Egyik pocsék adaptáció követi a másikat.
Jelenleg a Sehol a legnézettebb egész estés produkció a platformon.
Ráadásul két évad is érkezik.
97 éves korában meghalt Fahidi Éva.
A férfi életben maradt, a felesége viszont meghalt.
A férfi a testével tompította az esést.
Rettegtek attól, hogy megerőszakolják vagy meggyilkolják őket.
2023.03.06. 20:49 Módosítva: 2023-03-07 14:26:28
Alig telt el 24 óra a megjelenése után, már milliós példányszámban kelt el.
Ugyanabban a kórházban ápolják, ahol az öt emeletet zuhanó csecsemőt.
Megrázó történetekről számoltak be a magyar mentőcsapat tagjai a földrengés után az Indexnek.
Építési vállalkozókat vettek őrizetbe.
Az édesanyja is túlélte a katasztrófát.
Szerda estére már 16 túlélőt és 16 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata.
Körülbelül kétezer házat vizsgálnak át az érintett településen.
Lily Ebert túlélte Auschwitz poklát, azóta mindenkit arra tanít, maradjunk emberségesek.
Még a készítője is megdöbbent rajta.
Történelmi jelentőségű támadásban vett részt Németország ellen 1943-ban.
Csak erős idegzetűeknek, de tényleg!
2022 augusztus 20., 14:00
Elő a kontrollerrel, nem lesz egyszerű menet.
2022 augusztus 17., 16:46
Már a poklot is megjárta a 85 éves Nancy.
Ilyen az, amikor katasztrofális egy katasztrófasorozat.
Nem volt még példa hasonlóra.
Az utolsó mentőcsónakban foglalt helyet.
Ez elég rossz hír.
Nyolc ember eltűnt a balesetben.
Negyven napig volt kórházban.
Kijelölt gyámja elől Izraelbe vitte a fiút a nagyapja.
A gyanú szerint öngyilkos akart lenni, de valamely felsőbb hatalomnak más tervei lehetnek vele.
2021 augusztus 19., 06:26
Több mint 2400 halott, 12 ezer sérült.
2021 augusztus 17., 14:46
A szombati földrengésnek már 1419 halálos áldozata van.
Természeti katasztrófák aldozatait kutatnák fel vele.
Egész családját elvesztette a kisgyermek a kairói katasztrófában.
A lyoni család életét az mentette meg, hogy nem tudtak dűlőre jutni, mit nézzenek a tévében, ezért inkább átmentek a másik szobába.
A mentésben mintegy nyolcezer ember vesz részt. Bevetnek huszonöt keresőkutyát is.
65 órát töltött a törmelék alatt.
Megkergette egy kutya, menekülés közben zuhant a mélybe. Sérülten egyedül nem tudott kimászni.
A nő április 1-jén került kórházba, kiengedésekor a kórház dolgozói meg is tapsolták.
2020.04.07. 21:29 Módosítva: 2020-04-08 16:49:09
A 12 évesen meghalt belga kislány és a vírust az idősotthon többi lakójával együtt, 104 évesen túlélő amerikai veterán. Idős párok, akik egy életet együtt leélve egymás mellett hunytak el, és a középkorú túlélők rémült családtagjainak beszámolói. Arcok a statisztikák mögött.
Bill Lapschies március elején betegedett meg, de orvosai szerint mára teljesen felépült.
A posztmodern Maugli autója lerobbant, és mire egy farmer visszatért, hogy segítsen neki, már eltűnt.
2019.10.18. 00:05 Módosítva: 2019-10-18 11:03:00
Mit tesz az emberrel, ha csapdába csalják, sorozatosan elárulják, kizsákmányolják, és hogyan lehet feldolgozni egy ilyen traumát? Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából a Traumaközpont pszichológusát kérdeztük.
A lengyel férfi hat társával együtt megszökött 1943-ban az auschwitzi haláltáborból. Kilencvenhat éves volt.
57 métert zuhant a vízesésben. Nem sok esélye volt rá, de sértetlenül megúszta.
2019.07.02. 16:14 Módosítva: 2019-07-08 08:20:01
A katasztrófát túlélő dél-koreai turistákat is meghallgatta a rendőrség. A kihallgatásokat többször is félbe kellett szakítani.
Egyike volt azoknak, akik fellázadtak, sikeresen elmenekültek és hírt adtak a tömeggyilkosságról.
Azt mondták, kb. 20-an a fedélzeten, 10-en a kabinokban voltak. Panaszkodtak a mentésre is.
Kilenc család volt a hajón, unoka-anya-nagyszülők, és egy testvérpár is az áldozatok közt. A túlélők közül majdnem mindenki nő.
Will Krause hálaadáskor tett közzé videót a támadásról, amiről azóta beszélt is.
2018 szeptember 13., 04:53
Wenseslao Moguel tíz golyót kapott, az utolsót a fejébe. Mégis túlélte.
A kórházban elhunyt a három eredeti túlélő közül a második ember. 112-nél az áldozatok száma.
Segített mindenkit mentőcsónakba pakolni, megivott fél üveg töményet, aztán úszott két órát a jeges vízben, és túlélte.
A krematórium tövébe ásta el jegyzeteit, amiket 1980-ban találtak meg, olvashatatlanul.
Még jól is járt, egy óriási zúzódással megúszta, az utána induló jogi vitába viszont belerokkant.
Mindhárom hajón dolgozott, mindhárom ütközést túlélte, és csak fogkeféjének elvesztését sajnálta.
A jármű egy szakadék alatt húzódó folyóba zuhant.
Hat napja történt a tragédia, de még kedden is túlélők után kutatnak.
Egész életében baleseteket szenvedett el a amerikai író, ráadásul az alkohollal és egy örökletes betegséggel is meg kellett küzdenie.
"Mindenhol szétdőlt faházakat láttam és sérülteket, akik a földön fekve jajgattak" – mondta Ágnes.
Hátul ült volna, de előre ment, ez mentette meg.