A szódát is aranyáron mérik
További Külföld cikkek
-
Ugyanott akartak rálőni Donald Trumpra, ahol egykor Ronald Reagan golyót kapott - Videón a Halálos hajsza Vovcsanszknál, ukrán FPV drónok tarolták le az orosz rohamcsapatot
- Történelmi pillanatkép született Donald Trumpról és a vezérkarról a merényletkísérlet után
- Amerikában tojásokon jár majd III. Károly király, de Trumpnak is vissza kell fognia magát
- Élete végéig börtönben maradhat a Donald Trump elleni merényletkísérlet gyanúsítottja
Élve emeltek ki egy ház romjai alól egy tizenegy éves kislányt a szomszédai a földrengés sújtotta Haiti fővárosában szerdán, nyolc nappal a természeti csapás után, közölték francia segélyszervezetek. A kislányt egy francia tábori kórházba szállították, amelynek egyik orvosa valóságos csodának nevezte a gyermek megmenekülését.

A gyermek veséje normálisan működik, szervezetét fokozatosan hidratálják, később egyre több szilárd táplálékot kap majd. A kislány a romok fogságában töltött nyolc nap alatt lesoványodott, rémálmok gyötrik, de az orvos szerint fokozatosan fel fog épülni.
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű, január 12-i földrengésben legalább 75 ezer ember halt meg. A nemzetközi mentőalakulatok eddig összesen 121 embert mentettek ki a romok alól az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA) adatai szerint. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet igazgatóhelyettese, Jon Kim Andrus szerint ennél sokkal több embert mentettek ki maguk a haitiak, mindenféle felszerelés nélkül.
Elszabadultak az árak
Egy adag rántotta tizenhárom dollárért, szállodai szoba egy éjszakára kétszáz dollárért - az élelmiszer és az ital rekordáron cserél gazdát Haitin, a spekulánsok pedig elégedetten dörzsölik a tenyerüket. A karibi ország fővárosában, Port-au-Prince-ben az éttermek és a boltok kilencven százaléka összedőlt. A katasztrófa túlélői mindenből szükséget szenvednek, ezért a felhalmozott készleteket kisebb vagyonért adják el.

Az utcai víz- és szódaárusok több mint kétszeresére emelték áraikat a földrengés előtti időszakhoz képest. A negyedliteres palackokba töltött ivóvíz a természeti csapás előtt egy gourde-ba került, most háromba, a szódáért ugyanilyen kiszerelésben tíz gourde helyett húszat kérnek.
A magát csak Ludovic néven bemutató férfinak a földrengés előtt például négy kanna benzinje volt. Most a szokásos ár kétszereséért mér ki négy litert. A benzinkutak fokozatos újranyitásával az utcai üzemanyagárusoknak azonban lassanként leáldozik majd.

Léonard, a taxisofőr úgy jellemezte helyzetét, hogy ha dolgozni akar, a korábbinál többet kell költenie üzemanyagra, de többet is keres, ha a városba érkező külföldieket szállítja.
Drágult a telefonkártya, a cigaretta és az alkohol is. A nyugati félteke legszegényebb országának romokban heverő fővárosában olyan szintre emelkedtek az árak, mint Rómában vagy Madridban.