Húszezer veszélyes bicikli nagy márkáktól

2009.05.20. 17:25

Tömeges visszahívást jelentettek be az amerikai fogyasztóvédők.

Minőségi hibák miatt három ismert cég is jelentős számú eladott termékről volt kénytelen elismerni, hogy balesetveszélyes.
 
A Trek 16 ezer, a Cannondale 1500, a Norco pedig 3600 darab hibás gép visszahívását jelentette be a napokban.
 
A Trek utóbbi fél évben értékesített 7300-as és 7500-as modelljeiről az derült ki, hogy a villa könnyen eltörhet. Emiatt akár menetközben is irányíthatatlanná válhat a kerékpár.
 
Hasonló módon, a tajvani beszállító villái miatt kellett a veszélyes gépek közé sorolni a Cannondale Aventure 2 és 3 női és férfi változatát. Ezeknél is előfordulhat, hogy a kerékpár másfele indul, mint a rajta ülő.
 
A minőségi problémák azonban nemcsak a szabadidőbringa, hanem a kifejezetten drága mountainbike kategóriát is érintik.
 
 
A Norco visszahívott, 2006 óta fogalmazott gépei között van 7 ezer dollár fölé árazott típus is. A cégnek szintén egy tajvani alvállalkozóval gyűlt meg a baja. Az ugrásokra, downhillezésre alkalmas bringák megerősített vázai éppen a megerősítéseknél kezdtek repedezni. A mérések szerint egy nagyobb, kétméteres ugrásnál akár ketté is törhetnek.