Ilyen kevés amerikai katona az invázió óta nem volt Irakban

2010.08.24. 10:57 Módosítva: 2010.08.24. 11:20
Az amerikai hadsereg tájékoztatása szerint már a hónap végére előirányzott ötvenezer főnél is kevesebb amerikai katona maradt Irakban.

Az Irakban állomásozó katonáik létszáma a kivonulási menetrend alapján augusztus 31-re előirányzott ötvenezer fő alá csökkent, jelentette be az amerikai hadsereg.

A hadsereg nem adta meg az országban maradt katonáik pontos létszámát, írja az AP. Ugyanakkor tájékoztatásuk szerint ilyen kevés amerikai katona még nem volt Irakban a 2003-as hadműveletek kezdete óta.

Az előző héten szerdán jelentették be, hogy megkezdték az utolsó harcoló amerikai alakulat kivonását Irakból, a 4. páncélozott dandárja Kuvait irányában hagyta el az országot.

Barack Obama kivonulási menetrendje szerint nem maradtak harcoló egységek az országban, de iraki kérésre a főként kiképzési feladatokat ellátó egységek is részt vehetnek terrorelhárító akciókban.

Obama várhatóan a hét végén fogja beszédében értékelni az iraki háború most lezárt szakaszát, és irányelveket fogalmaz meg a jövőre nézve.