Netanjahu közeledni próbál Obamához
További Külföld cikkek
- A világ negyedik legnépesebb állama klubtagságot kapott Kína és Oroszország mellett
- Hónapokra az űrben rekedtek, mégsem érzik magukat elveszettnek a NASA asztronautái
- Bűnösnek vallotta magát egy jakuzavezér nukleáris anyagok csempészésében
- Ausztria megkezdheti felkészülését első szélsőjobboldali kancellárjára
- Saját húga vádolta meg szexuális erőszakkal az OpenAI vezetőjét
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államok követelésére elfogadta, hogy kormánya kilenc hónapra részlegesen befagyassza a ciszjordániai zsidó telepek bővítését, jelentette csütörtökön a 2-es csatorna elnevezésű izraeli kereskedelmi televízió.
A befagyasztás az új lakások építésének megkezdésére vonatkozik a csaknem 300 ezer izraelinek otthont adó ciszjordániai telepeken. Nem vonatkozik ugyanakkor 2500 lakás már folyamatban lévő építkezésére, továbbá a középületekre és a kelet-jeruzsálemi lakótelepekre, ahol már ma is 200 ezer izraeli él, tette hozzá a televízió, anélkül, hogy megnevezte volna értesülésének forrását.
Cserébe a televízió szerint több arab ország, köztük Katar, Omán, Tunézia és Marokkó állítólag beleegyezését adná ahhoz, hogy Izrael kereskedelmi képviseleteket nyisson a területükön.
Semmilyen megállapodás nem született viszont Izrael és az Egyesült Államok között a kilenc hónapi befagyasztás letelte utáni időszakra.
A 2-es csatorna idézte Benjamin Netanjahut, aki arról számolt be koalíciós partnereinek, hogy a telepbővítések "átfogó leállítására vonatkozó amerikai követelést sikerült részleges és ideiglenes befagyasztásra változtatnia".
A hír kapcsán Mark Regev izraeli kormányszóvivő csak annyit mondott a francia hírügynökségnek, hogy történtek előrelépések az amerikai illetékesekkel tartott megbeszéléseken. A szóvivő elmondta még, hogy George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja a napokban Izraelbe látogat, hogy folytassa a tárgyalásokat. A 2-es csatorna szerint Mitchellt jövő szerdára várják Jeruzsálembe.
Barack Obama amerikai elnök nemrég még az izraeli telepbővítések teljes leállítását próbálta elérni, hogy sikerüljön újraindítani a palesztinokkal megszakadt béketárgyalásokat, és az európai nagyhatalmak ugyanezen az állásponton voltak.
Az amerikai kormány azonban a jelek szerint visszakozni kényszerült ebben a kérdésben, miután a Netanjahu-kormány határozott ellenállásába ütközött, és jelezte, hogy a telepbővítések teljes leállítását már nem tartja előfeltételnek az izraeli-palesztin tárgyalások felújításához.
Az izraeli jobboldali pártok közben élesen támadják Netanjahut, azt várják tőle, hogy egyáltalán ne engedjen az amerikai követeléseknek. Ugyanakkor a Netanjhau vezette Likud párton belül is vita alakult ki, többen azt mondják, bízni kell Netanjahu döntésében, hiszen ezzel megkíméli Izraelt a nemzetközi elszigeteltségtől, írja a Haarec.