Nemzeti Kerékpáros Koncepció a magyar jövő

2013.09.17. 15:46

Összefoglalták a kormány számára az évtized hátralévő időszakára vonatkozó ajánlásaikat a kerékpáros szervezetek. A végeredményt, a Nemzeti Kerékpáros Koncepciót kedden át is adták Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárának.

A Kerékpáros Kerekasztal, amely a Magyar Kerékpárosklub és további hét szervezet részvételével jött létre, a fenntartható gazdaságfejlesztés egyik alappilléért látja a kerékpározás közlekedési, turisztikai és sport célú fejlesztésében.

A szervezetek háttérszámításokra hivatkozva azt javasolják, hogy a kormány 2014 és 2020 között 120 milliárd forintot fordítson erre a területre. A Kerekasztal szerint a beruházás megtérül, és legalább 150 milliárdos megtakarítást és gazdasági hasznot hoz Magyarország számára.

Haszonnak tekinthető, hogy a munkavállaló népesség egészségi állapota számottevően javulhat a rendszeres kerékpárhasználat miatt. A ki nem eső betegszabadságos napok rögtön 3-4 milliárdos pluszt eredményezhetnek évente, de csökkennének az egészségi kiadások is, és javulna a halálozási ráta.

Az ország számára jelentős turisztikai bevétel-növekedést hozna a kerékpáros turizmus fellendülése. Azzal számolnak, hogy 2020-ra akár 1 millióval több vendégéjszakát töltenének el az idelátogatók, ami 3-5 milliárd forintot jelentene. Több munkahely jöhet létre a vendéglátóiparban, és növekedne a kerékpár-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások forgalma is.

A Kerekasztal ezért azt javasolja a kormánynak, hogy tegyék meg az érintett gazdasági területeken azokat a lépéseket, amelyek előkészíthetik a kerékpáros-forgalom növelését.