Német zsidók indítanak hajókat Gázába
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
Humanitárius segéllyel megrakott hajószállítmányt indít Gázába július végén német zsidók csoportja, jelentette be az Európai Zsidók az Igazságos Közel-keleti Békéért nevű szervezet részéről a kezdeményezés egyik szervezője. Edith Lutz azt mondta, hogy a szállítmányt gázai gyerekeknek szánt felajánlásokból állították össze - többségében oktatási eszközökből, játékokból, ruhákból, és hangszerekből.
A Gázába tartó korábbi, török segélyflotillát ért incidensről azt mondta, hogy "a mi hajószállítmányunkra nagyobb a szükség mint valaha".
Azóta egy írországi kikötőből indított segélyszállítmány próbálta meg áttörni Gáza blokádját a Földközi-tengeren. A hajóra izraeli katonák szálltak fel, akik az izraeli Asdod kikötőjébe irányították a hajót, ahonnan szárazföldön vitték tovább a Gázába szánt küldeményt. Az első hajószállítmányt ért véres incidens után az ír hajó személyzete és utasai, valamint az izraeli katonák békésen meg tudtak állapodni egymással.
A Hamász nem engedi be az engedélyezett élelmiszereket
A radikális Hamász vezette gázai kormányzat nem engedi be az övezetbe az újonnan engedélyezett izraeli élelmiszereket mindaddig, amíg fennmarad a terület blokádja.
Szerdán jelentették be, hogy Izrael kibővítette a Gázai övezetbe szállítható áruk körét. Elsősorban élelmiszerek kerültek le a kereskedelmi blokád listájáról, például a szénsavas italok, gyümölcslevek, lekvárokat, édességek, fűszerek. Gázának nincs szüksége üdítőkre, szódavízre és gyümölcssalátára. Gázának nyersanyagok kellenek, cement, és alkatrészek a helyi üzemek számára - jelentette ki Ziad az-Zaza gazdasági miniszter.
Az arab országok az izraeli atom elszámoltatásáról
Az arab országok - Irán támogatásával csütörtökön követelték, hogy Izrael adjon számot atomerejéről és nukleáris tevékenységét helyezze nemzetközi felügyelet alá. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyén Mahmúd el-Amín, a szervezethez delegált szudáni képviselő az arab tagállamok nevében kifejtette, hogy Izrael nukleáris fenyegetést jelent, amit az arab országok elleni agresszív politikája tovább erősít, veszélybe sodorva a közel-keleti térség békéjét és biztonságát.
A Közel-Keleten egyedül Izraelnek van atomfegyvere, a számítások szerint hozzávetőleg 200 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik. A zsidó állam azonban az úgynevezett szándékos kétértelműség doktrínáját követve sohasem erősítette meg vagy cáfolta, hogy vannak-e területén ilyen fegyverek.
Az Egyesült Államok tiltakozása ellenére az arab országoknak mindenesetre sikerült elérniük, hogy a NAÜ kormányzótanácsa - 1991 óta először - napirendre tűzze az izraeli atomkapacitással kapcsolatos kérdéskört.