Hadihajók kergetőznek a kalózokkal

„A részemet várom, mert egy rakétameghajtású gránátot adtam az akcióhoz” – mondta a szomáliai kalózok egyik központjának számító Haradheere-ben egy fiatal nő, aki volt férjétől tartásdíj helyett kapta a portyára induló kalózoknak adott fegyvert. „Most nagyon boldog vagyok, szerencsésnek érzem magam. Mindössze 38 nap alatt 75 ezer dollárt (kb. 14 millió forintot) kerestem, mióta csatlakoztam a rendszerhez.”

A szomáliai fővárostól, Mogadishutól négyszáz kilométerre északra található településen a kalózok egy szindikátust alapítottak, amelyből finanszírozzák a támadásokat, majd osztoznak a zsákmányon. Egy Mohamed néven megszólaló volt kalóz a Reuters tudósítójának elmondta, hogy a szeptemberben indult kezdeményezéssel igazi közösségi élménnyé formálták a kalózkodást.

A vízre szálló kalózcsapatokat pénzzel vagy fegyverekkel is lehet támogatni, a felajánlók pedig egy sikeres akció után részt kapnak a váltságdíjból. A helyi kalózok ráadásul az elrabolt hajók tulajdonosaitól kapott dollármilliók egy részét az infrastruktúra és a város fejlesztésére fordítják, ezért a kis poros halászfaluból egy év alatt robbanásszerűen fejlődő kisváros lett, amelynek utcáit egyre több luxusterepjáróval járják a sikeresebb kalózok.

Az armada nem ijesztette el őket

A kalóztámadások száma csaknem megduplázódott 2009-ben az előző évhez képest, annak ellenére, hogy 2008. decemberében több ország részvételével nemzetközi flotta érkezett a leginkább veszélyes Szomáliához közeli vizekre. A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) adatai szerint 2009-ben 214 támadást hajtottak végre a kalózok, akiknek 47 esetben sikerült elrabolniuk a hajókat. Jelenleg tizenkét hajót és 263 embert tartanak fogva. Az elrabolt hajókért és legénységért kért óriási váltságdíjak mellett a teherhajók biztosítási költségeinek emelkedése és a térségbe küldött flotta állomásoztatásának ára is több százmillió dollár plusz kiadást jelent évente.

Ádeni-öböl nagyobb térképen való megjelenítése

Az érkező harminc-negyven hadihajó mérsékelt sikereként értékelhető ugyanakkor, hogy az elrabolt hajók száma nem emelkedett jelentősen 2008-hoz képest. Akkor 111 kísérletből 43 esetben szerezték meg célpontjukat a tengeri rablók. A hadihajók kialakítottak egy többnyire biztonságos folyosót a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Ádeni-öbölben, ahol a világ tengeri kereskedelmének negyven százaléka halad át évente. 2008-ban még ez volt a legveszélyesebb kalóztérség, azonban 2009. júliusától egészen december végéig nem sikerült hajót elrabolniuk a kalózoknak az öbölből, írja a The New York Times.

A nemzetközi flotta miatt azonban a szomáliai banditák a part közeli vizek, valamint a behatárolt öböl helyett egyre többször csaptak le Afrika keleti partvidéke mentén, és már a Seychelle-szigetek is megérezte közelségöket. Az ország gazdaságának sokat ártott, hogy egyre több luxusjacht kerüli el biztonsági okokból a szigeteket. Az Ádeni-öblöt elhagyó kalózok egy része ennél is messzebb merészkedett az Indiai-óceánon, néhány támadás már közelebb volt Indiához, mint Afrikához.

Gyorsan meggazdagodhatnak a kalózkodásból

Becslések szerint két-háromezer kalóz garázdálkodik Afrika keleti partjainál és az Indiai-óceán egyre nagyobb részén. A géppisztolyokkal, rakétameghajtású gránátokkal és műholdas telefonokkal felszerelkezett banditák anyahajóként használt nagyobb hajóikról indulnak támadásokra. Motorcsónakjaikkal a halászhajóktól az óriástankerekig mindenre lecsapnak, amelyért megfelelő váltságdíjat remélnek. Legtöbben közülük korábban halászok vagy katonák voltak. Állításuk szerint csak kényszerből kezdtek el hajókat fosztogatni, túszokat ejteni, mert csak így maradhattak életben a világ egyik legszegényebb országában.

Hiába szorultak vissza az Ádeni-öbölben és tudtak csak minden negyedik megtámadott hajót elrabolni, mégis egyre több szomáliai próbál meggazdagodni, de legalábbis megélni a kalózkodásból. Az Economist szerint az elmúlt évben százmillió dollár (kb. 18 milliárd forint) váltságdíjat fizettek ki a kalózoknak, miközben az átlagos váltságdíj összege is emelkedett 2008-hoz képest. Akkor még egymillió dollárt kaptak hajónként, míg 2009-ben már ennek a dupláját.

Egy átlagos kalóz korábban 10-30 ezer dollárt keresett évente, miközben az említett szindikátusban Haradheere-ben már a parton maradt segítők is ennek sokszorosát tehetik el. A szindikátust létrehozó kalózvárosban a váltságdíjak gazdaságélénkítő hatással bírnak, a környékbeliek így tudják taníttatni gyerekeiket, állítanak fel kórházakat. Más területeken azonban a kalózcsapatok helyi bűnbandáktól vagy haduraktól kapják az akciókhoz szükséges pénzt, ezért a zsákmány nagy részét is vissza kell fizetniük.

Sok tehetősebb kalóz már most a kalózkodás utáni életére készül. Pénzüket a helyi viszonyokon javító társaikkal ellentétben nem Szomáliában, hanem külföldön fektetik be. Az AP-nek csak Abdulle néven nyilatkozó egyik kalóz azt állította, hogy sokuknak még Dubajban is vannak érdekeltségeik, míg mások megelégszenek a szomszédos Kenyában felvásárolt fuvarozócégekkel. Kenyában a kormányzat már vizsgálatot indított a fővárosban egekbe szökő ingatlanárak miatt, amit a pénzüket tisztára mosó kalózoknak tulajdonítanak.

Nem könnyű felelősségre vonni őket

A kalózkodás tehát a gyors meggazdagodás reményét kínálja, miközben sok szempontból kockázatmentes pénzszerzési lehetőséget jelent. Hiába állnak ugyanis szemben a világ egyik legfejlettebb haditengerészeteinek tartott Egyesült Államok vagy Franciaország hadihajói a kalózcsónakokkal, nem nyithatnak rájuk sortüzet, mintha háborúban lennének. "Ugyanaz a helyzet, mintha Londonban egy betörőnek kinéző alakot azonnal lelőnénk. Ez nem így megy” – vont párhuzamot Pietr Bindt admirális, az Európai Unió közös flottájának egyik irányítója a BBC-nek.

A hajók így alapvetően elrettentésül szolgálnak, bár lehetőségük van bíróság elé állítani a tetten ért, és elfogott kalózokat. A célponthoz direkt szürkületben közeledő tengeri rablók azonban az első figyelmeztető lövésekre vagy harci helikopterek érkezésére a vízbe dobálják fegyvereiket, csáklyáikat és létrájukat, aztán egyszerű halászoknak adják ki magukat. Így aztán a hadihajók legtöbbször elengedik őket, elegendő üzemanyaggal ahhoz, hogy visszaérjenek Szomáliába.

"Az egyik legnagyobb probléma, hogy megfelelő bizonyítékra van szükség, hogy bíróság elé lehessen állítani ezeket az embereket. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy kalózok, de ezt rájuk bizonyítani már sokkal nehezebb" - mondta a Seychelle-i kalózellenes programot vezető Joel Morgan. Bár indultak tárgyalásokkal 2009-ben, de a bíróság elé állított több száz kalózból alig tucatnyit sikerült elítélni, a vád bizonyítékok hiányában sokszor nem állt meg ellenük.

Robotrepülőket és biztonsági őröket is bevetettek

Elsősorban a kalózok észrevétlen felderítéséért vetettek be 2009-ben olyan robotrepülőket, amelyeket Afganisztánban és Pakisztánban is használ az Egyesült Államok. A drónok akár 18 órát is képesek tankolás nélkül a levegőben tölteni, és 15 kilométer magasból kutathatnak gyanús kalózhajók vagy a Seychelle-szigeteknél felállított kisebb támasztpontok után. A robotrepülőket adott esetben rakétákkal is fel lehet szerelni, azonban egyelőre még nem folyamodtak a térségben állomásozó katonai erők ilyen drasztikus lépéshez.

A megfigyelésre kiküldött robotrepülők nem hoztak kirobbanó eredményeket, jobban beváltak azonban az egyes hajókra felvett biztonsági őrök. Egyelőre főleg amerikai hajókon tűntek fel a fegyveres őrök, az európai teherszállítókon még inkább a hadihajókban bíznak. Ráadásul a flotta vezetése óva int a fegyverhasználattól, mivel arra a túszaikra egyébként vigyázó kalózok is erőszakkal válaszolhatnak. Az áprilisban még túszdrámában szereplő Maersk Alabama teherhajó legénységének novemberben már vízágyúval sikerült meghiúsítania a hajót fél év alatt másodszor támadó kalózok akcióját.

Biztonsági szakértők egyetértenek abban, hogy a robotrepülők, a biztonsági őrök, de még sokkal több hadihajó sem oldhatná meg véglegesen a szomáliai kalózkodás által jelentett óriási problémát. „Hiába kergetőzünk hadihajókkal szerte az Indiai-óceánon, és vadászunk a kalózokra” - mondta Peter Hudson ellentengernagy Nairobiban. "Hosszú távú megoldást csakis a szomáliai szárazföldön lehetséges."

A szomáliai rendezés még várat magára

Az északon csak lazán kötődő régiókból álló Szomáliában Mohamed Siad Barre diktátor hatalmának 1991-es megdöntése óta polgárháború dúl, a hatóságoknak nincs lehetőségük a kalózkérdéssel is foglalkozni. A kevés valódi befolyással rendelkező, szinte csak a főváros egyes utcáit uraló átmeneti kormány, és a déli területek iszlámista lázadói, valamint a hadurak között kiújuló harcok következtében az elmúlt években egymillió szomáliainak kellett elhagynia otthonát, és a lakosság harmada külföldi segélyszállítmányokra szorul. Az Economist Intelligence Unit szerint sok javulás nem várható a közeljövőben, elemzőik szerint 2010-ben egyenesen Szomália lesz a legrosszabb hely a világon.

A külföldi országok a bizonytalan helyzet miatt nem próbálják katonai erővel megoldani a szomáliai káoszt, és éppen ezért nem veszik blokád alá az ismert kalózkikötőket sem. Ugyanakkor azért tettek lépéseket, 2010-ben az Európai Unió például kétezer szomáliai katonát, illetve rendőrt képez ki a környező országokban. A helyi rendőrség erősítésével azt is sikerült elérni, hogy a korábban a legfontosabb kalózcentrumnak számító észak-szomáliai Puntföld egyes részeiről délebbre szoruljanak a kalózok.

A rendezetlen szomáliai helyzet és az ellenőrízhetetlen Indiai-óceán miatt a kalóztámadások még évekig problémát jelenthetnek, ugyanakkor egy esetleges katonai beavatkozás lehetőségét vetíti előre, hogy Jemen mellett egyre több politikus és szakértő jelölte meg Szomáliát az al-Kaida terrorszervezet egyik új központjaként. Ebből a szempontból a kalózokat még akár szövetségesnek is tekinthetik: a Szomália legnagyobb részét uraló al-Sabab az iszlámmal ellentétesnek tartja a tengeri rablók kicsapongó életvitelét, tehát az al-Kaida ellenségeinek számítanak.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!