A rab, aki körül megfordult Oroszország

December 15-én újságírók, rokonok és jogi képviselők gyülekeztek a fagyban a moszkvai bíróság épülete előtt, ahol Viktor Danilkin bíró Mihail Hodorkovszkij perének ítéletét olvasta volna fel.

Ez Vlagyimir Putyin rendszerének talán legfontosabb ítélete, ami Oroszország egykori leggazdagabb emberének sorsán túl a rendszer jövőjéről is nagyon sokat mond. Ehhez képest csak egy ajtóra kifüggesztett papír várta az összegyűlteket, mely szerint az ítélethirdetést december 27-re halasztották. Indoklás nem volt, se Hodorkovszkij ügyvédjét, se az anyját nem értesítették előre.

Miért halasztották el?

Nagyjából háromféle magyarázat képzelhető el, miért halasztották el az ítéletet. Lehet, hogy Putyin egyszerűen azt üzente ezzel a vádlottnak és egyre több támogatójának, azt tesz, amit csak akar, és pontosan az fog történni az ügyben, amit ő mond.

Van egy gyakorlatiasabb magyarázat is: karácsony és az újév között a legtöbben, Oroszországban és az egész világon kevésbé követik a híreket, a média sem ilyenkor van csúcsformában, Putyinnak pedig annál jobb, minél kevesebben figyelnek az ítéletre.

És elvileg lehetséges az is, hogy még nem sikerült végleges döntést hozni, ezért késnek az ítélettel, ez azonban a legkevésbé valószínű, ez ugyanis Putyin bizonytalanságát és gyengülését jelezné.

Nehéz elképzelni a felmentést

Ami közös a három magyarázatban, az természetesen Putyin: nem valószínű, hogy Oroszországban bárki is azt gondolná, a döntés a bíróság, nem pedig az ő kezében van. (Még ha Medvegyev elnök karácsonykor arról is beszélt, hogy az orosz állam részéről senkinek nem kellene nyilatkoznia az ügyben, amíg nem hoznak ítéletet.) Felmérések szerint az oroszok 4 százaléka számít arra, hogy felmentik Hodorkovszkijt.

Valóban nehéz elképzelni, hogy lenne olyan bíróság Moszkvában, ami felmentene valakit, akit Putyin az állami tévében tolvajnak nevezett, máskor pedig Al Caponéhoz hasonlított.

2011-ben szabadulhatott volna

A Jukosz olajipari vállalat egykori főrészvényesét (és társát, Platon Lebegyevet) 2003-ban tartóztatták le csalásért, 2005-ben pedig nyolc év börtönre ítélték. 2011-ben tehát kiszabadulna, tavaly azonban újabb per indult ellene, melyben azzal vádolják, 25 milliárd dollár értékű olajat lopott el a Jukosztól. Ha elítélik, Hodorkovszkij akár 2017-ig is börtönben maradhat. Putyin pontosan ezt akarja, és erre nagyon erős elméleti és gyakorlati indokai is vannak.

Az elméleti ok maga a Putyin-rendszer legitimitása. Amikor Putyin 2000-ben elnök lett, hatalmának alapján éppen az adta, hogy stabilitást biztosított a kilencvenes évek fosztogatásai és a gyűlölt oligarchák után. Néhányat közülük látványosan megbüntetett, akik viszont állva maradtak a tisztogatások első köre után, lényegében választhattak, ha távol maradnak a politikától, és gazdaságilag sem válnak fenyegetően erőssé, megússzák az elszámoltatást és még a vagyonukat is megtarthatják.

Ezt választotta például Roman Abramovics, akinek ennek köszönhetően az utóbbi években a legnagyobb problémái a Chelsea szerepléséhez kapcsolódtak az angol bajnokságban, nem pedig egy szibériai börtönkolónia mindennapjaihoz.

Hodorkovszkij ezzel szemben mintha meg se hallotta volna Putyin ajánlatát, különféle ellenzéki politikai csoportokat támogatott (még a kommunistákat is), a Soros György-féle Open Society mintájára létrehozta az Open Russia alapot, a Jukosszal pedig már saját olajvezetékeket is tervezett. Az ügyről könyvet író Richard Sawka szerint egészen a letartóztatásáig látszott rajta, azt hiszi, hogy az ő magasságából már nem lehet lezuhanni: 2003-ban a Jukosz volt Oroszország legnagyobb olajvállalata, legnagyobb adófizetője, ő maga pedig a világ tizenhatodik leggazdagabb embere volt.

Hodorkovszkij mintha elfelejtette volna, hogy mindezek ellenére ő egy oligarcha maradt, aki a valódi érték töredékéért megszerezett orosz állami cégből gazdagodott meg egy olyan időszakban, amikor az állam már a nyugdíjakat sem tudta kifizetni. Az ellene indított per így az államot kifosztó oligarchák elleni harc szimbóluma lett, ráadásul pont akkor, amikor a magas olajárak miatt is erős lábakon állt Putyin rendszere.

Ma már az államot privatizálják

Ma viszont már kevésbé áll erős lábakon, ezzel együtt pedig az ügy szimbolikája is megváltozott. A válság megtépázta az orosz gazdaságot, a korrupció pedig olyan szintre jutott, ami már az üzletben és a mindennapi életben is lehetetlenné teszi a normális viszonyokat.

A Putyin-rendszerben létrejött a bürokratavállalkozók osztálya, magyarázta Alekszandr Oslon, a moszkvai Public Opinion Foundation szociológusa az Economistnak. A kilencvenes évek után a csontig kifosztott orosz gazdagságban nem sok megszerezni való maradt, így ez az új osztály magát az orosz államot kezdte privatizálni.

Fontos különbség azonban, hogy az akkor meggazdagodott mágnások első millióikat többé-kevésbé saját vállalkozásaikból szerezték, ezután kerültek olyan helyzetbe, hogy irreális vagyonokhoz juthattak, míg a bürokratavállalkozók alapvető szocializációs élménye az, hogy az állami pozíciókon keresztül lényegében bármit meg lehet szerezni.

Nagyobb bürokrácia, nagyobb korrupció

Az INDEM nevű kutatóközpont 2005-ös becslése szerint már akkor évi 300 milliárd dollár, vagyis a GDP 20 százaléka volt az állami korrupció éves összege. Az utóbbi tíz évben az állami bürokrácia létszáma 66 százalékkal nőtt, 527 ezer főről 878 ezerre, az államapparátus fenntartásának költsége pedig a GDP 15 százalékáról 20 százalékra.

Nem meglepő, hogy ma már az orosz pályakezdők szívesebben dolgoznak az államnak, mint magáncégeknél, az oroszoknak pedig mindössze hat százaléka tervez öt évnél tovább. A korrupció annyira nyíltan a játék része, sőt, lényege lett, hogy a legtöbbször már az orosz politikusok sem tagadják ezt le. Ilyen körülmények között viszont az, hogy Hodorkovszkijt újra perbe fogták, már nem a vadprivatizáció korszakának szimbóluma, hanem a mindent átható korrupcióé. Ahogy maga Hodorkovszkij fogalmazott a tárgyalás záróbeszédében: „Ők tettek minket, átlagos embereket a törvénytelenség elleni harc szimbólumaivá. Ez az ő érdemük, nem a miénk.”

Szokatlan szabadságharcossá vált

Ha felmentenék, Hodorkovszkij 2011-ben, fél évvel a következő elnökválasztás előtt szabadulna – ez Putyin gyakorlati indoka. Hodorkovszkij mellett most már nyugati politikusok, újságírók, művészek állnak ki, úgy vált szokatlan szabadságharcossá sokak szemében, hogy ő maga nem sokat változott, csak a rendszer romlott körülötte.

Putyin igyekezett is megtörni ezt a képet azzal, hogy megpróbálta konkrét erőszakhoz is kötni Hodorkovszkijt – egy francia lapnak adott interjúban például Al Caponéhoz hasonlította, mert szerinte hozzá hasonlóan neki is sokkal súlyosabb bűnei vannak, de csak adócsalásért sikerült elkapni.

Az persze kétségtelen, hogy a kilencvenes években eltűnt az orosz állam vagyona, és az is, hogy közben sokan fegyverrel, gyilkosságokkal és kézigránátos támadásokkal intézték el a gazdasági vitákat (akárcsak Magyarországon, csak sokkal nagyobb pályán) – egyszerűbb lenne azt mondani, ugyanazok felelősek mindkettőért, írja Keith Gessen a Hodorkovszkij-ügyről szóló esszéjében. Putyin pedig megtette ezt a lépést. Valószínűleg lenne is mit kivizsgálni a Jukosz üzleteivel kapcsolatban, de éppen az a lényeg, hogy nem ez dönti el, milyen ítélet fog születni.

Hodorkovszkij nem érti

Az államapparátus, Putyinnal az élén, évek óta próbálja megértetni Hodorkovszkijjal, hogy bármit megtehet vele. Az, hogy ő ezt nem érti meg, vagy nem akarja ezt megérteni, az orosz politika központi drámája lett, írja Gessen. Nem értette 2003-ban sem, és hiába töltötte az azóta eltelt éveket egy szibériai börtönben, mintha nem értené most sem, legutóbbi nyilatkozata legalábbis arról szólt, hogy Putyint már csak a kutyái szeretik.

Makacssága, és ezzel párhuzamosan az, hogy a korrupció mára mindent áthat a Putyin-rendszerben, ismét szimbolikussá tették az ügyét. 2003 júliusában írta Olga Kristanovszkaja politikai elemző, hogy Oroszországban szervezett ellenzék híján az üzletemberek jelenthetnek valamiféle ellensúlyt az autoriter hatalommal szemben. Ez most is ugyanúgy érvényes.