A légitársaságok dönthetik el, hogy repülnek-e hamufelhőben

2010.04.21. 06:34 Módosítva: 2010.04.21. 13:44
Európa nagy részében feloldották a légtérzárat, szerdán már minden bizonnyal eléri a 75 százalékot az Európában közlekedő légi járatok száma az izlandi vulkánkitörés előtti szinthez viszonyítva. Ez jelentős javulás a keddi helyzethez képest. Az utazóknak továbbra sem egyszerű a helyzetük, a légitársaságok induló járatainál hosszú várólisták alakultak ki.

Megindult a légi forgalom Nagy-Britanniában, miután kedden késő este a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) váratlanul bejelentette a hat nappal korábban életbe léptetett brit légtérzárlat fokozatos feloldását. Szakértők szerint azonban hosszú időbe telik, mire teljesen normalizálódik a helyzet a brit repülőtereken.

A CAA bejelentése szerint mostantól a légitársaságok felelősségi körébe tartozik a vulkáni hamu jelentette kockázatok megítélése. A hatóság a légtérnyitásról szóló közleményében leszögezte: a légitársaságoknak minden repülés előtt és után intenzív átvizsgálásnak kell alávetniük a repülőgépeket a vulkáni hamu okozta esetleges károk feltárására, és a hamuval kapcsolatos bármilyen incidenst jelenteniük kell a CAA-nek.

A CAA szerint a légi járatok újraindítása előtt a fő akadály az volt, hogy ki kellett deríteni a repülőgépek "hamutűrő" képességének mértékét. A légügyi hatóság a világ vezető légi ipari mérnökeinek és szakértőinek véleményét kérte ki. A szakértői elemzések és a kiterjedt adatgyűjtés - köztük a próbarepülésekből származó új adatok értékelése - új szabvány kidolgozását és európai szintű bevezetését tette lehetővé - állt a légtérnyitást indokló közleményben. A CAA szerint mindezek alapján a hajtóműgyártó cégek megnövelt tűréshatárokat fogadtak el az alacsony hamusűrűségű térségekre.

Légtérnyitás, járatindítás

A légtérzárlat feloldásával szinte egy időben megérkezett az első járat a legnagyobb brit repülőtérre, a londoni Heathrow-ra. A British Airways Boeing 747-ese a kanadai Vancouverben szállt fel, és az utasok az érkezés után a BBC-nek elmondták: egészen az út végéig nem volt biztos, hogy hol szállnak le. Az eredeti célállomás az írországi Shannon lett volna, de végül a pilóta közölte, hogy megkapta a leszállási engedélyt Heathrow-n. Ez volt az utolsó olyan járat, amely a légtérzár elrendelése előtt, múlt csütörtökön elindult London felé, ám két órával a felszállás után visszatért Vancouverbe, és azóta ott vesztegelt.

A Heathrow-ról a British Airways naponta három járatot közlekedtet Budapestre. A repülőtér járatinformációja szerda hajnalban még csak annyit írt ki a szerdai budapesti járatok mellé, hogy az utasok érdeklődjenek a légitársaságnál. A legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető cég, a Heathrow-t is birtokló BAA szerda hajnalban maga is nyomatékosan arra hívta fel az utazók figyelmét, hogy a zárlat feloldása ellenére sem fog azonnal minden járat elindulni, és az utasoknak továbbra is légitársaságuknál kell érdeklődniük. Hetekbe is beletelhet, mire a légi forgalom normalizálódik.

A magyar légtér továbbra is nyitott

Az európai hatóságok az európai légteret biztonsági szempontból tiltott, akadálytalanul, valamint kockázatosan repülhető zónákra osztották fel az izlandi vulkánkitörés következtében a légtérbe került vulkáni hamu miatt.

A magyar légtérben a helyzet változatlan, nincs magas kockázatú zóna, de a németországi járatokat törölték Ferihegyen, míg a legtöbb járat rendben üzemel. Fehér Imre, a légiforgalmi szolgáltató HungaroControl szóvivője közölte: magas kockázatú besorolású légtér nincs Magyarország felett. Szilágyi Károly, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője szerdán reggel elmondta: a repülőtéren nincs tömeg, döntően azok az utasok jelentek meg, akiknek induló járatra van jegyük. A Malév Londonba már repül, de öt reggeli járatát, köztük a brüsszelit, törölni kényszerült. Összefoglaló a hazai helyzetről >>>

Hazaindult Pekingből a légtérzárlat feloldása utáni első Budapestre tartó Hainan-járattal az a 15 fős magyar turistacsoport, amely szombat óta bizonytalanságban várt az indulásra. Miután a magyar főkonzulátusnak kedden sikerült a vízumhosszabbítást elintéznie, szerdán délelőtt kiderült, hogy a menetrend szerint hajnali közvetlen járat délután mégis elindul Budapestre és van hely a 15 ember számára.

Szerda hajnalban Dánia is megnyitotta, és 11 óráig nyitva tartja légtere nagy részét, a Halmstad és Thyboroen városok alkotta vonaltól délre, mert az megtisztult a vulkáni hamutól, jelentette be a dán légiforgalmi hatóság. A koppenhágai repülőtér is működni fog. Az említett vonaltól északra csak 6000 méteres magasság felett szabad repülni.

Az Észak-Olaszország fölötti légtér is lassan megnyílik: a római és a milánói repülőtér is indíthat és fogadhat már járatokat. A párizsi közlekedési miniszter szerint a részlegesen üzemelő francia repülőterekről a tervezett belföldi és nemzetközi járatok körülbelül 30 százaléka indulhat el a nap folyamán. Működnek Belgium légikikötői és Norvégia is megnyitotta légterét, ám folyamatosan ellenőrzik a vulkáni hamu terjedését.

Helyi idő szerint kedd éjjel 11-kor feloldották az észt légtérzárlatot, így bizonyos korlátozásokkal a tallinni repülőtér is üzemelhet. Az Estonian Air a tervek szerint szerdán elindítja az összes olyan járatát, amelyek a már megnyitott európai repterekre közlekednek. A szomszédos Lettország már kedden napközben megnyitotta légterét, míg Litvániában vasárnap óta közlekedhetnek a repülőgépek.

A francia repülőterekről egyre több járat közlekedik; a légi közlekedés teljes helyreállása a hétvégére várható, közölte szerdán Dominique Bussereau francia közlekedési államtitkár. A kedden megnyílt párizsi repülőterekről szerdán már valamennyi hosszú távú, azaz tengerentúlra közlekedő járat elindul, az európai és belföldi járatoknak 60-70 százaléka közlekedik. 70 ezer francia állampolgár egyelőre még mindig nem tudott hazatérni a légtérzárlat miatt. Hazaszállításuk további 48-72 órát vehet igénybe.

Németországban 11-ig maradt a részleges légtérzár

Németországban szerda reggel előbb 8 óráig, majd további meg nem nevezett időtartamig hosszabbították meg a légtér részleges zárlatát, amit végül 11-kor oldottak fel teljesen. A repülésbiztonsági hatóság hivatalos közlése szerint ettől az időponttól az ország valamennyi repülőtere minden korlátozás nélkül fogadhat és indíthat járatokat. A langeni repülésbiztonsági hatóság ugyanakkor nem zárta ki, hogy az időjárás alakulásának, illetve a vulkáni hamufelhő esetleges újbóli erősödésének függvényében ismét korlátozásokat rendelhetnek el.

A német repülésbiztonsági hatóság közzétette első, hétfő délután végzett légtér-vizsgálatának előzetes eredményeit. Eszerint a különleges mérőeszközökkel felszerelt repülőgép a német légtérben különböző kiterjedésű és koncentrációjú vulkáni hamut állapított meg. A jelentés leszögezte ugyanakkor, hogy a repülőgépet semmi fajta károsodás nem érte.

Továbbra is érvényes a légtérzár Svédországban, a finn repülőterek sem nyithatnak ki egyelőre - a zárlat reggel kilencig tart, ám a finn hatóságok korábbi közlései szerint legkorábban csütörtök reggel lehet ismét használni az ország légterét.

Új utasfelvételi szabályok az easyJetnél

Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedett már kedden az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően. A légtér 75 százalékát már teljesen megnyitották.

A Qantas ausztrál légitársaság bejelentette szerdán, hogy ettől a naptól felújítja a déli kontinens és Európa közötti légi járatait, miután az európai hatóság elkezdte fokozatosan feloldani a légtér zárlatát. A társaság elnöke közölte, hogy figyelmesen követik a helyzet alakulását Európában.

A japán légitársaságok is újraindították járataikat Európába. A Japan Airlines (JAL) és az All Nipppon Airways (ANA) mindenesetre figyelmeztette az utasokat, hogy az esetleges kedvezőtlen európai légköri változások miatt ismét leállíthatják a légiközlekedést. A Tokió-Narita légikikötő várójában összezsúfolódott turisták tapssal fogadták a hírt, majd megkezdték a felsorakozást a regisztrációs pultoknál.

Újraindítja néhány járatát az easyJet is az Egyesült Királyságban és Észak-Európában szerda reggel, de késésekre, törlésekre továbbra is fel kell készülni, és változnak az utasfelvételi (check-in) szabályok is. Az online utasfelvételt felfüggesztették, ezért az online beszállókártyákat az utasok nem használhatják. Minden utasnak kötelező a reptéri utasfelvételnél bejelentkeznie, még abban az esetben is, ha már korábban az interneten bejelentkezett. Ez lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb utast átirányítsanak az elérhető szabad helyekre.

A check-in pultot az eddigi 40 percnél korábban, a legtöbb esetben az indulás előtt 1 órával bezárják, de Sarm-es-Sejk (SSH) és Hurgada (HRG) reptereken, már 90 perccel az indulás előtt zárnak. Kérik azokat az utasokat, akik szerdára foglaltak easyJet-repülőjegyet, tájékozódjanak járatuk indulásáról a www.easyjet.com weboldalon. A légitársaság arra is felhívja a figyelmet, hogy a reptereken rendkívüli forgalom várható, ahová ezért a szokásosnál korábban kell kiérkezniük az utasoknak.

Új szabvány a hamukoncentrációra

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) eddig nem állított fel szabványt arra, hogy a légtérben mekkora hamukoncentráció jelent veszélyt a repülőgépekre nézve, de most majd pótolja ezt - közölték kedden a szakosított ENSZ-szervezet vezetői, miután New Yorkban megbeszélést folytattak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

Roberto Kobeh González, a montreali központú ICAO mexikói nemzetiségű elnöke elmondta, hogy a szervezetnek a repülőgépgyártókkal, a kormányokkal és a tudósokkal közösen kell kidolgoznia a szabványt, ebben a körben nemsokára tanácskozást tartanak. Raymond Benjamin, az ICAO főtitkára hozzátette, hogy a szabvány kidolgozása összetett feladat. "Ha megkérdezünk egy hajtóműgyártó céget, hogy mekkora az a hamukoncentráció, amely még nem árt az általa gyártott hajtóműnek, akkor nem fog válaszolni, mert ez felelősségi kérdés. Végül mindenki csak a felelősségre gondol majd, és senki nem mer repülőgépeket közlekedtetni" - mondta.

Az ICAO-nak kilenc mérőállomása van a világon, amelyeken figyelik a vulkánok kilövellte hamut. Az állomások által mért adatokat megkapják a nemzeti légiforgalmi hatóságok, és maguk döntenek a forgalom engedélyezéséről vagy tiltásáról az ICAO szabványai alapján. "Van szabvány a minimális látótávolságra, a repülési magasságra, de nincs a hamukoncentrációra" - mondta Benjamin, hozzátéve, hogy egy szabvány kidolgozása hosszú ideig tart, "nem két hét".

Ötödére csökkent hétvége óta a vulkán aktivitása

A hétvége óta csaknem 80 százalékkal csökkent az izlandi Eyjafjallajökull vulkán aktivitása - mondta a szigetország polgári védelmének szóvivője szerdán az AFP-nek. "A rendelkezésünkre álló legutóbbi információk szerint a kitörés ereje mintegy 20 százaléka a szombatinak" - mondta Ingveldur Thordardottir. Mint mondta, a hamu a kezdeti 11 kilométeres magasság helyett már csak kevesebb mint három kilométerre lövell ki, és ez is folyamatosan csökken.

A szóvivő hozzátette: a szél jelenleg délkelet felé, azaz a kontinens irányába fújja a hamut, ám az előrejelzések szerint ez a nap folyamán változni fog. Mint mondta, délutántól várhatóan délnyugati irányú lesz a szél, azaz az Atlanti-óceán felé sodorja majd a hamufelhőt. A Meteorológiai Világszövetség korábban úgy nyilatkozott, hogy a hét második felében várhatóan a sarkvidék irányába viszik a légáramlatok a vulkáni hamut.

A RÚV izlandi rádió információi szerint a kutatók a vulkáni tevékenység enyhülésének jeleit vélik felfedezni. Vulkanológusok már korábban megfigyelték, hogy a kitörési helyet borító Eyjafjalla gleccser tűzhányó körüli elolvadása és a kráter szárazra kerülése után nagyrészt láva lövell ki a vulkánból, a hamu pedig egyre kisebb mennyiségben és egyre kisebb magasságba távozik az atmoszférába.

Níels Óskarsson, a reykjavíki egyetem geológusa elmondta, hogy az elmúlt 24 órában kibocsátott hamu lényegesen több fluort tartalmaz, mint néhány nappal korábban. A kutató ezt is a kráter "szárazságával" magyarázza, ugyanis a jég olvadásából már nem képződik elég vízgőz, amely a légkörben kondenzálódva megkötné az olyan vulkáni gázokat, mint a fluor.

A magasabb, kilogrammonként 850 milligrammos fluortartalom a hamut is mérgezőbbé teszi. Ez elsősorban azokra a legelő állatokra veszélyes, amelyek megehetik a fűvel együtt a hamut, mielőtt azt az eső bemosná a talajba.



  • Tippek
  • Bankszámla