Szőcs Géza is szónokolt a nagyromán ünnepen

1918 novemberére Magyarországon győzött az őszirózsás forradalom, a történelmi Magyarország szerbjei, szlovákjai, románjai sorra hivatkoznak az önrendelkezés elvére, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár kétségbeesetten tárgyal képviselőikkel, a szlovákoknak széles körű autonómiát, a románoknak államszövetséget ajánlanak, de ez már nem elégíti ki őket.

Az Erdélyben működő román nemzeti tanácsok a Román Királysághoz való csatlakozással – azaz Románia és Erdély egyesítésével – akarták elkerülni, hogy a békekonferencia népszavazást írjon ki a térségben.

Így jött el 1918. december 1., amikor a gyulafehérvári gyűlés 1228 delegátusa elfogadta Erdély és a Román Királyság egyesülését, Nagy Nemzeti Tanácsot választott, miközben a gyulafehérvári vármezőn a román hagyomány szerint százezer ember ünnepelte az aktust. Ők egyébként a Magyar Államvasutak által biztosított ingyenvonatokon jutottak el Gyulafehérvárra.

A Gyulafehérváron született határozat annyiban biztató volt, hogy deklarálta az olyan demokratikus jogokat, mint például az általános és titkos választójog, a sajtó-, gyülekezési és gondolatszabadság teljes elismerése. (Az más kérdés, hogy sokan, köztük sok román is, már akkor attól féltek, hogy mindez a nem éppen demokratikus hagyományairól híres Román Királysággal egyesülve nem lesz betartva.)

Elmegyek az ünnepedre

Ennyit az előzményről, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy megértsük, mit jelent az erdélyi magyaroknak december 1-je, ami a szocializmus évtizedei után csak 1990-ben lett újra ünnep.

És ezeken az ünnepeken sűrűn megfordultak magyarok is, aminek alapvetően két oka van. Az egyik a két nép együttélésekor nélkülözhetetlen gesztusokból következik. Kelemen Attila, a Transindex kiadóigazgatója így fogalmazta meg ezt a komment.hu-n: „Elmegyek az ünnepedre, de ne várd, hogy jól érezzem maga. Elvárom, hogy elgyere az ünnepemre, de ne várd, hogy azért, mert te nem örülsz, én se örülök majd. Ez a common sense.”

A másik ok, hogy a gyulafehérvári határozat III. pontja egyfajta felmentést ad a december elsejei román ünnepen részt vevő erdélyi magyar politikusoknak, függetlenül attól, hogy ebből mennyi valósult meg a királyi, a szocialista vagy éppen a rendszerváltás utáni Romániában: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.”

1990: végre szabadon

A szocializmus évtizedei után 1990-ben volt először nemzeti ünnep december 1. (Ceauşescu alatt augusztus 23-át, a román kormány 1944-es bukását ünnepelték.) Bukarestben katonai díszszemlét, Gyulafehérváron ünnepi műsort tartottak, ahol Ion Iliescu államelnök mellett felszólalt az a Szőcs Géza is, aki akkoriban az RMDSZ főtitkára volt, most meg az Orbán-kormány kulturális államtitkára.

A hangulat feszült volt, a román hadsereg egyik vezetője a gyulafehérvári ünnepség előtt figyelmeztetett, tüzet nyitnak, ha egyesek megzavarják az ünnepséget, az azt megelőző éjszaka pedig katonai és rendőri járőrök cirkáltak. Ne feledjük: tíz hónappal korábban súlyos harcokkal, sok halottal járó fegyveres forradalom söpörte el a diktatúrát, és március közepén kis híján polgárháború tört ki magyarok és románok között Marosvásárhelyen.

Szőcs beszédét végül füttyökkel és bekiabálásokkal zavarták meg a Vatra Românească szélsőségesei – az emelvényről még Petre Roman miniszterelnök is buzdította őket lelkes integetéssel –, de ennél komolyabb atrocitás nem volt.

Az RMDSZ főtitkára különben – mint minden, az ügyben azóta megszólaló erdélyi magyar politikus – méltatta az 1918-as gyulafehérvári határozat demokratizmusát, kisebbségvédelmét. Olyannyira, hogy szerinte ennek a határozatnak kellene képeznie az új román alkotmány alapját is.

„Hetvenkét esztendővel ezelőtt, a Nemzeti Gyűles határozatának elfogadásával a román nép az egész civilizált világ előtt megfogadta a nemzeti kisebbségeknek, hogy szavatolni fogja sajátos jogaikat – így Szőcs. – Éppen ezért december 1-je jelkép erejével bír az összes romániai nemzeti kisebbségek számára is.”

Szőcs beszélt az 1918-as magyar ingyenvonatokról is: „Ők [az erdélyi magyar vasutasok] ugyanis már akkor felismerték azt az alapvető igazságot, miszerint a román nemzet azon a napon nem ingyenvonatokon, hanem történelmi, politikai erők szerelvényein igyekezett a gyulafehérvári állomásra”.

A kétezres évekre lett igazán botrányos

A magyar–román együttélés szempontjából a következő évek ünnepei is hoztak érdekességeket, nézzük meg ezeket is, de már csak vázlatosan.

1991-ben, okulva az előző évi tapasztalatokból, pártvezetők már nem szólaltak fel. Bukarestben megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, koszorúzott el az RMDSZ Domokos Géza vezette küldöttsége is.

1992-ben Szőcs Géza (ekkor ő az RMDSZ politikai alelnöke) azt írta, december elseje, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés évfordulója a román nép nemzeti egységének ünnepe. E nap egyúttal a gyulafehérvári határozatokban foglalt eszmék és ígéretek révén az erdélyi magyarság önrendelkezésének ünnepe is.

1993-ban külön ünnepelt a kormány és az ellenzék. A gyulafehérvári ünnepségre a 85 százalékban magyar többségű Hargita megyét csak románokból álló küldöttség képviselte, a megyei tanács magyar elnöke erre azt mondta: ezek után a nemzeti ünnepet magánszemélyekként ünneplik.

Szintén 1993-ban Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet és Ukrajna nagykövete kivonult a parlament ünnepi üléséről, miután szélsőséges szónokok a Dnyeszter és a Tisza között élő románság törekvéseiről beszéltek.

1996-ban Emil Constantinescu, Románia két napja hivatalban lévő új elnöke arról beszélt, hogy eljött az ideje annak is, hogy a nemzet egységesen integrálódjék az európai népek nagy uniójába. A tömeg többször megszakította szavait, és azt skandálta, hogy „szeretünk!”.

1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Radu Vasile román miniszterelnöknek. Utalt arra, hogy 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nagy Egyesülés határozata Románia valamennyi együttlakó népére vonatkozott.

1999-ben a Gyulafehérváron beszédet mondó Constantinescut füttykoncert fogadta, a tömeg azt skandálta, „tolvaj, tolvaj!”.

2001-ben zömmel vidékről behozott románok előtt tartottak népi gyűlést a jórészt magyarok lakta Csíkszeredán. Csedő Csaba István polgármestere román, majd magyar nyelven mondott beszédet.

2002-ben Adrian Năstase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Románia nemzeti ünnepe alkalmából fogadáson vett részt a budapesti Kempinski Hotelben. Az eseményen az RMDSZ két politikusa, Verestóy Attila és Kelemen Atilla (nem azonos a Transindex kiadóigazgatójával) is képviseltette magát. A két miniszterelnök találkozója ellen a szálloda előtt száz ember demonstrált. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint Năstase az év folyamán több gesztust is tett azzal, hogy magyar nemzeti ünnepek alkalmából ellátogatott a bukaresti magyar nagykövetségre.

Năstase később azt mondta, az a tény, hogy a román nemzeti ünnep egy részét Magyarországon, de román területen – a budapesti román nagykövetségen – töltötte, azt jelenti, hogy az elődök emléke előtti tisztelgés mellett Románia jelét adja felelősségének, komolyságának és annak az akaratának, hogy mostani partnereivel, a NATO tagállamaival együttműködésre törekszik.

2004-ben magyarországi kampánytémának, sőt egyenesen őrültségnek nevezte a kettős állampolgársággal kapcsolatos vitát szerdán Gyulafehérváron Adrian Năstase miniszterelnök. Szerinte semmiféle nemzetközi jogi és politikai alapja nincs az elképzelésnek. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter szokatlan, ingerült hangú megnyilatkozásnak minősítette a román miniszterelnök szavait.

2009-ben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke Traian Băsescu államelnökkel ünnepelt a bukaresti elnöki palotában. Tőkés András, az MPP alelnöke lemondott: „Minden erdélyi magyarnak pirult az arca, mikor annak idején Budapesten Verestóy Attila és Kelemen Atilla az itteni magyarság nevében ez alkalommal koccintásra emelték poharukat” – mondta. Szász azzal védekezett, hogy Băsescuval nem koccintott, a magyar érdekek képviselete miatt volt ott.

Összegzésül még egy mondat Kelemen Attila már idézett írásából, amivel, a fentiek után, nehéz vitatkozni: „Elég lila egy nap december elseje.”