Az Európai Bírósághoz fordulunk Sólyom kitiltása miatt
További Külföld cikkek
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
Balázs Péter külügyminiszter a köztársasági elnök ügyében azt mondta, hogy az Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott vélemény részben Magyarországot igazolja azzal, hogy Szlovákia tévesen hivatkozott egy közösségi irányelvre, hiszen az uniós állampolgárok szabad mozgása a szövetség országain belül alapjognak számít. A bizottságnak azt a meglátását, amely szerint viszont az államfő más elbírálás alá esik, nem tartják kielégítőnek.
Fél éven belül lehet ítélet
Balázs Péter szerint ha ezt elfogadnák, akkor más elbírálás alá esne a kormányfő, a külügyminiszter vagy a Külügyminisztérium dolgozói és nem lehet pontosan meghatározni, hogy a sornak hol van vége. Éppen ezért jogértelmezési igénnyel fordulnak az Európai Bírósághoz, ahol - reményeik szerint - körülbelül fél év alatt születik egy precedensértékű ítélet, hiszen ilyen estre az Európai Unión belül korábban nem volt példa.
Sólyom László augusztus 21-én akart Révkomáromba utazni egy szoboravatásra, de Szlovákia diplomáciai jegyzékben minősítette nemkívánatosnak a köztársasági elnök személyét. Amikor a szlovák külügyminisztérium egy szóbeli jegyzékben megtagadta Sólyom László belépését Szlovákiába, az Európai Uniónak a személyek szabad mozgására vonatkozó irányelvére hivatkozott.
A szlovákiai nyelvtörvényről Balázs Péter úgy vélekedett, hogy az ügy a szlovák kormány december 16-i döntésével fordulóponthoz érkezett, hiszen miután jóváhagyták a végrehajtási rendeletet, az január 1-jétől hatályos.
Konkrét ügyekkel lehet megkeresni az EU-t
A külügyminiszter azt mondta, nem várja, hogy a pozsonyi parlament ezt a rendeletet pusztán Budapest kívánságára megváltoztatja, azt viszont el tudja képzelni, hogy a nemzetközi szervezetek nyomására rákényszerülnek bizonyos módosítások keresztülvitelére. Hozzátette, kezdettől fogva számoltak ezzel a forgatókönyvvel is.
A lehetséges magyar lépések kapcsán azt mondta, az Európai Unió önmagában nem fogja bírálni a szlovák nyelvtörvényt. Akkor viszont, ha konkrét ügyekkel lehet az EU-hoz fordulni, például ha munkavállalási feltételül szabják az államnyelv ismeretét, ahol az nem indokolt vagy ha egy magyar nyelvű újságnak előírják, hogy szlovákul is meg kell jelentetnie bizonyos cikkeket, akkor a diszkriminatív vagy versenyhátrányt okozó esetek miatt fel lehet lépni.
Közölte, hogy miután a szlovákiai magyaroknak nincs akkora apparátusa, mint a magyar államnak, készek bekapcsolódni a felvidéki magyarságot ért sérelmek kezelésébe. Közölte, hogy a jogorvoslat mellett a nyelvhasználat miatt kirótt esetleges büntetések befizetését is vállalják, de ezekben az esetekben azonnal peresítik az ügyet.