Elhagyta Ciprus parti vizeit, és kifutott a nyílt tengerre a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla vasárnap délután.
A magát a Szabadság flottillájának nevező hajókonvoj élén fedélzetén hatszáz emberrel egy török hajó halad, és várhatóan hétfőn érkezik meg a Gázai övezet magasságába. A tízezer tonnás segélyszállítmányban többek között száz előre gyártott ház, ötszáz elektromos kerekesszék és orvosi felszerelések találhatók.
Izrael előre figyelmeztetett, hogy mindenáron, akár erő alkalmazásával is, de megakadályozza a hajók kikötését a gázai partoknál. Törökország arra kérte Izraelt, hogy engedje át a palesztinbarát és török emberi jogi szervezetek által szervezett, humanitárius segélyt szállító karavánt.
Izrael közölte, hogy ha a flottilla nem szakítja meg útját és nem fordul vissza, lefoglalja a hajókat, az aktivistákat Asdod kikötőjébe szállítja, majd kihallgatásuk után kitoloncolja őket.
Izrael álláspontja szerint a Hamász palesztin radikális mozgalom által irányított Gázai övezetben nincs "humanitárius válsághelyzet", ezért nem indokolt a nemzetközi segélyakció. Arra viszont hajlandóak az izraeli hatóságok, hogy Asdod kikötőjében engedélyezzék a hajók rakományának kirakodását, átnézését, majd ENSZ-járműveken történő továbbítását a Gázai övezetbe.
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere önmérsékletre és konstruktív megoldás keresésére szólította fel a feleket. Egyúttal elfogadhatatlannak és politikai szempontból kontraproduktívnak minősítette a Gázai övezet Izrael általi blokádját, amely három éve áll fenn.
Az ENSZ álláspontja szerint az izraeli blokád a gázai lakosság (másfél millió palesztin) kollektív büntetésével ér fel, és ezért a nemzetközi jog értelmében megengedhetetlen. A blokád jelentős mértékben akadályozza a másfél évvel ezelőtti izraeli katonai offenzíva során elpusztult gázai infrastruktúra újjáépítését, hangsúlyozza a világszervezet.