Az ritka, hogy klausztrofóbiás legyen egy vájár

Még soha nem kellett szembenézni olyan helyzettel, amikor bányászok hónapokat töltenek lent a mélyben. Bár Magyarországon nem található a chileihez hasonló mélységben művelt bánya, magyar bányászokat és bányabiztonsági szakembereket kérdeztünk a dél-amerikai kollégáikat ért balesetről és a magyar vonatkozásokról.

A megkérdezett magyar szakemberek kiemelték, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy itthon hasonló szerencsétlenség forduljon elő a kevés, még létező bányában. Ennek az egyik leglényegesebb oka, hogy míg Chilében önmagát tartotta meg a kőzet a mélyben, addig a magyar bányákban különféle biztosító szerkezetekkel támasztják meg a járatok falát – mondta Szabados László, a Budapesti Bányakapitányság vezetője.

Ez a különbség nem abból ered, hogy a dél-amerikai országban kevésbé lennének szigorúak az előírások. Ahol a chileihez hasonló érceket bányásznak, sokszor alkalmaznak támaszték nélküli, önmegtartó fejtést. Igaz, az ilyen bányákban is alkalmaznak valamiféle módszert az omlások és a lehulló kőzet elleni biztosításul, kőzet horgonyzást, hálózást, csavarozást, vagy úgynevezett torkrét betont alkalmaznak.

A hátralevő három-négy hónap – a hírek szerint ennyi időbe telik a 700 méter mélyen rekedt bányászok kimentése – rendkívül hosszú időnek tűnik, főleg, hogy még a gránitba is lehet próbafúrást végezni 1000 méterig két hét alatt – mondta az egyetlen mélyművelésű magyar szénbánya főaknásza, Dornyi Tamás.

A mentési munkálatokhoz szükséges hosszú időben a legfontosabb szerepet az játssza, hogy mind a lent lévők, mind a mentési munkálatokat végzők testi épségére is oda kell figyelni. Dornyi megemlítette azt is, hogy a bányászatban nem lehet a járatok szélességét arányba állítani a kivájáshoz szükséges idővel. Most az első hét például azzal telik, hogy felállítják az ilyen széles csatorna kiásásához szükséges fúrótornyot.

Ilyen mélységbe csak vízöblítéses technikával lehet lefúrni. Ebben az esetben pedig fennáll a veszélye, hogy a bányászok menedékhelyébe a környező repedéseken beszivárog a fúróiszap. Úgy kell kivájni a 66 centi átmérőjű járatot a beomlás miatt mozgékony kőzettömegbe, hogy a járat stabilan megálljon és elviselje a mentőkapszula, az úgynevezett Dahlbusch bomba fel-le mozgását.

Szabados elmondta, hogy minden magyarországi mélyművelésű bányában megtalálható egy olyan menedékhely, mint amilyenben most a 33 szerencsétlenül járt chilei tartózkodik. A bányászokat felkészítik a hasonló eseményekre, képesek elsősegélyt nyújtani, sebeket ellátni. Fel vannak készülve arra, hogyan szerezhetnek vizet a tűz-víz hálózaton, és hogyan juthatnak oxigénhez a porlekötésre használt sűrített levegőből. Bár triviálisnak hangzik, felhívják a figyelmüket arra is, hogy vészhelyzetben a saját testi épségüket is szem előtt tartva segítsenek megsérült kollégáiknak.

A chileiekre rendkívüli mentális megpróbáltatások várnak. A Baptista szeretetszolgálatnál dolgozó Pavelcze László, aki már vett részt bányamentésben, elmondta, hogy a legnehezebb pillanatok azok lesznek a lent lévőknek, amikor a már közelben lévő fúrófejek elhallgatnak mielőtt odaérnek. A kiszabaduló bányászok fizikai megterhelését jóval meghaladja majd a pszichikai nyomás. Szabados azt jegyezte meg, ritka, hogy klausztrofóbiás legyen egy mélyművelésű bányász.

Ha a lent rekedtek a felszínre érnek, egy pár napra túlnyomásos kamrába kell menniük, és az is jó ideig eltarthat, míg a szemüket újra hozzászoktatják a napfényhez.

Nagyon fontos eredmény, hogy a lentiek tudnak kommunikálni a hozzátartozóikkal. Az is nagy szerencse, hogy az 50 négyzetméteres menedéket körül vevő másfél kilométernyi járatot tudják wc-ként használni. Azonban a fertőzés veszélye ennek ellenére óriási – mondta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat volt vezetője, Dr. Dénes György.