Meciár sikere a kormány bukását jelenti
További Külföld cikkek
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
- Horror Japánban: a McDonald’sban késelt tinédzsereket egy férfi, egyikük nem élte túl
- Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
A választáson Dzurinda utolsó esélye a tisztes távozásra
Megbukott a Mikulás Dzurinda vezette kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelöltje, Eduard Kukan külügyminiszter, és a választás második fordulójában két olyan ember küzd majd meg az államfői székért, akiknek neve elsődlegesen a rendszerváltozás utáni Szlovákia antidemokratikus korszakához, a NATO- és az EU-tagságra irányuló törekvések kudarcához fűződik.
Piedesztálra került az a két személy, Vladimír Meciar és Ivan Gasparovic, akik akkor, az említett időszakban még egy pártban: a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban (HZDS) sokat rontottak az ország külföldi megítélésén - emlékeztet rá a lapok többsége.
A korábban legesélyesebbnak tartott Kukan bukását a lapok azzal magyarázzák, hogy a kormánypártok elhanyagolták az államfő személyének kérdését, nem tudtak egy közös jelöltet állítani. A liberális SME szerint a legnagyobb felelősség Mikulás Dzurinda kormányfőt terheli, akinek minden bizonnyal "ez az utolsó alkalma arra, hogy méltósággal és emelt fővel távozzon". A kormányfő a választási vereség ismeretében szombaton úgy nyilatkozott, saját magán is levonja a következtetéseket.
Alig árnyaltabb a sajtó véleménye abban is, hogy a szlovákiai magyarok azért nem mentek el szavazni, mert nem volt kire. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) által támogatott kereszténydemokrata (KDH) jelölt, Frantisek Miklosko esélytelen volt. A magyar szavazók a választásokon körülbelül tíz százalékot szoktak biztosítani.
Euróap leglátványosabb visszatérője lenne Meciar
A Právo című baloldali-liberális cseh lap szerint az elnökválasztás hét végi első fordulójának eredményét két tényező döntötte el: az első, hogy a kormánykoalíció képtelen volt közös jelöltet állítani, a második pedig az, hogy a kormányzat reformjai komoly társadalmi elégedetlenséget szültek.
Meciar végső győzelme esetén olyan látványos visszatérésről lenne szó a politikai legfelsőbb szintjére, amilyenre Európában az utóbbi években nem volt példa - írja kommentárjában a Mladá Fronta Dnes című liberális lap. Az újság szerint ma már alaptalan attól tartani, hogy Meciar ismét elszigeteltségbe taszítaná Szlovákiát.
Az ország ugyanis immár véglegesen a demokratikus államok táborába tartozik, s a "nagy Vladó" minden jel szerint együttműködik majd mind a NATO-val, mind az Európai Unióval.