Agresszív szarkák buknak a bringás sisakra
Sok olyan madártámadást regisztráltak Ausztráliában, amelyben szarkák vegzáltak kerékpározókat. A madarak többnyire a bringások fejét pécézték ki maguknak. Az ausztrál szarkákról már rég közismert, hogy a fészekrakási időszakokban a hímek agresszívvá válhatnak, és a tojásaik közelében kerülő embereket önfeláldozó gyilkos attakokkal igyekeznek elriasztani. Főleg a szemekre és a fejre mennek. A támadások kivédésére mindenféle helyi jótanácsok vannak forgalomban régóta, az egyik éppen a sisakviselése volt, de az utóbbi időben felmerült, hogy a kerékpáros sisak csak fokozza a támadási kedvet.
A madarak dühe és a biciklis sisak összefüggését próbálta bizonyítani néhány elszánt ausztrál, sisakügyben érezhetően nem elfogulatlan tudós biciklis.
Mentek néhány kört a klasszikus fejvédőben, és valóban rögtön akadt egy példány, amelyből agresszivitást váltott ki a mozgó objektum. Aztán kipróbáltak szemekkel ellátott sisakot is, majd madárijesztős antennákat tettek rá, de a madarak nem tágítottak.
A madarak végül akkor hagytak fel a rohammal, amikor a biciklis levette a sisakot. A tudományos következtetés szerint a sisak nemcsak hülyén néz ki, hanem még veszélyes is.
Rovataink a Facebookon