Vérengzéstől félnek az indiai mecsetvitában
További Külföld cikkek
- Az FBI több részletet is elárult a New Orleans-i gázolóval kapcsolatban
- Továbbra sem javul a hóhelyzet Nagy-Britanniában
- Fizetésemelésekre és gazdasági reformra készül Szíria
- Tizennégy ember halt meg vasárnap Gázában az izraeli légicsapások miatt
- Kínai állampolgárokat tartóztattak le aranyrudakkal a Kongói Demokratikus Köztársaságban
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság csütörtökön szeptember 28-ig elhalasztotta, hogy az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság döntést hozzon India egyik legrégebb óta húzódó és legkényesebb kérdésében, az Ajódhja-ügyben.
Az igazságszolgáltatásnak mérlegelnie kell, hogy az 1992-ben lerombolt ajódhjai mecset helyét a hindu közösségnek adják-e, akik egy hatalmas Ráma-templomot építenének, vagy a muszlimoknak, az elpusztított Babri mecset újjáépítéséért. Eredetileg az ítéletet szeptember 24-én kellett volna meghozniuk, de azért kellett elhalasztani, hogy megvizsgálják a lehetőségét egy bíróságon kívüli megoldásnak tárgyalásokon, valamint közvetítésen keresztül.
Gyakorlatilag semmi esélye azonban a több évtizedes ügy ilyen megoldásának., arra gyakorlatilag semmi esély. Az ügy fontosságára jellemző, hogy Manmohan Szingh indiai miniszterelnök a maoista felkelés és a kasmíri zavargások mellett az idei év harmadik legfontosabb biztonsági veszélyét látja benne az országnak.
Akár évekig is elhúzódhat még a döntés
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság emellett arról is határozott, hogy kedden háromtagú bíróság fog első napirendi pontként dönteni Rames Csandra Tripathi petíciójáról, amiben a döntés elhalasztását kéri a Nemzetközösségi Játékok végéig, mivel az ítélet várhatóan csak tovább élezi a feszültséget. A petíciót korábban az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság elutasította és Triparthit komoly bírsággal is sújtotta.
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság tagjai maguk is erősen megosztottak a halasztás kérdésében, hiszenattól tartanak, hogy az áradások és a kasmíri zavargások közepette az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság döntése tovább szíthatja az indulatokat Indiában. A halasztás ügye azért is kényes, mert az ítéletet hozó bíróság egyik tagja október elsejével nyugdíjba vonul, emiatt az ítélőszéket újabb viták közepette újra fel kell állítani, ami további hónapokkal, sőt évekkel is késleltetheti az ítélethozatalt.
Évtizedekre nyúlik vissza vita
Ajódhja India egyik legnagyobb múltú városa a mai Uttar Pradés államban, a legenda szerint Ráma születésének helye volt és több mint 150 éve komoly vallási vita tárgya, mióta a hinduk tiltakozásuknak adtak hangot az 1528-ban épített muszlim mecset miatt. A konfliktus 1949-ben izzott fel, amikor Ráma-szobrok jelentek meg a mecsetben és a hinduk engedélyt követeltek, hogy imádkozhassanak benne. Ez ellen a muszlimok hevesen tiltakoztak és 1950-re a vita bíróság elé is került.
Az évtizedek során a hindu szélsőségesek folyamatosan szították a feszültséget, állításaik szerint Ráma pont a mecset helyszínén született, amelynek emlékére az ősidőkben templom állt. Végül a feltüzelt hinduk tízezrei 1992-ben ásókkal, rudakkal és puszta kézzel lerombolták a mecsetet, miközben a biztonsági erők tétlenül figyelték a pusztítást. Az eset miatt robbant ki a leghevesebb erőszakhullám a muszlim és hindu népesség között az 1947-es vérontás óta, ami India és Pakisztán függetlenné válását kísérte. Kétezer ember halt meg az 1992-es zavargásokban, amiért a kormányzati vizsgálatok több vezető politikust is bűnösnek találtak.
Vallási összecsapások Indiában
A történtek megkérdőjelezték India többnemzetiségű, több vallást megtűrő, szekuláris demokráciájának realitását is. 2002-ben újabb vallási összecsapások törtek ki a hinduk és muzulmánok között Gudzsarát államban, akkor közel ezren haltak meg. A zavargásokat az váltotta ki, hogy a Hindu Világtanács országos tiltakozásra szólította fel a lakosságot, amikor 58 ember halt meg egy felgyújtott vonatban. A megtámadott vonat hindu aktivistákat szállított, akik Ajódhjában a korábbi mecset helyén a Ráma-templom felépítését követelték, de a tervükön feldühödött muszlimok megtámadták őket.
Jelenleg a bíróság halogatása is valószínűleg arra vezethető vissza, hogy nem akarnak újabb vallási összecsapások felelősévé válni egy olyan döntés meghozásával, ami semmiképpen sem tehet mindenkit boldoggá. Azonban az ítélet elodázásával sokak szerint csak tovább húzzák India egyik legrégebbi feszültségforrását, amelynek megoldásáig nem alakulhat ki rendes béke a két vallási közösség között.