Friderika
13 °C
29 °C

Elektrosokk végzett egy Hamász-vezetővel

2010.01.29. 12:26 Módosítva: 2010-01-29 12:26:53
Megölték Dubajban a Hamász katonai szárnyának egyik alapítóját, Mahmúd al-Mabhúhot, aki izraeli katonák elrablását szervezte meg, illetve számos Izrael ellen elkövetett merénylet hátterében áll. A szélsőséges palesztin szervezet Izraelt vádolja. Mabhúh testvére azt mondta, elektrosokkot alkalmaztak. Izrael nem nyilatkozik.

Izraeli titkos ügynököket vádol a Hamász azzal, hogy végeztek katonai szárnyának egy tagjával Dubajban. A szélsőséges palesztin szervezet pénteki közleménye szerint az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok egyik alapítóját, Mahmúd al-Mabhúhot január 20-án ölték meg, egy nappal azután, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe érkezett Szíriából, írja a Haarec.

 
Rokonok és anyja gyászolja a Hamász katonai szárnyának egyik alapítóját, a fali poszteren látható Mahmúd al-Mabhúhot
Rokonok és anyja gyászolja a Hamász katonai szárnyának egyik alapítóját, a fali poszteren látható Mahmúd al-Mabhúhot

A Hamász szóvivője, Izzat ar-Risk Damaszkuszban adott nyilatkozatában azt mondta, hogy szándékosan nem hozták korábban nyilvánosságra a hírt, a késleltetés oka az volt, hogy beazonosítsák és megtalálják az ügynököket, akik a támadást végrehajtották. Risk beszámolt arról is, hogy Mabhúh szervezte meg két izraeli katona elrablását 1989-ben, és ő volt az egyik alapítója a Hamász katonai szárnyának, ami számos Izrael ellen elkövetett merényletért felelős. Mabhúh többször is ült börtönben Izraelben, gázai házát lerombolták, 1989 óta Szíriában élt.

A Hamász közleményében ígéretet tesz arra, hogy megbosszulja a Mabhúh megölését. A közlemény arra nem tér ki, hogy Mabhúh hogyan halt meg, azonban Mabhúh testvére pénteken azt mondta, elektrosokk végzett vele. Fajek al-Mabhúh a Haarecnek azt nyilatkozta, hogy egy orvoscsoport megvizsgálta a holttestet, és arra jutott, hogy a fejet erős elektrosokk érte, találtak továbbá fojtogatásra utaló bizonyítékot is. A boncolás eredményeit és több mintát Franciaországba küldtek további vizsgálatokra.

Fajek al-Mabhúh szerint testvérét korábban is többször próbálták már megölni, 2004-ben egy robbanószerkezet volt az autójára szerelve, de megtalálta időben, fél évvel ezelőtt pedig megmérgezték, akkor 36 órán keresztül nem volt tudatánál. Ennek ellenére úgy utazott, hogy nem fogadott maga mellé biztonsági őröket, nem tett óvintézkedéseket.

Izraeli oldalról egyelőre senki nem kommentálta a hírt.