Engedély nélkül kezdték

Engedély nélkül kezdték építeni, most viszont már mindenkit várnak az építők az óbudai hegyekben működő terepbringás pályára. A belépés ingyenes, az akadályok közt van, amit egy kezdő is élvezni fog, a többihez kell akarás. De mi az a freeride?

A kifejezés pontos megfelelőjét egyelőre keressük, talán az a legszerencsésebb ha szabad tekerésnek nevezzük, mert freeride-os lehet a terepbringás vagy akár az is, aki országúti géppel megy. A közös pont a szabadidős tekerés és az, hogy a freeride-hoz nem tartoznak időtervek és edzéscélok. Csak az élvezet.

Hegyi bringás körökben egy kicsit módosult a jelentéstartalom, egy jó freeride pálya egyaránt építkezik lejtőzős (downhill) és ugratós (dirt) elemekből. Egy ilyen pályát úgy kell tehát elképzelni, hogy a bringás viszonylag gyorsan jön le a hegyről, de nem annyira a sebesség, hanem a pályán lévő ugratók, leléptetők és kanyarok minél élvezetesebb teljesítése a cél.

Magyarországon kevés helyen lehet freeride-ozni. Már ha valaki hivatalosan szeretne. Mert azokban a hegyvidéki városokban, ahol terepeznek, előbb-utóbb kinő egy ilyen pálya a földből. Sokszor az erdészet vet véget a mókának – joggal, hiszen elég sok földet meg kell hozzá mozgatni –, sokszor pedig területi viták miatt tűnik el egy pálya.

Az óbudai Testvérhegyen kiépített pályát is illegalitásban kezdte építeni négy barát, Sütő Dávid, Szalontai Ferenc, Kovács Laci és Zoboki Bence, még 2011-ben. Mára több mint öt hektáron terül el a Brohill – Tesóhegy – freeride pálya, és hat nyomvonalon lehet tekerni. Az ingyen használható hely csodája az, hogy mindegy, mennyire tud bringázni az odalátogató, biztos talál olyan nyomot, amely élvezetes, és fejlődni is tud rajta.

Kezdőknek ott a pump track, amely tulajdonképp hullámos oválpálya, itt tekerés nélkül kell körbemenni úgy, hogy csak hullámokba belepumpálva nyerünk lendületet. A ritmusérzék javítására, és zsírégetésre nem kell jobb, ráadásul meg lehet tanulni a hegyi bringázás alapját, a lendület megőrzését.

Aztán persze az ember kedvet kap, és tovább megy olyan pályákra, amiket nem azért nehéz teljesíteni, mert hatalmasakat kéne ugratni, hanem azért mert egy ötméteres szakaszon belül van egy jobb- és egy balkanyar, köztük egy rövidke ugratóval. Aki itt végig tud menni erőlködés, és a lendület megtörése nélkül, az már elég biztosan érzi a biciklit. Ezen a szinten az ugratók még fel vannak töltve földdel, így

Ha már ez is csuklóból megy, akkor érdemes elgondolkodni a nagyobb ugratókon, ami pedig külön tudomány. Itt nem ritkán 6-8 méter hosszan lehet repülni, akár két méter magasan is, tehát nem csak az elszántság, de egy strapabíró bicikli is követelmény, de ez úgyis a videón látszik igazán:

A pálya építői és az önkormányzat között egy hallgatólagos megállapodás él a terület használatáról, de már az illetékes szerv elé kerültek a papírok, amelyekkel teljesen hivatalossá szeretnék tenni a pályát. Nem egyszerű, hiszen veszélyes üzemről van szó. Céljuk, hogy versenyeket, és rendezvényeket tartsanak itt, és hogy fejlődhessenek. A lejtő adott, 

A képeket Szalontai Ferenc, Vas Péter, és Szász Norbert készítették.