![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Svájcban hivatalosan is bejelentették, hogy hadat üzennek az úgynevezett eutanáziaturizmussal foglalkozó intézményeknek, ami a gyógyíthatatlan betegek százait halálba segítő Dignitas klinika végét jelentheti, írja a The Times.
Eveline Widmer-Schlumpf igazságügyi miniszter közölte, hogy ha a parlament is elfogadja a tervezetet, az eddigieknél sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak majd az „eutanáziaklinikákra”.
A pácienseknek ezentúl két szakvéleményt kell benyújtaniuk arról, hogy betegségük valóban gyógyíthatatlan, a haláluk néhány hónapon alatt bekövetkezik, szabad akaratukból cselekszenek, és tisztában vannak azzal, hogy minden lehetőséget kimerítettek.
Bár a Dignitas már egy ideje betartja ezeket az irányelveket, a klinika bírálói szerint néhány esetben lazítottak a szabályokon. Akadtak páciensek, akik nem szenvedtek halálos betegségben, másoknál klinikai depressziót állapítottak meg.
A kormányzat azt szeretné elérni, hogy jóval megfontoltabban járjanak el a hasonló esetekben.
2007-ben összesen négyszázan kértek segítséget a kegyes halálhoz valamelyik svájci klinikától, 132 közülük külföldi volt.