Teljes lakásfelújítás az adófizetők pénzén

2009.05.23. 11:28
Újabb részletek derültek ki a brit alsóházi képviselők már hetek óta tartó költségvetési botrányában, ezúttal egy teljes lakásfelújítás árát számolta el az egyik képviselő. A botrány az összes pártot érinti, a britek kétharmada új választásokat követel. Kiderült, hogy a SAS egyik korábbi terrorelhárító tisztje leplezte le a visszaéléseket.

Újabb leleplezést tett közzé szombati számában a The Daily Telegraph című lap a brit alsóházi elszámolási botrány ügyében. A lap szerint Jonathan Djanogly konzervatív politikus 77 ezer font (csaknem 25 millió forint) értékben számoltatta el magánbirtokára fordított kiadásait. A tory képviselő elszámolt további ötezer fontot a huntingdoni házában végzett felújításokra is. Nyílászárókat cseréltetett ki, és azzal indokolta költségtérítési igényét, hogy kénytelen volt a rendőrség tanácsára automata biztonsági ajtókat beszereltetni, mert állatvédő aktivisták fenyegetéseket intéztek a címére.

Eddig több mint 200 alsóházi képviselőt érintett a vitatható, olykor egyértelműen hamis költségelszámolások ügye. Kivétel nélkül minden parlamenti párt belekeveredett az ügybe, amely válságos helyzetbe hozta az egész brit törvényhozó testületet.

Egy korábbi felmérés szerint a britek többsége mielőbb új választásokat akar a történtek után. A The Guardian című brit lap pénteki száma ismertette az ICM brit közvélemény-kutató intézet minapi felmérését, amely szerint a reprezentatív közvélemény-kutatásban megkérdezettek 66 százaléka mondta, hogy minél előbb új parlamenti választásokat kell kiírni.

A brit hadsereg egy különleges alakulatának egyik volt tisztje elmondta a The Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában, hogy közvetítőként segített a botrányos költségelszámolások kiszivárogtatásában. John Wick, a Különleges Légi Szolgálat (SAS) egykori tisztje, aki most biztonsági tanácsadóként működik egy magáncégnél, elmondta az interjúban, hogy ő juttatta el brit lapokhoz a botrányt kavaró kényes adatokat, de hangsúlyozta, hogy csupán közvetítő volt.

Egy másik személytől kapott márciusban egy számítógép-merevlemezt, rajta a képviselők vitatott költségelszámolásainak részleteivel. Nem volt hajlandó megnevezni ezt a másik személyt, és arról sem nyilatkozott, hogy kapott-e pénzt a lapoktól a kényes információk átadásáért. Azt mondta, hogy a közérdeket tartotta szem előtt, amikor vállalakozott a közvetítésre.