Az izraeli hadsereg ok nélkül pusztított Gázában

2009.07.15. 11:03
Tartalékos katonák név nélkül bírálták az év eleji gázai offenzívát. Szerintük túl sok civil halt meg a hadműveletekben. A parancsnokok visszautasították a vádakat.

Túlzott erőt alkalmazott az izraeli hadsereg az év eleji gázai övezeti offenzívában, szükségtelenül sok halottal és anyagi kárral, ez áll egy izraeli tartalékos katonák alkotta jogvédő szervezet jelentésében.

A Megtörni a Csendet nevű szervezet által összegyűjtött beszámolókban a gázai övezeti hadjáratban részt vevő katonák – név nélkül – azt mondták, hogy minden ok nélkül leromboltak házakat, és nagyobb tűzerőt alkalmaztak a szükségesnél, tekintve a viszonylag csekély ellenállást, amellyel találkoztak.

A hadsereg szerint hiteltelen a beszámoló

A hadsereg erőteljes hangú közleményben utasította vissza a jelentést, megkérdőjelezve annak valóságtartalmát, azzal vádolva a szervezetet, hogy „megrágalmazza az izraeli védelmi erőket és annak parancsnokait”. A hadsereg „sajnálja, hogy újabb emberjogi szervezet tár Izrael és a világ elé névtelen és általános beszámolókon alapuló jelentést, anélkül, hogy ellenőrizte volna azok részleteit és hitelességét”.

A „Megtörni a Csendet” szerint viszont az izraeli közvéleménynek - amely túlnyomórészt támogatta a hadműveletet a Gázai övezetből izraeli városokra irányított palesztin rakétatámadásokra válaszul – tudnia kell, mit láttak a katonák a harcokban. „Úgy véljük, egy morális társadalom létéhez egyértelműen szükséges a mély és becsületes vita, annak elválaszthatatlan része a helyszínen járt katonák hangja” – olvasható a jelentésben.

Kilencszáz civil halt meg

Gázai egészségügyi tisztviselők és emberjogi csoportok szerint több mint 1400 palesztin, köztük több mint kilencszáz polgári személy halt meg a háromhetes offenzívában, míg az izraeli adatok közelebb vannak az 1100-hoz, azzal, hogy a halottak többsége fegyveres volt. Tizenhárom izraeli vesztette életét, köztük három civil, aki rakétatűzben halt meg.

Vihart kavart egy plakát Londonban

Nagy-Britanniában vissza kellett vonni egy turisztikai hirdetést, mert a rajta látható térképen Izraelhez „csatolták” a Gázai-övezetet, írja a BBC.

A londoni metróban elhelyezett plakátok ellen több százan – főleg palesztin szervezetek – tiltakoztak. Az izraeli turisztikai minisztérium szerint a reklámnak nem volt politikai üzenete, csak ötletet szerettek volna adni az odalátogatóknak, hogy Izrael környékét is érdemes felkeresni.