Lemond a Magyar Kerékpárosklub elnöke
László János 6 év után átadja a Kerékpárosklub vezetését. Vele egyidőben a szervezet elnöksége is testületileg lemondott. Az MKK december 8-án tartja rendkívüli közgyűlését.
A tisztújításra azért van szükség, mert egyszerre hárman is távoznak a szervezet vezetéséből, és annak érdekében, hogy a következő elnöksége hatékonyabb és eredményesebb munkát végezhessen, az elnökség testületileg felajánlotta lemondását.
László János videóüzenetében azzal indokolta döntését, hogy hat év után a szervezet számos eredményt mondhat ugyan magáénak, de sokan úgy tekintenek az MKK-ra, mint az ő személyes terepére. László szerint az kerékpárosbumm közepén egy új vezetőség megválasztása segíthet, hogy a Kerékpárosklub megszabaduljon ettől az előítélettől.
Az MKK közleményes szerint az elnökség két tagjának, Braun Róbertnek és Erdős Zoltánnak privát okokból kellett lemondani.
A Magyar Kerékpárosklub 6 éve alatt elérte, hogy országosan ismert szakmai szervezetté vált, és a kerékpárral közlekedők legnagyobb érdekvédelmi szervezete lett. László János megfogalmazása szerint most az a cél, hogy ehhez méltóan erős, független, nemzetközi szinten is meghatározó szervezetté váljon. Ehhez sok új tagra van szükség, akik nem csak a tagdíjjal, hanem személyes közreműködésükkel is segítik a munkát.
Rovataink a Facebookon