Elektromosautó-kölcsönző rendszer indul Párizsban
További Külföld cikkek
Bertrand Delanoë, Párizs szocialista párti polgármestere reméli, hogy az Autolib legalább annyira népszerű lesz, mint a 2007-ben általa bevezetett, és azóta több nagyváros által átvett biciklikölcsönző rendszer, a Vélib. Az Autolib flottájába háromezer kis méretű, némi meglepetésre kék színű, buborékformájú autó tartozik majd, amelyek városszerte - beleértve a külvárosokat is - ezer önkiszolgáló állomásról lesznek kölcsönözhetők.
A rendszer használatának alapdíja éves előfizetőknek havonta mindössze 12 euró (3300 forint) lesz, az egyes kölcsönzésekkor pedig öt eurót kell fizetni az első fél órában, négyet a másodikban, majd hatot minden továbbiban. Az árszabás lényege - akárcsak a Vélib esetében - a rövid utazások ösztönzése. Az egyszeri heti alapdíj 15 euró, a napi alapdíj 10 euró lesz.
A Bolloré francia nagyvállalati csoport által gyártott, GPS-szel felszerelt kocsik végsebessége 130 km/h, egy töltéssel 250 kilométert tudnak megtenni, az elemek újratöltése pedig átlagosan négy órát vesz igénybe. Az autókat online, telefonon vagy a kölcsönző állomásokon lehet majd lefoglalni, és ugyancsak előre lefoglalhatók lesznek a parkolóhelyek egy-egy utazás végére.
A hírhedten ideges párizsi autóvezetőknek biztosan időbe telik majd hozzászokni a kis autó lassú gyorsulásához - 60 km/h-ra 6,3 másodperc -, a polgármester mégis reméli, hogy az Autolib forradalmasítani fogja a párizsi közlekedést.
Erre van is esély, hiszen az előzetes felmérések szerint a francia főváros lakói közül 2,4 millióan szándékoznak használni a rendszert, amelynek 160-200-ezer előfizetőre van szüksége, hogy gazdaságilag életképes legyen.
![Az Autolib](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/185/1858/18580/1858009_e1fb1560014364b73b74591ee5a8d7d7_wm.jpg)
Bertrand Delanoë szabályos háborút hirdetett a magántulajdonban lévő autók ellen: a polgármestersége alatt kiépített busz- és kerékpársáv hálózat valódi átok az autósoknak, ráadásul tervei között szerepel a belváros jelentős területeinek és a Szajna-menti sugárutaknak gyalogos övezetté alakítása is. Jelenleg a párizsiak 42 százalékának van autója, 16 százalékuk azonban kevesebb, mint havonta egyszer használja.
A városvezetés által kiválasztott autó gyártója, a Bolloré 60 millió eurót (16,4 milliárd forintot) ruház be az összességében mintegy 110 millió euróba (30,1 milliárd forint) kerülő rendszer kiépítésébe. A francia holding tulajdonosa, Vincent Bolloré többek között arról ismert, hogy kölcsönadta óriásjachtját a frissen francia elnökké választott Nicolas Sarkozynek.