egyenes kormányos városi kerékpárt.

 

A mountain bike-hívők a robosztus, ejtett vázhoz szintén vékony, városi gumikat használnak, leginkább teleszkóp, és minden egyéb felesleges tartozék nélkül. Stílusosságban a helyiek odáig mennek, hogy mellőzik a praktikus de béna sárhányót, ami az angliai időjárási viszonyok ismeretében erős fanatizmusra utal. Ezek után nyilvánvaló, hogy a single speed, azaz váltó nélküli kerékpárok elterjedtsége is inkább azzal magyarázható, hogy az ilyen biciklik sokkal jobban néznek ki. A minimális szintkülönbségekkel rendelkező városban ez mellesleg azonban praktikus is, hiszen a bicikli váltó nélkül egyszerűbb, kevesebbet kell szerelni, és könnyebb is.

 

A helyiek stílusfüggőségének ismeretében is meglepő volt, hogy mennyire elterjedtek a világban amúgy csak futárok és fanatikusok által használt örökhajtós kerékpárok. Olyannyira, hogy egy graffitiktől színes negyedben olyan boltot is találtunk, ahol a legszebb pályakerékpárokat rakták össze a váz színével egyező gumival és felnikkel, és valószínűleg képzőművészek által tervezett első tányérokkal.

 

Mindez egyébként lehetne sznobizmus is, ha a londoniak történetesen nem használnák a kerékpárjaikat. De minden sarkon elhelyezett tárolók degeszre vannak tömve biciklikkel, és nem csak a Sohóban, hanem az irodaházak aljában is. Láttam öltönyös juppit, aki kelet-európai viszonyokon szocializálódottak számára érthetetlen módon nem Porschéban, hanem egy klipszes, örökhajtós bringán húzott el mellettem.

 

 

Az őslakosok a stílust egyetlen esetben hajlandóak mellőzni, ez pedig a láthatóság. Az egy négyzetméterre eső láthatósági mellények számát tekintve London valószínűleg világelső. De megfigyeltem olyan vállon átvetős övet, amely egész hosszában villogott egy előttem még ismeretlen technikának köszönhetően.

 

A sztereotípiák szerelmeseinek pedig végezetül megjegyezzük, hogy a hagyományőrzés azért a kerékpáros kultúrában is fontos, így rendkívül elterjedtek a híres angol összehajtható kerékpárok, a Bromptonok. Amelyeket néhány mozdulattal buszra vagy metróra is felvihető kis csomaggá lehet alakítani.

 

Londonban persze könnyű menőznie a bicikliseknek, mert rengeteg a kerékpáros sáv, a lámpák előtt a biciklisek előre gurulhatnak egy számukra kialakított kerékpáros zónába, hogy még az autók előtt, ne pedig velük küzdve indulhassanak el. Arról pedig ott élő olvasónk számolt be, hogy az élethalál harc amúgy sem jellemző az ottani közlekedésre.