Lélegzetelállító lesz a Garda-tó lebegő bringaútjain tekerni

2018.04.27. 09:26

Az észak-olaszországi Garda-tó már eddig is nagyon népszerű volt a kerékpáros turisták között, de egy most épülő bringaútszakasz miatt még többen tekerhetnek majd a tó körül.

garda

„Ez lesz a leglátványosabb kerékpárút Európában" – mondta az egyik tóparti település, Limone sul Garda polgármestere. A látványterveket és az épülő szakaszról készült videót megnézve igazat is adhatunk Chicco Risattinak. 

A tó nyugati részén néhány kilométeren keresztül a vízbe bukó sziklafalon vezetik majd a bringautat. Állítólag olyan érzés lesz majd ezen tekerni, mintha a víz fölött lebegnénk.

A teljes tavat megkerülő 140 kilométeres kerékpárút és a csatlakozó elemei 2021-re készülnek majd el a tervek szerint, 102 millió eurót fordítanak majd az építésére.

Neked is van bringád? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!