Alajos, Leila
20 °C
34 °C

Blair: Nem volt titkos alku az iraki invázióról

2010.01.29. 19:49 Módosítva: 2010-01-29 19:59:27
Pénteken hallgatták meg először Tony Blair volt brit miniszterelnököt az iraki invázió hátterét vizsgáló bizottság előtt. Blair tagadta, hogy titokban megállapodott volna George Bushsal a támadásról, és azt mondta, hogy nem manipulálta a hírszerzési jelentéseket.

Tony Blair volt brit miniszterelnök pénteken tagadta, hogy titkos megállapodásban egyezett meg George Bushsal egy 2002-es magántalálkozón az iraki invázióról. Blair az iraki háború hátterét vizsgáló, 2009-ben alakított bizottság előtt beszélt több mint hat órán keresztül, miközben több százan tüntettek ellene Londonban.

Blair a meghallgatás délelőtti szakaszában kitartóan védte döntését, hogy az Egyesült Államokkal együtt Irakba küldi a brit inváziós erőket. "Ez nem a hazugságról, a konspirációról, a csalásról vagy a fortélyoskodásról szól. Ez egy döntés volt, amit azért hoztam, mert Szaddám Huszeinnak vegyi fegyverei voltak, és azért az egymillió emberért is hoztam, akiknek a halálát okozta, miközben tíz éven át semmibe vette az ENSZ határozatait. Kockáztattuk volna meg, hogy ez az ember végrehajtja fegyverkezési programját, és használja is fegyvereit?"- mondta.

A 71 éves Sir John Chilcot által vezetett öttagú bizottság előtt korábban többen azt állították, hogy Blair 2002 áprilisában, amikor a texasi Crawfordban találkozott Bush-sal, felajánlotta az amerikai elnöknek, hogy Nagy-Britannia csatlakozik az Egyesült Államokhoz az Irak elleni háborúban. Blair pénteken azt mondta, hogy ő nem négyszemközt, hanem nyilvánosan mondta, hogy Nagy-Britannia kész szembeszállni a fenyegetéssel.

Szerinte jogos volt Szaddám Huszein eltávolítása a hatalomból. A volt kormányfő kijelentette: ma is az invázió mellett döntene, mint 2003 márciusában.

A volt kormányfő közölte, hogy az akkor kapott hírszerzési információk alapján "Irak fegyverkezését kétséget kizáróan folyamatosan fejlesztette". Azt azonban elismerte Blair, hogy a dolgok egészen másként néztek ki, miután nem találtak tömegpusztító fegyvert az invázió után.

Blair visszautasította azokat az állításokat, hogy manipulálta a hírszerzési információkat. Mint mondta, ha az iraki diktátort nem távolítják el a hatalomból, akkor a világ ma olyan helyzetben lenne, hogy Irak Iránnal versenyezve fejlesztené nukleáris kapacitását, és terrorista csoportokat támogatna.