WHO: Korai még a járvány végéről beszélni

2009.12.17. 19:26
A WHO szerint az új influenza járvány Észak-Amerikában már elérhette csúcspontját, azonban Európa több területén még gyorsan terjed. A világszervezet a H1N1 esetleges második hullámától tart. Nagy-Britanniában az előző héten már csak tízezren fordultak influenzás tünetekkel orvoshoz, miközben nyáron még a százezret is elérte a hetente megbetegedők száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint korai még a világméretű influenzajárvány végéről beszélni, mivel a betegség továbbra is gyors ütemben terjed az északi féltekén.

Fukuda Keidzsi, a világszervezet influenza-szakértője csütörtökön a WHO genfi székhelyén azt mondta, hogy Észak-Amerikában a járvány már túljutott a csúcspontján, Európa bizonyos térségeiben, valamint Közép-Ázsiában azonban változatlanul gyorsan terjed a H1N1 vírus. A járvány eddig csaknem tízezer ember halálát okozta világszerte.

A japán szakértő szerint az új influenza terjedésének súlypontja jelenleg Franciaország, Csehország, Svájc, Kazahsztán, Kirgizisztán és Oroszország. Egyúttal figyelmeztetett, hogy az új influenza első hullámát egy második követheti, mivel a vírus a korábbi járványokhoz képest hihetetlenül korán kezdett terjedni a hideg időszak elején.

A WHO vakcina-szállítmányokkal siet az új vírus által fenyegetett legszegényebb országok segítségére. Afganisztán, Azerbajdzsán, Mongólia és további 32 szegény ország kap heteken belül oltóanyagot a világszervezettől. Az érintett országok közül elsőként az északi féltekén találhatók részesülnek a vakcinából, mivel ott a járvány kiterjedtebb, mint délen.

Nagy-Britanniában visszaszorult az új influenza

Tovább csökkent az új influenzavírus által okozott angliai megbetegedések száma, amely az elmúlt héten hónapok óta először nem érte el a tízezret sem. A halálos áldozatok száma ugyanakkor emelkedett.

Az új megbetegedések száma ütemesen csökken, két héttel ezelőtt még heti 22 ezer, az azt megelőző egy héten még 46 ezer új fertőzést észleltek a brit hatóságok.

A H1N1 vírustörzs Nagy-Britanniában, elsősorban Angliában okozta eddig a legsúlyosabb járványt Európán belül. A nyár közepén volt olyan hét, amikor 110 ezer új esetet jegyeztek fel. Utána gyorsan csökkent a megbetegedések száma, majd az ősz elején ismét meredeken nőtt. A legutóbbi hetekben azonban megint folyamatosan enyhül a járvány.

A 61 millió lakosú országban a brit Egészségvédelmi Hivatal (HPA) csütörtökön közölt legutóbbi becslése szerint eddig hozzávetőleg 780 ezren eshettek át az új típusú influenzán. A kórhoz köthető nagy-britanniai halálesetek száma a hónap elején nyilvántartott 270-ről 299-re emelkedett, a betegek közül 203-an Angliában haltak meg.