Eleonóra
0 °C
12 °C

Kormányt alakított a kirgiz ellenzék

2010.04.07. 21:28
Szerda estére az ellenzék elűzte Kirgizisztán kormányát, és új kormányt alakított, sikerült megállapodniuk a kormányfő, a belügyminiszter és a biztonsági főnök személyében is, bár még a letartóztatásoktól félve illegalitásban vannak. Bakijev elnök repülőn menekült el az országból. Legkevesebb 40 ember vesztette életét a kedden este kezdődött zavargásokban, 400-hoz közelít a sérültek száma.

A kirgiz ellenzék bejelentette szerdán, hogy megalakította kormányát. A bejelentést az állami televízió egyik csatornája sugározta, amit korábban megostromoltak, és hatalmukba kerítettek a tüntetők. Temir Szárijev volt ellenzéki elnökjelölt közölte, hogy egy csoport politikus koalíciót alkotott, és megállapodott a kormányfő és a belügyminiszter, valamint az új biztonsági főnök személyében.

Az ellenzék arról is beszámolt, hogy lemondott a kirgiz kormány, Kurmanbek Bakijev elnök pedig elhagyta a fővárost, Biskeket. A hírt a RIA orosz hírügynökség jelentette. Később egy repülőtéri tisztségviselő azt közölte, hogy Bakijev helyi idő szerint szerda délután repülőgépre szállt, a gép ismeretlen irányba távozott. A gépre maximum öt fő szállt fel, tájékoztatott a Manasz repülőtér néven nem nevezett illetékese.

Az új kormányfő illegalitásba vonult

Temir Szárijev azt mondta, elfoglalták a kormányzat központját, Danijar Uszenov miniszterelnök pedig aláírta lemondási nyilatkozatát. Az új kormányfő Roza Otunbajeva volt külügyminiszter lenne, aki azonban egyelőre illegalitásba vonult, hogy elkerülje letartóztatását.

Az ellenzék már délután a kormány távozását és a hatalom átadását követelte, miután Biskekben véres összecsapások zajlottak. "Az ellenzék vezetői tárgyalásokat folytattak Danijar Uszenov kormányfővel. Egyetlen célunk, hogy távozzanak a hatalomból" - jelentette ki délután az állami televízióban a nacionalista Ata-Meken (Szülőföld) párt vezetője.

Omurbek Tekabajev azt is mondta, hogy csaknem száz ember vesztette életét szerdán. Az egészségügyi minisztérium korábban 19 halálos áldozatról és országszerte kétszáz sebesültről számolt be. A zavargásoknak az AP szerint 40 halálos áldozatuk volt, legkevesebb 400 ember megsebesült. Egészségügyi források azt közölték, hogy a halálos sebeket lőfegyverek okozták.

Fosztogatók törtek be Bakijev házába

Szerda este fosztogatók kezdtek elvinni mindenféle mozdítható tárgyat Bakijev biskeki házából, amit előtte fel is gyújtottak, jelentették orosz hírügynökségek. Egy helyszíni tudósító szerint többen ruhákkal, ágyneművel, edényekkel teletömött nagy műanyagzsákokat hordanak ki a házból, a vállukon szőnyegeket visznek.

Az Interfax orosz hírügynökség által idézett szemtanúk szerint "a Bakijev-család ingatlanában nagy tűz pusztított". A hírt más forrásokból egyelőre nem erősítették meg.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök önuralomra és az erőszak elkerülésére szólította fel szerdán a kirgiz hatóságokat és az ellenzéket is. Egyúttal cáfolta azt a feltevést, hogy Oroszország bármi szerepet játszott volna a kirgiz kormányerők és a tüntetők ezreinek biskeki összecsapásaiban.

Kérdésessé vált az is, hogy mi lesz az amerikai hadsereg kirgizisztáni támaszpontjának a sorsa, ahonnan a NATO afganisztáni misszióját támogatják. Amerikai források szerint szerda este a rendkívüli eset nem történt a bázison és környékén.

Kedden törtek ki a zavargások

A zavargások kedden kezdődtek, a rendőrség őrizetbe vett több ellenzéki vezetőt, közöttük az ellenzék volt elnökjelöltjét, Almazbek Atambajevet, miután az ország északi részén tüntetők szintén elfoglaltak egy tartományi kormányzati épületet. Talaszban a tiltakozók százai éjszaka is a főtéren tüntettek, gumiabroncsokat gyújtottak fel, és ablakokat törtek be. A talaszi összecsapásokban száz ember sérült meg.

Szerdán folytatódtak a tüntetések, Biskekben elfoglalták a rádió és a tévé székházát, a rendőrök tüzet nyitottak az ellenzékiekre, többen meghaltak. A kormányfő, Danijar Uszenov rendkívüli állapotot hirdetett, kijárási tilalmat rendeltek el.

A tüntetők Talaszban túszul ejtették a belügyminisztert és az első miniszterelnök-helyettest is, mindkettőt nagyon megverték. Később szabadon engedték őket, sérüléseik súlyosak.

Az ellenzéki tüntetők feldúlták a kirgiz parlamentet Biskekben. A tiltakozók egy része benyomult az épületbe, betörte az ablakokat és ajtókat, bútorokat és számítógépeket zúzott össze, televíziókat, irodatechnikai berendezéseket próbált elvinni, amit más tüntetők megakadályoztak, rákényszerítve a fosztogatókat a rablott holmi hátrahagyására.

A törvényhozás tőszomszédságában, ugyancsak a főváros központi terén lévő főügyészség épületét felgyújtották.

Az ország középső részében fekvő Narinban ellenzéki tüntetők százai erőszakkal behatoltak a tartományi kormányzat épületébe, majd ellenőrzésük alá vonták azt, miután a kormányzó nem volt hajlandó velük találkozni, közölte Adilet Isenov helyi jogvédő.

A hatóságok estére szabadon engedtek több mint tíz ellenzéki vezetőt, miután tüntetők gyűltek össze az előtt az épület előtt, ahol a politikusokat őrizték. Isza Omurkulov, a szociáldemokrata párt tagja telefonon elmondta, hogy több társával, köztük Temir Szárijev volt elnökjelölttel együtt engedték el.

Az ellenzék az utóbbi hónapokban számos tüntetést szervezett, és kormányellenes nyilatkozatokat adott ki, korruptsággal vádolva Bakijev rendszerét, és azzal, hogy megpróbálja elnémítani a független médiát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!