Hamarosan visszaköltözhetnek L'Aquilába
Az április 6-i földrengésben megrongálódott l'aquilai házak háromnegyede egy hónapon belül lakható lesz, jelentette ki Silvio Berlusconi, aki negyedik alkalommal látogatott a katasztrófa sújtotta területre. Az olasz miniszterelnök szakértőkre hivatkozva elmondta, hogy az otthonok 57 százaléka már most is használható, míg 19 százaléknál további munkálatok szükségesek, ám ezek egy hónap alatt befejeződhetnek.
Berlusconi egyben megerősítette, hogy új adóra lesz szükség Olaszországban, hogy finanszírozható legyen az újjáépítési munka, és megismételte korábban már hangoztatott ígéretét, amely szerint az Abruzzo régió minden lakosának feje fölé tető kerül még a tél beállta előtt. A pusztító földrengés miatt fedél nélkül maradtak száma a térségben megközelíti az 58 ezret, közülük 34 ezren jelenleg a közelben felállított sátortáborban laknak.
A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy összeállítottak egy 38, vallási és művészettörténeti szempontból fontos épületet tartalmazó listát, amelyet elküldtek azon országoknak, amelyek felajánlották segítségüket a rekonstrukciós munkálatokban. A tervek szerint a helyreállított műemléki épületeket ezután arról az országról nevezik el, amely támogatja a munkálatokat.
Értékelték Berlusconi válságkezelését
A Corriere della Sera olasz napilap vasárnapi kiadása eközben közzétette egy közvélemény-kutatás eredményeit, amelyek alapján az olaszok többsége pozitívan értékelte, ahogyan Silvio Berlusconi kezeli a földrengés okozta krízist.
A válaszadók 48 százaléka úgy nyilatkozott, hogy megnőtt a bizalma a kormányfőben, harminc százalékuk pedig azt mondta: nem változott a véleménye a miniszterelnökről. Azt pedig még az ellenzéki szavazók egy része is elismerte, hogy a 72 éves politikus roppant energikusan és tevékenyen próbálja megoldani a múlt hétfői katasztrófa áldozatainak helyzetét.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.