Felgyújtották a líbiai olasz konzulátust

2006.02.18. 23:13
Felgyújtották az északkelet-líbiai Bengáziban működő olasz konzulátus épületét a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzok miatt tüntetők pénteken, a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapásnak 10 halálos áldozata van. Nigéria több városában feldühödött muzulmánok a helyi keresztény kisebbség tagjaira támadtak, s legkevesebb tizenhat személyt megöltek.

A tüntetők dán zászlót égettek, és megpróbáltak behatolni a Bengáziban lévő egyetlen nyugati diplomáciai képviseletre. Az incidens a pénteki ima után történt, a tüntetést a rendőrség szétoszlatta.


A líbiai televízió felvétele (EPA)

A tüntetők kövekkel és palackokkal dobálták meg a épületet, majd néhányan behatoltak a konzulátus udvarába és, felgyújtották az épületet

A tüntetők haragját a Mohamedről készült, és több európai lapban megjelent karikatúrák váltotta ki, amit fokozott, hogy Roberto Calderoli olasz reformügyi miniszter tiltakozása jeléül az egyik karikatúrát ábrázoló pólóban mutatkozott.

Calderoli felajánlotta lemondását

"Ha kell, lemondok, bocsánatot kérek, ha kell, meg is alázkodom, hogy segítsem a párbeszédet a nyugati és az iszlám világ között. Megteszem egy másodperccel azután, hogy jelzést kapok a muzulmán világból arra vonatkozóan, hogy lépésem hasznos lehet" - jelentette ki szombaton a jobboldali Északi Liga politikusa.

Berlusconi szombatra virradóra egy perugiai kampányvacsora során szólította fel miniszterét lemondásra, mert úgy ítélte meg, hogy viselkedése "ellentétes az olasz kormány álláspontjával és összeegyeztethetetlen pozíciójával".

Calderoli, a populista és idegengyűlölő Északi Liga tagja, az elmúlt hetekben számos kirohanást intézett az iszlám és a muzulmánok ellen, és a bírált Mohamed-karikatúrákat ábrázoló trikót viselt.

A miniszter február elején többször is nekitámadt az Olaszországban élő arab menekülteknek és származási országuk kormányának.

A rendőrség lövésekkel és könnygázzal sem volt képes megfékezni a tömeget. A tüntetők négy gépkocsit felgyújtottak a konzulátus területén, az épület több ablakát betörték. Az épületben tartózkodó olasz állampolgárok közül senki sem sérült meg.

Betiltott megmozdulások Iszlámábádban

A hatóságok gyülekezési tilalmat léptettek életbe szombaton a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban, ahol egyes radikális csoportok megmozdulást terveztek tiltakozásul a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok ellen.

Sejk Rasid Ahmed tájékoztatási miniszter közölte, hogy egyetlen pártnak sem engedélyezik vasárnap a tüntetést Iszlámábádban. A döntésről értesítették azokat a radikális iszlám csoportokat, amelyek korábban erre a napra tiltakozó megmozdulást szerveztek.

Tiltakozások Németországban

Közel 3500 muzulmán hívő tiltakozott szombaton két németországi városban a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok közlése ellen - közölték a szervezők.

Az egyik megmozdulás a nyugat-németországi Duisburgban volt, ahol kétezren vettek részt. A szónokok azt követelték, hogy tiltsák be az ilyen karikatúrákat. A tüntetés rendbontás nélkül ért végett, amihez hozzájárult a rendfenntartó erők nagy létszáma is.

A közép-németországi Kasselban 1500-an gyűltek össze. A résztvevők a rendőrség közlése szerint többségében törökországi, illetve arab államokból származó személy volt. A megmozduláson iszlám hitre áttért németek is részt vettek. Ez tiltakozás is békésen zajlott le.

Számos halott Nigáriában

Legkevesebb tizenhat halálos áldozatot követeltek a Mohamed-karikatúrák miatti, erőszakos muzulmán tüntetések szombaton Nigériában. A hatóságok közlése szerint a zavargások szinte egész nap folytak az afrikai ország északi részén fekvő Borno, illetve Katsina szövetségi államokban.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy feldühödött muzulmánok elsősorban Maiduguri városában a helyi keresztény kisebbség tagjaira támadtak, s legkevesebb tizenhat személyt megöltek.

Ezzel egy időben a tüntetők az érintett körzetekben tizenegy templomot felgyújtottak, s üzleteket raboltak ki. Az erőszakos megmozdulásoknak a hadsereg, illetve a rendőrség beavatkozása vetett véget. A hatóságok csaknem százhúsz személyt őrizetbe vettek.

Borno állam kormányzója nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy megérti ugyan a megsértett muzulmánok érzéseit a karikatúrák miatt, a nigériai keresztényeket azonban semmiképp nem lehet a történtek miatt felelőssé tenni. Nigéria északi részén a lakosság túlnyomó többsége muzulmán, a nagyobb városokban azonban jelentős számú keresztény él.