Obama is megpróbálkozik a közel-keleti béketeremtéssel
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet péntek este elfogadta azt az amerikai meghívást, hogy szeptember elején Washingtonban újítsák fel a közvetlen palesztin-izraeli tárgyalásokat - jelentette be Jászir Abed Rabbo, a PFSZ egyik vezetője. A PFSZ végrehajtó bizottsága rendkívüli ülésén döntött a közvetlen béketárgyalások felújítása mellett, amelyek 2008 decemberében szakadtak meg.
Rabbo, a testület főtitkára ugyanakkor megjegyezte: Izraelnek le kell állítania a megszállt területek betelepítését, ellenkező esetben a tárgyalások veszélybe sodródnak. Rabbo utalt arra, hogy a tárgyalások célja a függőben lévő kérdések megoldása. Ezek közé sorolta a palesztin területek és Jeruzsálem státuszát, a leendő palesztin állam határait, valamint a palesztin menekültek jogát a hazatérésre.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már korában üdvözölte a washingtoni meghívást. "Ez nagy kihívást jelent, de lehetséges elérni a megállapodást. Igazi békevággyal fogunk elmenni a tárgyalásokra, ahol olyan megállapodást akarunk, amely megvédi Izrael nemzetbiztonsági érdekeit" - hangoztatta a kormányfő.
A Gázai övezetben külön "államot" berendező Hamász radikális palesztin szervezet elutasította a közvetlen tárgyalást, és csalásnak minősítette a meghívást.
Az amerikai elnökök hivatali idejük alatt rendre megpróbálnak békét teremteni a Közel-Keleten, vagy legalábbis közvetíteni a szembenálló felek közt, a jelek szerint most Barack Obama is beáll ebbe a sorba. Elődei sorra kudarcot vallottak, így nagy nemzetközi figyelem kíséri Obama erőfeszítéseit.