Tagadták az ellenük felhozott vádakat.
Az igazságügyi miniszter vállalta a felelősséget.
A belga hatóságok közzétették a még mindig szökésben lévő férfi fotóját.
Megegyeztek a belügyminiszterek.
Eddig csak két túlélőt találtak.
Az Európába irányuló illegális bevándorlás idén több mint duplájára nőtt.
A csomag közel háromszorosa annak, amit az EU eddig támogatásként nyújtott Tunéziának.
Korábban már kiutasították Magyarországról.
A halálos áldozatokon kívül négy hívő és hat biztonsági őr megsebesült.
A sportoló a halála előtt Facebookon jelezte, hogy mire készül.
A tunéziai parti őrségnek mindössze öt embert sikerült kimenteni a vízből.
Az eseményt hónapok óta tartó belpolitikai válság előzte meg.
A VAR a meccs végén érvénytelenítette Griezmann gólját, így a címvédő elveszítette veretlenségét.
A középpályás 2020 óta játszik a magyar bajnokságban.
2022.11.17. 14:16 Módosítva: 2022-11-18 06:19:48
Franciaország több nagy hiányzóval érkezik Katarba, Dánia nagy önbizalommal.
A gyanú szerint a helyi kormány beavatkozott a tunéziai fociszövetség működésébe.
Az államcsőd elkerülése végett korábban milliárdos mentőcsomagot igényelt az észak-afrikai ország.
Nem tett vallomást.
2022 szeptember 12., 20:38
Összesen 37 menekült indult útnak.
2022 augusztus 24., 19:12
Európa vonakodik a gazdasági migránsok befogadásától.
Az ország az elmúlt időszakban gazdasági és belpolitikai válságba került.
A terrorizmus elleni bíróság rendelte el.
A bebörtönzött politikus éhségsztrájkot tartott.
A főbb tunéziai pártok közölték, hogy bojkottálni fogják a referendumot.
Európába tartottak, amikor elsüllyedt a hajójuk.
A Fekete-tenger a világ legveszélyesebb térsége.
A hajó ezer tonna üzemanyagot szállított.
A két vonat ugyanazon a sínpáron haladt, és csak az egyik szállított utasokat.
A merénylet tervezésében egy másik állampolgár is részt vett.
A mémgyárak rögtön be is indultak.
Monszef Marzuki ügyvédje szerint a korábbi elnök nem kapott semmilyen bírósági idézést.
Hozzájárulunk az ország stabilitásához.
A forgatással eddig is több probléma volt.
Korábban már a diplomáciai útlevelét is visszavonták.
A tragédia egy hadgyakorlaton történt.
2021.08.28. 11:15 Módosítva: 2021-08-29 07:02:01
Indul a klasszikus utószezonos nyaralások időszaka.
2021 augusztus 24., 07:40
Sikerült megváltoztatni a tekintélyelvű rendszert, ami azonban a jólétet nem hozta el.
Kájisz Szájid az alkotmány szükséghelyzetekre vonatkozó cikkelyére hivatkozva feloszlatta a parlamentet.
Előzőleg erőszakos tüntetések törtek ki a koronavírus-járvány, illetve a gazdaság kormányzati kezelése miatt.
A menekültek matracokat gyújtottak fel.
Ez a legtöbbet használt menekültútvonal.
Tunéziában a börtönlakók több mint ötöde kannabisz birtoklása miatt került be.
A hatóságok egyes beszámolók szerint éles lőszert is bevetettek.
Feltéve, hogy minden egyéb jogi lehetőséget kimerítettek már, és ezért hozták meg ezt a kényszerintézkedést.
Egy olyan ember otthonában vették őket őrizetbe, akit már órákkal korábban előállított a rendőrség.
A tunéziai hatóságok együttműködnek a nyomozásban Franciaországgal.
Nyolc nő és három gyerek holttestét hozták felszínre.
2020 szeptember 7., 17:58
A támadásban egy rendőr meghalt, egy pedig megsebesült Szúsza városában.
A tuniszi férfi a biztonsági erők épületeiben szóratta volna szét a vírust.
A nagykövetség a robbanás tényét megerősítette, öt rendőr megsérült.
Líbia után Tunéziában a legtöbb a halálos közúti baleset Észak-Afrikában.
Az alkotmányjogászt a választás előtt szinte senki nem is ismerte. Vissza akar térni az arab tavasz alapelveihez.
Nabíl Karuit adócsalással és pénzmosással gyanúsítják, de az ő pártja lehet a második erő a parlamentben – és még az elnökválasztáson is befuthat.
2019 szeptember 17., 19:10
Egy csendes alkotmányjogász és egy harsány tévétulajdonos a tunéziai elnökválasztás második fordulójában.
2019 szeptember 12., 22:16
Azt nem tudni, mi baja Zín el-Ábidín ben Alinak, csak azt, hogy egészségügyi krízis miatt kórházba szállították.
Bédzsi Káid esz-Szebszi 92 éves volt.
Érthetetlen védelmi hiba döntötte el az egyébként elég eseménytelen bronzmeccset.
Két kimaradt büntető után kabaréöngóllal döntős Szenegál az Afrika-kupán.
Tunézia pedig kiejtette az Afrika-kupa meglepetéscsapatát.