Szűk lesz a városligeti bringás folyosó?
További Kerékagy cikkek
Rácsodálkozott a napokban az I Bike Budapest a feltört Olof Palme sétány helyén épülő kis útra a Városligetben. Mint írták közösségi oldalukon, a Liget Zrt. és az egyesület korábbi egyeztetésein 6 méter széles, aszfaltozott burkolatot kértek a korábbi, 13 méteres széles aszfaltút helyére, hogy mindenki (kerékpározók, sétálók, családosok, turisták, kutyázók és társaik) elférjen Budapest egyik legforgalmasabb bringás útvonalán.
Ehelyett most egy körülbelül 4,5 méter szélesre becsült, térkövezett utacskát kaptak, amin
a konfliktusok kódolva vannak, a hibásak persze a járókelők lesznek.
Ráadásul, ha a tervezett fővárosi közlekedési aránycél teljesül, akkor 2030-ban már ötször annyi bringásnak kellene osztozni a keskeny úton a többiekkel, mint most.
Lapunk megkereste a Városliget Zrt.-t, és a cég válasza megrengette lapunk bizalmát a kerékpárosok szemmértékében. A társaság ugyanis kötötte az ebet a karóhoz, hogy 6 méter széles lett az új út. Sőt, mint hozzátették, pont a kerékpárosokkal történt megbeszélések nyomán alakult ki az a kompromisszum, hogy az Olof Palme sétány Ajtósi Dürer sor és Zichy Mihály út közötti szakasza nem szűnik meg, hanem csak egy karcsúsításon esik át: az utat 12-ről 6 méterre szűkítik le.
Külön kérte a cég, hogy mindenképpen foglaljuk írásba azt is, hogy az Olof Palme sétány szűkítésével mintegy 5000 négyzetméternyi új zöldfelületet adnak vissza a parknak, de kerékpáros forgalom is egy biztonságos nyomvonalon haladhat.
A 4 az új 6?
Rajtunk nem múlt, kérés teljesítve. Viszont ha az 5000 négyzetméter zöldbővülést is olyan precízen számolta ki a Liget Zrt., mint az út szélességét, akkor abban a fűben nem sok tücsök fog ugrálni. Felvállalva ugyanis a médium szerepét, lapunk megkérdezte az I Bike Budapestet, vajon tényleg biztosak-e abban a 4,5 méter szélességben, vagy csak optikai csalódásnak estek áldozatul.
Válaszul a Magyar Kerékpárosklubhoz tartozó I Bike Budapest aktivistája nem volt rest, eltekert a helyszínre egy centivel, pontosan lemérte a távolságot, amit fényképekkel dokumentált. Ebből kiderült, hogy az út szélessége még a becsültnél is kevesebb, mindössze négy méter. Az ex-Olof Palme ház előtt hat métert hagytak a régi felületből, de a tavaly még megmaradt járdát most bontják, így ez is sűrűbb lesz, tették hozzá.
A kerékpárosok a februári kora délutánon is tapasztaltak forgalmat a méricskéléskor, de elképzelték a jövő konfliktusait egy hétvégi napon vagy egy melegebb délutánon kiözönlő tömegben. A konfliktusokért sokan az itt közlekedőket fogják okolni, nem az egyre több embert kiszolgálni képtelen infrastruktúrát, szögezték le.
Már éppen be akartam fejezni a cikket, amikor felhívták a figyelmemet az I Bike Budapest Instagram-oldalára, ahová szintén kiposztolták a mérés eredményét, ám alatta a kommentekben Sághy Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese műszaki vezérigazgató-helyettese írta le, hogy a jelenleg 4 méteres szakasz is ki lesz bővítve 6 méterre. Felhívtuk, és valóban: megerősítette, hogy bár a forgalmi modellterv első pillanatra jónak tűnt, később rájöttek, hogy alulbecsülték a biciklis forgalmat. Ezért felülírták a tervet, és kibővítik a kerékpárutat egészen az Ajtósi Dürer sorig.
Aki elveszett volna a különböző szélességű régi és ú kerékpárutak szövevényében, ezen a Kerékpárosklub által készített térképen eligazodhat:
Rovataink a Facebookon