Szinte mindenki hibázott a manilai túszdráma idején

2010.09.20. 19:01
Manila polgármesterét, helyettesét, a minap nyugdíjazott országos rendőrfőnököt és újságírókat is felelősnek tart az a vizsgálati jelentés, amely a nyolc hongkongi turista halálával végződött augusztus 23-i manilai túszdráma körülményeit tárta fel, és amelynek egy példányát Kína Fülöp-szigeteki nagykövetsége is megkapta.

A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint a Fülöp-szigeteki tényfeltáró bizottság (IIRC) ebben hosszú listáját sorolja azoknak a hivatalos személyeknek, rendőröknek, közép- és magas szintű helyi hivatalnokoknak, akiket valamilyen mértékben vétkesnek tart az akkor kialakult helyzetért, annak szakszerűtlen kezeléséért, a beavatkozás kudarcáért, és akiknek megbüntetését javasolja.

A kizárólag javaslattételi joggal rendelkező bizottság 83 oldalas jelentése Benigno Aquino elnöknek szól. Ebben a megnevezett felelősök között szerepel Manila polgármestere és alpolgármestere, a közelmúltban nyugdíjazott országos rendőrfőnök, valamint tanácsadója, továbbá az elnök egyik szövetségese, a belügyi miniszterhelyettes.

Hátráltatta a tárgyalásokat

Egy rádiós műsorvezetőt például azért bírálnak, mert a legfeszültebb helyzetben interjúvolta a túszejtőt, és ezzel lefoglalta annak vonalát, vagyis hátráltatta a rendőrség tárgyalásait. Két másik riportert és három televíziós állomást etikai vétségek elkövetésével vádolnak.

Aquino a dokumentum egy példányát tovább adta egy jogi csoportnak, hogy vizsgálják meg a benne foglaltakat. Hétfői televíziós sajtótájékoztatóján azt is megjegyezte, hogy a tisztázási folyamat az ország kínai kapcsolatainak javítását is szolgálja. A tényleges lépésekről úgy nyilatkozott, azt követően fog dönteni, hogy hazatér az Egyesült Államokból. Az elnök hétfőn este indult az ENSZ-közgyűlés ülésszakára.

Leila de Lima, az IIRC elnöke szerint az elnök külön is kiegészítheti a gyanúsítottak körét, akiket majd adminisztratív büntetésben részesítenek, vagy büntetőjogi eljárás alá vonnak.

Halál élő adásban

Manilában még augusztusban egy volt rendőr huszonkét hongkongi turistát, és három Fülöp-szigetekit ejtett túszul, és azt követelte, hogy helyezzék vissza az állásába. A több órán át tartó túszdráma eseményeit a televízióban élőben követhették a nézők. A nyolc turista akkor vesztette életét, amikor a rendőrség egységei megrohamozták a járművet. A túszejtő ugyancsak meghalt.

A hongkongiakat, de a Fülöp-szigetekieket is rendkívül felháborították a hatóságok nyilvánvaló hibái, és az eset után maga az elnök a mulasztók számonkérését ígérte.

A Global Times című kínai napilap hétfői számában arról számol be, hogy a Fülöp-szigetek leállítja hongkongi turisztikai marketingjét, miután a túszdráma után gyakorlatilag elvesztették egyik legfontosabb piacukat. A manilai idegenforgalmi minisztérium ugyanakkor bízik abban, hogy a nép haragja decemberre végleg elcsendesedik és a csúcsidőszakban ismét fogadhatnak majd hongkongi csoportokat.



  • Tippek
  • Lakáshitel