Kijárási tilalom Tuniszban
Szemtanúk szerint a katonákkal megerősített rendőri erők belelőttek a tiltakozó tömegbe Tala városában múlt szombaton. Szakszervezeti és emberi jogi aktivisták szerint az ország több városában voltak megmozdulások, és eddig több mint 50-en haltak meg az összecsapásokban. A tunéziai kormány szerint a halottak száma 12.
A hétvégi események után nemzetközi nyomás hatására menesztették a belügyminisztert, és az államfő bejelentette: kivizsgálják azokat az állításokat, amelyek szerint a rendfenntartók "túlzott erőt vetettek be". Tuniszban, a fővárosban csütörtökön katonai járművek és gyalogos katonai járőrök felügyelték az utcákat, a forgalmas, illetve a stratégiailag fontos helyeket őrizték.
Katonák vették körül a város Ettadhamen nevű negyedét, ahol a tüntető fiatalok autókat gyújtottak fel, kormányzati épülteket támadtak meg kedden éjszaka. A hadsereg jelenléte azonban nem akadályozta meg az újabb megmozdulásokat. Szerdán a biztonsági erők könnygázt vetettek be Tuniszban, ahol ismét több százan tüntettek
A belügyminisztérium rendelete értelmében szerdán este nyolctól csütörtökön délután fél hatig érvényes a kijárási tilalom a fővárosban. A tilalmat feltehetően meg fogják hosszabbítani. Az elmúlt napok eseményeire reagálva az Európai Unió "elítélte a rendfenntartó erők által alkalmazott aránytalan nagy erőszakot." Az ENSZ emberi jogi vezetője szerint független vizsgálatot kell lefolytatni a történtekkel kapcsolatban. Az amerikai külügyminisztérium szóvivő azt közölte, hogy Washingtont "mélyen aggasztja a tunéziai helyzet, és önmérsékletre szólít fel."