Autórendszám bringásoknak: az első tapasztalatok

Nagyot szívtunk a kiváltással, de olvasóink még nagyobbat

2017.04.25. 10:33

Alig egy hete jelent meg írásunk Hogy kerül szürke rendszám a bringaszállítóra címmel, és azóta megválaszoltunk több tucatnyi telefont, kommentet, illetve levelet, melyben olvasók kérték a segítségünket, miután elakadtak a néhány hete kötelezővé tett rendszám kiváltásakor. Íme a tapasztalatok.

A mi példánk egyszerű volt. Van egy alig egy éve vásárolt, az autó vonóhorgára akasztható kerékpárszállítónk, és volt némi szabadidőnk az április eleje óta kötelező szürke rendszám kiváltásához. Gyorsak voltunk, rögtön a hónap elején letudtuk a hercehurcát. Azonban nem mindenki ilyen szerencsés. 

nkh2

A legnagyobb vergődés díjára jelölt olvasónknak eddig egy évekkel ezelőtt, a Norautónál vásárolt vonóhorgos szállítója volt, melyről lekopott már a gyári plakett, a cég pedig megszűnt. Ez a tartó természetesen megbukott a rendszám kiváltását megelőző műszaki szemlén, mert műbizonylatot kértek a tulajdonostól, aki nem tudott ilyet szerezni. Tehát volt egy szemmel is jól látható összegért vásárolt, és a francia Norautó honlapján jelenleg is elérhető kerékpártartója, mely

minden előírásnak megfelelt, ám mivel korábban nem volt kötelező és a vásárláskor sem kapott, nem tudott igazolást vinni a szemlére.

Nem kis utánajárással talált a neten egy francia nyelvű pdf-et, amiben minden benne van, amire szükség lehet. Reméljük, az idegennyelv nem zavarja össze a vizsgáztatókat, és sikerült elolvasniuk a nemzetközileg is értelmezhető szabványjelöléseket, illetve az SI mértékegységekben megadott adatokat. Aki hasonló helyzetben van, próbálja beszerezni a bringatartó műszaki igazolását ott, ahol vette.

Egy másik olvasó, aki egy Thule Backspace teherszállító doboz+VeloSpace kombinált kerékpárszállítót szeretné szemlére vinni, nem tudja, hogy mi a helyzet ezzel a megoldással, mert a jogszabály kifejezetten kerékpárszállítót ír, a teherszállító dobozokról viszont nem tesznek említést. Még a ritkább, de létező sí/snowboard tartókról vagy állatszállító dobozokról nem is beszéltünk. Ezek is takarják az autó hátsó felületének egy részét, tehát elvileg kell rájuk a szürke rendszám.

Azt tanácsoltuk, hogy mindkettőt vigye el a szemlére, biztos, ami biztos.

Reméljük, jó nagy autója van az illetőnek, hogy a kerékpárszállító és a háromszáz literes műanyag doboz is beférjen csomagtartóba, hiszen sem a szemlére menet, sem azután után nem rakhatja fel az autóra, amíg a szürke rendszám el nem készül.

nkh4
Fotó: weigl.biz

Nem volt sokkal egyszerűbb a helyzetben az a kommentelő sem, akinek Opel Corsája van a gyári beépített feláras FlexFix rendszerrel, amely tulajdonképpen a lökhárítóból kihúzható, de teljesen gyári kerékpársínt jelent. Vajon ezzel mi a teendő? Szerintünk el kell hogy fogadni a rendőrnek, és nem szükséges rá szürke rendszám, hiszen az autó eredeti azonosító jelét nem távolítod el a gyárilag kialakított helyéről. 

nkh5

A legnagyobb tortúrára viszont azok számíthatnak, akik hátsó ajtóra szerelhető kerékpárszállítóval rendelkeznek. Esetükben több probléma is felmerült. Egyrészt, a többségük mind a rendszámtáblát, mind a jármű saját hátsó lámpáit eltakarja, ezért kötelező rá a kiegészítő panel és a szürke rendszámtábla is. A legtöbben azért vásárolták ezt a fajta tartót, mert a vonóhorgosokkal ellentétben húszonezer forinttól megvehető, vagyis sokkal olcsóbb, mint a vonóhorgos tartók.

Most pedig gyorsan kihúzták alóluk a szőnyeget. Egyrészt, a csővázas tartókon gyárilag sosem volt adattábla a műszaki paramétereivel, pedig ezt is nézik a szemlén. Másrészt, nagyon sok gyártó eleve nem is készített magyar nyelvű műbizonylatot a tartóhoz, hiszen ha az Európai Unióban forgalomba helyezhették, és a szigorú TÜV előírásoknak is megfelel, illetve hazánkon kívül minden fejlett országban elfogadják, akkor a kérdés meg van oldva. Kivéve nálunk. A visszajelzések alapján a sokadik márkás és minőségi szállító bukik meg kötelező a szemlén.

Ha azon szerencsések közé tartozunk, akik kaptak műbizonylatot, akkor jöhet a rendszámtartó két oldalán lévő világítás tápellátásának megoldása.

Ha amúgy nincs vonóhorog és ehhez tartózó elektromos csatlakozó az autónkon, autóvillamossági szerelőre lesz szükségünk. Régebbi autóknál ez aránylag könnyen kiépíthető, de például egy 2006-os Seat Altea XL összetett elektromos rendszeréhez már közel 40.000 forintos adaptert kell vennünk.

nkh6

Természetesen a lámpapanel ára is széles skálán mozog. A legolcsóbban jelenleg a Decathlon adja az Automaxi kiegészítő panelt, csakhogy a lámpaburán kívül nem találni az európai előírásoknak megfelelő „E” jelzést a vázon, és műbizonylatot sem adnak hozzá. Volt ahol átengedték az ezzel felszerelt kerékpár-szállítót a szemlén, volt ahol nem. A sor másik végén a Saris Light Board áll. A forgalmazó oldalán írják is, hogy az uniós szabályoknak megfelel. Kérdés, hogy mindez Magyarországra is érvényes-e.

nkh9

Szerencsére vannak olyan ritka kerékpár-szállítók mint a Thule Backpack 973 és társai elég magasra emelik a bringákat ahhoz, hogy se a lámpákat, se a rendszámot ne takarják ki. Persze ezek légellenállása nagyobb, mintha menetirány szerint a tetőre szerelnénk a kerékpárokat, de mégsem kell olyan magasra tenni őket, és az egész szürke rendszámos mizériát is elkerülhetjük.

A szabályváltozás óta már az apróhirdető oldalakon is tisztán látszik, hogy az autók hátsó ajtajára akasztható tartók esetén nagy késdöfés a szürke rendszám bevezetése. Tömegével szabadulnának az emberek ezektől a tartóktól, de egy részükhöz biztosan nem adnak olyan papírt, amellyel esélyünk van levizsgáztatni ezeket, így többé nem használhatók. 

Az első cikk készítése idején egy délelőtt alatt lezajlott a saját autónk műszaki szemléje és az okmányirodai ügyintézés is, és alig hét napon belül hívtak az okmányirodából, hogy mehetek a szürke rendszámomért. Át is vettem és megállapítottam, hogy ködös, esős időben hátulról alig látszik, viszont mostantól ez és csak ez a legális megoldás, Magyarországon. Ma már

annyian szeretnék elvégeztetni a rendszám kiváltása előtt kötelező szemlét, hogy egyes vizsgaállomásokon néhány napról egy hónaposra nőtt a várakozási idő,

és már bizonyos okmányirodákban is csak két hét alatt gyártják le a rendszámtáblákat. Nem árt tehát, ha nyaralás előtt időben nekifogunk a tortúrának, hiszen a fehér rendszámot nem használhatjuk többé a kerékpár-szállítón.

Közel két hete feltettünk néhány kérdést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit vizsgálnak a szemlén a hátsó ablakra akasztható kerékpártartókon. Szerettük volna megtudni azt is, hogy átmegy-e egy vonóhorogra akasztható tartó, ha nem működik a tolató vagy ködlámpa, csak a jelzőfény és az irányjelző. A legfontosabb kérdés pedig az, hogy mi a teendője annak, aki egy év múlva lecseréli azt a jelenlegi tartót, amelyhez most legálisan kiváltotta a szürke rendszámot.

Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Neked is van kerékpárod? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!