Az Egyesült Államokban már nem számolnák tovább az új típusú influenzás eseteket, írja az msnbc.com.
Anne Schuchat, a szövetségi járványügyi központ (CDC) igazgatóhelyettese azt mondta, a hivatalosan megerősített H1N1-esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A CDC eddig kétezernél is több megbetegedésről számolt be, 94 embert kórházban ápoltak, hárman meghaltak. Bár a vírus gyorsan terjed, a szakértők viszonylag enyhe járványról beszélnek.
Schuchat szerint bár még „csak" 43 államban és a fővárosban mutatták ki a H1N1-et, valószínűleg mindenütt jelen van. Azt is bejelentette, hogy FluView néven figyelőrendszert indítottak, hogy az új vírus terjedését nyomon kövessék.
Finnországban is megjelent
Közben Finnországot is elérte az új influenza. A két fertőzésről Juhani Eskola, az Országos Egészségügyi és Népjóléti Intézet (THL) főigazgató-helyettese számolt be, de részleteket nem közölt.
Thaiföldön is regisztrálták az új típusú influenzavírus első megerősített esetét egy betegnél, aki egy meg nem nevezett országból tért vissza - jelentette be az ország kormányfője.
Abhiszit Veddzsadzsiva Bangkokban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy az amerikai járványügyi központok (CDC) nevű intézetben kimutatták a H1N1-es vírussal való fertőződést a beteg által szolgáltatott mintában. A beteg már teljesen felépült és hazatért.