Emberölés és nemi erőszak miatt kivégeztek három férfit Iránban
Felakasztottak három férfit Iránban, akiket azért ítéltek el, mert megöltek hét és megerőszakoltak tizenkét nőt a Teherántól délre fekvő Varáminban - jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség hétfőn.
A kivégzett férfiak egyike afgán állampolgár volt. A Varámin börtönében végrehajtott kivégzések voltak az elsők 2010-ben, amelyekről a média hírt adott.
Iránban 2009-ban legkevesebb 270, 2008-ban pedig 246 ember végeztek ki a francia hírügynökség által helyi sajtóértesülések alapján összeállított statisztika szerint. Ezek szerint Kína után Irán a második ország az egy év alatt végrehajtott kivégzések számát tekintve.
Az emberölést, a nemi erőszakot, a kábítószer-kereskedelmet és a házasságtörést a legsúlyosabb büntetéssel sújthatják Iránban, ahol a hatóságok elengedhetetlennek tartják a törvény szigorú alkalmazását a közrend fenntartásához.