Késelésből lett már pogrom

A környező országokban legalább olyan indulatok teszik hisztérikussá a cigányok és nem cigányok közös életét, mint amilyet most Magyarország tapasztal. Magyarországon is volt már a mostanihoz hasonlóan feszült a helyzet, például amikor 2000-ben 52 zámolyi roma kért menedékjogot Franciaországban, vagy amikor 2006-ban meglincseltek egy autóst Olaszliszkán. Mindkét botrány összefüggött gyilkossággal is (lásd keretes írásunkat). Hasonló botrányokkal tele van Kelet- és Közép-Európa. Történik valami szörnyűség, elszabadulnak az indulatok, aztán nem történik semmi. A feszültség tovább izzik, hogy megint kitörhessen

Különösen brutális eset történt az erdélyi Hadréven. A Kolozsvár és Marosvásárhely közötti faluban. 1993-ban megkéselt egy cigány egy románt, ami után a falubeli magyarok és románok összefogtak, és szabályos pogromot csináltak. Három cigányt még a gyilkosság napján megöltek (kettőt agyonvertek egyet elégettek) és porig égettek 16 házat, ahol cigányok laktak. Másnap a román hadsereg szállta meg a falut, néhány embert később két-három évre leültettek, a cigányok pedig több hónapig az erdőben bujkáltak, majd visszatértek a településre. A faluban azóta is nagy a gyűlölködés.

Szlovákiában csak 2007-ben 200 olyan támadást regisztráltak, ami cigány személyeket vagy cigányok házait érte. Volt amikor valamilyen bosszú, volt amikor egyszerű rasszizmus motiválta a támadókat.

Csehországban tavaly novemberben 500 szélsőjobboldali tüntető csapott össze a rendőrökkel Litvinovban, amikor be akartak menni a város cigányok lakta negyedébe „rendet tenni". A felvonulók azt állították, hogy a kormány elnézi a cigányok bűncselekményeit, még segélyt is ad nekik, miközben a becsületesen dolgozó csehek alig boldogulnak és félnek. Az összecsapásban több mint egy tucat ember megsérült.

Amikor Olaszországban egy romániai cigány megkéselt egy olasz nőt, és a bűncselekmények elszaporodására hivatkozva az olasz kormány megkezdte több tízezer romániai cigány kitoloncolását, cigány-ellenes indulatok söpörtek végig Romániában. A román külügyminiszter egy tévéműsorban azt mondta, hogy az egyiptomi sivatagba kellene deportálni a cigányokat, mert csak szégyent hoznak a román népre. A hangulatot jól jellemezte, amikor tavaly májusban Traian Basescu így sóhajtott fel egy újságírónő kötözködése után: „Milyen erőszakos volt ez a büdös cigány!"

A példákat még bőven lehetne sorolni. Az egész régióban az egyik legsúlyosabb szociális probléma a cigányság helyzetének rendezetlensége.

Brutális örökség

A gondot részben a kommunizmus öröksége okozta. A legtöbb helyen nomád életet élő cigányokat erőszakosan letelepítették (az említett Hadréven például 1967-ben), mindenkit munkahelyekre kényszerítettek. Amikor a rendszerváltások idején megszűnt a mesterségesen fenntartott és gazdaságtalan teljes foglalkoztatottság, a cigányok szinte mind elvesztették a munkájukat. A piacgazdaság keretei között nem tudtak érvényesülni, és eleve alacsony életszínvonalukat - hiszen többségük segédmunkát végzett - a nyomor váltotta fel. Kivételek persze - elsősorban a nagyobb városokban - bőven akadtak, de a régió cigány népességének túlnyomó többsége azóta is munkanélküli.

Elsősorban épp az erőszakkal betelepítettek nem tudtak érvényesülni, rájuk eleve bizalmatlanul néztek az őslakosok, és maguk is kényszeredetten fogadták el ottlétüket. Egy teljes generáció nőtt már fel ebben az állapotban. Magyarországon a cigányok 91 százaléka él a létminimum alatt az Unicef 2005-ös jelentése szerint. Az arány az egész régióban 80 százalék fölötti.

Bizonyítvány nélkül lehetetlen

A gondokat tovább fokozta a szegregáló oktatási rendszer. Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában egyaránt kialakult, hogy külön intézményekbe vagy külön osztályokba helyezték a cigány tanulókat. Ez részben a szabad iskolaválasztással járó spontán folyamat volt: a többségi társadalomhoz tartozó szülők elkezdték kivenni a gyerekeiket onnan, ahol sok cigány gyerek tanult.

Azonban az állam is sokat tett e helyzetért: a cigány tanulókat ezekben az országokban rendszeresen kisegítő iskolákba irányították, mert a szegregáció megkönnyítette a tanárok dolgát, és az iskolaérettségi teszteken nem voltak tekintettel a cigány gyerekek kulturális, nyelvi sajátosságaira. Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon bőven 50 százalék felett van a kisegítőkben a cigányok aránya (Csehországban 70 százalék felett), miközben a népesség kevesebb mint 5-10 százalékát teszik csak ki a cigányok (Csehországban még ennyit sem).

Mivel sok cigány család eleve nem forszírozta a gyerekek tanulását, ezért a szegregált osztályok tanulói, pláne a kisegítősök nagyon lemaradtak. A továbbtanulásra minimális a közép-európai cigányok esélye. Ezzel pedig az új generáció is elvágta magát a munkaszerzés reményétől. A bulgáriai cigányok több mint a fele, a szerbiaiak kétharmada nem fejezi be az általános iskolát sem.

A megoldást EU-s pénzekből kezdték keresni ezek az államok, egyelőre nem túl látványos sikerrel. Magyarországon és Csehországban képzéseket tartanak a tanároknak, és több pénzt adnak azoknak az iskoláknak, amelyek hajlandók vegyes osztályokat tanítani. Nagy azonban az ellenállás a szülőkben és a pedagógusokban is. Ráadásul sokszor a pénz nagy része papírtermelésre, tanulmányok és opponensi vélemények irkálására folyik el. Szlovákiában kifejezetten a cigány származású pedagógusok képzésére költenek, arra hivatkozva, hogy úgyis ők értenek szót a cigány gyerekekkel.

Gettósodás

A szegregáció nem csak az iskolákat érinti. A nincstelen cigányok telepekre, városi gettókba kényszerültek. A legbrutálisabb a csehországi helyzet. Ott sokáig állampolgárságot sem kapott a cigányok jelentős része, arra hivatkozva, hogy a második világháború után szlovák területekről telepítették be őket. A csehországi gettókat néha a politikai elit is kívánatosnak tartja, a közelmúltban egy cseh szenátor egy ostravai lakossági fórumon azt javasolta, hogy árammal megerősített szögesdróttal vegyék körbe a helyi cigánytelepet.

A hatalmas, cigányok körében 80 százalék körüli munkanélküliség megmérgezte a társadalmakat. A többségiek irigylik és méltatlannak tartják a cigányok segélyezését, a nyomorgók viszont sokat lopnak, sok esetben azért, hogy életben maradjanak.

A legkeményebb reformot Szlovákiában vezették be. Radikálisan csökkentették a segélyeket, és a megmaradt összeg egy részét közmunkához kötötték. Erre volt válasz 2004-ben az ország keleti felén az éhséglázadásnak elnevezett zavargás, amikor Tőketerebesen és környéken a cigányok élelmiszerüzleteket kezdtek csoportosan fosztogatni. A hadsereget vetették be ellenük. A közmunka-program azóta is működik, de valódi megoldást ez sem hozott, hiszen igazi munkahelyhez továbbra is csak kevesen jutottak.

Elvetélt menekülési kísérletek

Ahogy a zámolyiak esetében láttuk, sokszor a cigányok válasza a menekülés. Mivel ez drága és szervezettséget igényel, általában éppen az egyébként is jobb helyzetben lévők élnek ezzel. Amikor a 90-es évek végén egy cseh tévében leadtak egy dokumentumfilmet arról, hogy milyen jól megy a cigányoknak Kanadában, ezrek indultak útnak. Magyarországról is több száz követőjük akadt, és hamarosan Kanada visszaállította mindkét ország ellen a vízumkötelezettséget. Romániából tízezerszám mentek Olaszországba a cigányok, míg Szerbiából Romániába menekültek több százan, amikor Molotov-koktélos támadások érték házaikat. E kísérleteket a befogadó országok előbb-utóbb leállítják.

A megoldás sehol sem körvonalazódik.