Megduplázódott lengyel szavazatok Brüsszelben

2010.06.25. 15:24
Botrány tört ki a brüsszeli lengyel konzulátuson, amikor kiderült, hogy a vasárnapi elnökválasztás után majdnem száz cédulával több volt az egyik urnában, mint amennyit kiosztottak.

Szabálytalanságok történtek a lengyel elnökválasztások első fordulójában Brüsszelben: a vasárnapi szavazás után 98 szavazócédulával több volt az urnákban, mint amennyit eredetileg kiosztottak, közölte a lengyel közszolgálati televízió pénteken.

Az értesülést a brüsszeli lengyel konzulátus választási bizottságának elnöke, Piotr Ladomirski is megerősítette. Rendkívül meglepte, hogy a szigorú felügyelet ellenére is volt valaki, akinek sikerült a szavazatokat az urnába tennie. A választási bizottság ugyanis a nap folyamán végig gondosan felügyelte a szavazást. Az ügyben valószínűleg többen is érintettek.

„A szavazás alatt nagy volt a tolongás, kilenc bizottsági tagnak kellett négyezer embert kiszolgálnia” – mondta Wieslaw Cielen, a brüsszeli bizottság tagja a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. Egyúttal csodálkozásának adott hangot, hogy ilyen sokáig hallgattak az esetről, annak ellenére, hogy a bizottság már vasárnap értesítette a lengyel külügyminisztériumot és az állami szavazatszámláló bizottságot is.

Piotr Winczorek alkotmányjoggal foglalkozó professzor szerint ez a helyzet egy hiba eredménye is lehet, és nem érdemes túlreagálni a helyzetet, hiszen a több milliónyi szavazat mellett ez a 98 szinte semmit sem jelent, írja a thenews.pl.

Ryszard Piotrowski alkotmányjogász szerint viszont az ügy akár választási panasz benyújtására is jogalapot szolgáltathat, de úgy vélte, hogy emiatt nem fogják érvényteleníteni a szavazást, hiszen a szabálytalanságok nem befolyásolták jelentősen a választás kimenetelét.

A brüsszeli lengyel konzulátuson szavazók közül a legtöbben (2389) Bronislaw Komorowski ügyvezető államfőt, a kormányzó Polgári Platform jelöltjét támogatták. Ellenfelére, Jaroslaw Kaczynskire, az ellenzéki Jog és Igazságosság elnökére 1052-en szavaztak. A konzulátuson összesen 4068 leadott szavazatot számoltak össze, holott csak 3970 szavazócédulát adtak ki.

Az ügyészség vizsgálja a csalás körülményeit. Az elnökválasztás második fordulója július 4-én lesz.