A húros bringa és a belzi csodarabbi

Röviden annyi történt, hogy

• összeállt a magyar fejlesztésű Stringbike és a Hosszúlépés, ami azt jelenti, hogy húros bringákon is lehet várost bejárni magyar és angol vezetéssel
• ott voltunk a legelső Stringbike-os várostúrán, amin a budapesti zsidók történetének helyszíneit látogattuk meg lánc nélkül
• Oszkó Péterék azt is elmondták a Hôtel Nomuriban, hogy ez miért jó

De hol és miért őriznek a városban 1 millió liter Unicumot? Hogy menekült el Budapestről a belzi csodarabbi? Milyen érzés a lánc és fogaskerék nélküli városi bringát hajtani? Miről nevezetes a Részeg szabó? Ez már csak a folytatásból derül ki.

Hosszabban az van, hogy a Hosszúlépés első Stringbike-os városnézésén a Dohány utcától a Zwack-gyárig körbetekertük Budapest zsidó történelmét. A Dohány utcai zsinagógáról most tudtam meg, hogy állítólag a világ második legnagyobb, New York-i zsinagógáját részben innen koppintották. Erről az a manhattani zsinagóga jutott eszembe amúgy, amit ma már körbenőtt a kínai negyed, és ahol egy életre megtanultam, hogy ha nagy szakállal megyek az ilyen túrákra, mindig engem fog megkérni az idegenvezető, hogy osszam meg a személyes élményeimet a száraz tények mellé.

Lengőkar szára, íves hajtópálya

Miközben továbbindultunk a nyolcker felé, bebizonyosodott, hogy a Stringbike-ot tényleg más tekerni, mint a láncos-fogaskerekes verziót, sőt, a középső sebességekben kimondottan kellemesebb érzés. Az újítás (amiről itt írtunk bővebben) lényege nagyjából az, hogy a pedálok fogaskerék helyett egy-egy lengőkar szárán kialakított íves hajtópályát mozgatnak előre-hátra egy gördülő csapágyon át, és a lengőkar egy állandóan feszített állapotban lévő erős műanyag huzallal forgatja a hátsó kereket.

A karok felváltva mozgatják a jobb és a bal oldali drótokat, amelyek egy-egy racsnis dobon tekerednek fel-le, attól függően, hogy a pedál éppen húzza vagy visszaengedi őket.

Suhanó cégtáblák, döcögő villamossínek: kiderül, hogy bár budapesti zsidóságot nagyrészt az Újlipótvároshoz és a hetedik kerülethez kötik, a Józsefvárosban a második világháború előtt 30 ezer zsidó élt. A józsefvárosi pályaudvar környéke a vidékről Budapestre érkező zsidóság gyűjtőhelye volt, ezért volt errefelé rengeteg lakászsinagóga (például a Teleki tér 22-ben), erről itt írtunk részletesen.  

Megálltunk most is a Népszínház utca 59-nál, ahol 1944-ben 22 férfit hajtottak le egy lövöldözés után a járdára a ház elé, és ott helyben agyon lőtték őket. Később, miközben a Részeg szabóhoz címzett mulatóról és a jiddisül mulattató, férfinak öltözött lengyel revütáncoslányról emlékeztünk meg, a váltót vettem szemügyre.

Pászka és sebváltó

A tervezők szerint „álló helyzetben és terhelés alatt is lehet sebességet váltani, ami a recsegő és melléváltó fogaskerekes váltók használóinak tényleg érdekes lehet, és szinte folyamatosan lehet váltogatni és az igényelt erőkifejtéshez igazítani az áttételt”, ami igaz, mégis lefelé néha akadozott a váltó, lehet, hogy csak mert nem vagyok hozzászokva. A sebváltó amúgy a lengőkar és a drót kapcsolódásának pozícióváltásával működik, és miközben szöszöltem vele, rájöttem, hogy hátrafelé tekerve is lehet előre hajtani, mondjuk minek, ha egyszer úgy nehézkesebb.

A Ludovika felé menet nagy szemeket meresztettek az egyenbringás csoportra a helyi erők („Kár, hogy a csajok csak a sisakot nézik” – mondta vezetőnk). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületénél arról emlékeztünk meg, hogy míg a '48-as szabadságharcban még türelmi rendelet ide vagy oda, a Habsburgok ellen, az I. világháborúban a monarchia katonáiként harcoltak zsidók, nem is kevesen: va olyan világháborús feljegyzés, mely szerint 135 ezer katona pászka-ellátását kellett megoldani pészahkor.

Anélkül, hogy minden poént lelőnék a túráról, jártunk a Napfény íze forgatási helyszínén és a filmet ihlető Zwack-gyárban is (Zwack Péter büszkén vállalta, hogy zsidó származású keresztény családból származik). Megtudtuk például, hogy a gyár annyira automatizált, hogy összesen 6-7 ember vesz részt a gyártásban, a titkos összetevőt pedig mindig a család rangidős női tagja keveri a varázsfőzetbe, amiből a biztonság kedvéért mindig tartanak 1 millió liternyit a háznál.

Csodarabbi, hátsó kerék

Szó volt még útközben a belzi csodarabbiról, aki orosz egyenruhában menekült ide és németben bujdosott tovább – róla a Czóbel-nyomda kapcsán az hangzott el, hogy az ő búcsúbeszéde volt a korszak utolsó héber nyelvű, magyarországi nyomtatványa. 

A túra végén Oszkó Péter a Hôtel Nomuriban arról beszélt, hogy Dél-Amerikában, egy rozoga bringán végigdöcögött városnézés közben ugrott be neki, hogy a Stringbike-ot városi túrákon lehetne közel hozni az emberekhez, így jutott el a Hosszúlépéshez. A hosszúlépéses Merker Dávid pedig bejelentette: Chainless Budapest, és nem Long Stride néven fogják az angol városnézéseiket futtatni.

A tervezők azt emelik ki a Stringbike-ról, hogy

• nincsenek olajos alkatrészek, így tisztább
• a hátsó kereket is gyorsan ki lehet szerelni, mert függetlenítették a meghajtást végző drótdoboktól
• szerintük a műanyag drót lassabban használódik el, mint a lánc, és összességében a szerkezet kevesebb alkatrészből áll, mint „a bonyolult első-hátsó váltó a rengeteg fogaskerékkel”

Összességében az egyetlen dolog, ami visszatart, hogy vegyek egyet, az, hogy fejlesztés alatt álló és egyébként is a vastag pénztárcákat megcélzó termék lévén jóval többe kerül, mint a hagyományos bringa, ezért egyelőre az első pesti húrosbringás városnézés emléke a belzi csodarabbi és a Részeg szabó mulató mellett foglalta el helyét a legendáriumomban. Persze tervezem, hogy ha lesz még alkalom, egy literért az egymillióból legalább visszamegyek a gyárba.