Ez a poszt a következő Percről percre része:

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kijárási tilalom ellenére is több ezren vannak a utcákon Kairóban és Alexandriában, egyelőre úgy tűnik, hogy Szuezben a péntekihez képest kevesebben tüntetnek. A katonák egyelőre még nem léptek, korábban figyelmeztettek mindenkit, hogy az intézkedés életbe lépése után utcán tartózkodók veszélyben lehetnek. (Reuters)

  • A tüntetők még mindig nem tudják, hogyan viszonyuljanak a katonákhoz. Egyesek a rendőrökkel majd szembeszálló megmentőiket látják bennük, mások ugyanakkor Mubarak embereit, akiket ellenük vezényeltek ki. A belügyminisztériumnál is többen kövekkel dobálják az egyelőre kiváró katonákat. (Guardian)

  • Gumilövedékkel vagy éles lőszerrel tüzet nyitott néhány rendőr a belügyminisztérium közelében a tüntetőkre, ezért kezdődhettek az összecsapások az épületnél. A hadsereg egyik tisztje csatlakozott a tüntetőkhöz, akik a vállukra vették, miközben a férfi eltépte Mubarak egyik fényképét. "Mubarak is menjen, ne csak a kormánya. Addig maradunk, amíg nem távozik" - mondta egy demonstráló. (AP)

  • Szuezben a tüntetők a pénteki demonstrációk áldozatainak testével a vállukon járják a város utcáit, és közben Mubarak-ellenes jelszavakat skandálnak. A szueziek és a Kairótól északra található al-Mahallah város lakosai egyfajta polgárőrséget szerveztek, hogy megvédjék az üzleteket, bankokat és irodákat a fosztogatóktól. (BBC)

  • Ahmed Ezz, a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik vezetője bejelentette lemondását. A Reuters úgy tudja, hogy az ismert üzletember cégének egyik irodáját felgyújtották a tüntetők. (al-Dzsazíra)

  • Helyi idő szerint délután négykor életbe lépett Kairóban, Szuezben és Alexandriában a vasárnap reggel nyolcig tartó kijárási tilalom. A katonák eddig nem léptek Kairóban, a tüntetők viszont azt ígérték, hogy nem mennek haza.

    szombat11
  • Békés hatalomátadásra szólította fel Mubarak elnököt a Muzulmán Testvériség. Az iszlamista ellenzéki mozgalom csak pénteken csatlakozott a tüntetésekhez.

  • Mahmúd Abbász palesztin elnök is telefonon biztosította együttérzéséről Mubarak elnököt. Az erről kiadott közlemény tanúsága szerint Abbász "isten áldását kérte Egyiptomra és népére, amelyek mindig is a palesztin nép mellett álltak".

  • Kairót több pontján is tüntetők gyűltek össze, nagyjából ezren a belügyminisztériumhoz vonultak, ahol rendőrautókat rongáltak meg, most pedig megpróbálnak bejutni az épületbe. A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásában többen megsérültek, a katonák nem avatkoztak közbe. (al-Dzsazíra)

  • A tüntetők még mindig mosolyogva próbálnak barátkozni a katonákkal, akiknek rózsákat is osztogatnak Kairóban. Egyelőre még nem derült ki, hogy a katonák mit lépnek majd, ha megint életbe lép perceken belül a kijárási tilalom. (al-Dzsazíra)

  • Az erőszak és a vérontás beszüntetésére szólított fel Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szombaton. "A történelem megmutatta, hogy a párbeszéd is elvezethet a változáshoz egy ezt elősegítő környezetben, anélkül, hogy erőszakhoz vagy katonai leszámoláshoz kellene folyamodni. Ezért felszólítok mindenkit az erőszak beszüntetésére a vérontás megállítása érdekében" – olvasható a nyilatkozatban. (MTI)

  • Úgy tűnik, hogy megint az állami tévé épülete felé tartanak a tüntetők Kairóban. Péntek este egyszer már megostromolták több ezren az épületet, ugyanakkor végül a katonák (feltehetően az elnöki gárda tagjai) feloszlatták a tömeget. (al-Dzsazíra)

  • A hadsereg közleményben figyelmeztetett, hogy a kijárási tilalmat megszegők veszélyben lesznek. Közben egy főpap az állami tévében a vérontás elkerüléséről beszélt. (Reuters)

  • A tüntetők felgyújtották a rendőrőrsöt Gizában, rátámadtak a bent lévő rendőrökre. (BBC)

  • Több ezer tüntető megy Kairó belvárosába a Nílus mentén, a katonák és a rendőrök egyelőre nem avatkoztak közbe. Feltehetően megvárják helyi idő szerint délután négykor a kijárási tilalom kezdetét, a tömeg viszont hangosan fogadkozik, hogy nem tartják majd be az intézkedést. (BBC)

  • Irán az iszlám ébredés hullámának nevezte az egyiptomi kormányellenes tüntetéseket. A teheráni külügyminisztérium felszólította a kairói vezetést, hogy szüntesse be az erőszakot a tüntetők ellen. "A muzulmánok tiltakozása Egyiptomban lépés a nagyobb igazságosság, nemzeti és vallási akaratuk kifejezéséhez" - mondta Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő.

    Pénteken Ahmad Khatami ajatolláh beszélt arról, hogy az egyiptomi, tunéziai, jordániai és jemeni tüntetéseket az iráni iszlám forradalom ihlette, amelynek utórengéseit láthatjuk most.

  • Az egyiptomi események miatt szombaton 6,4 százalékkal 6267,22 pontra esett a térség legjelentősebb értéktőzsdéjének, a szaúdinak az irányadó mutatója. Az egyiptomi tőzsdefelügyelet közölte, hogy vasárnap nem nyit ki a kairói értéktőzsde (pénteken és szombaton van szünnap elvileg a kereskedésben).

  • Hatósági utasításra vasárnap nem lesznek nyitva az egyiptomi bankok, a központi bank elővigyázatosságra hivatkozva jelentette be a döntést. Hisám Ramez, az ország központi bankjának helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy biztonságban vannak a lakossági betétek.

    Mint mondta, a központi bank devizatartaléka jelentős, 36 milliárd dollár volt december végén, és az elmúlt két hétben a bank nem hajtott végre intervenciót, amivel csökkent volna ez a szint. Szerinte a bankok likviditásával nincs gond, csak rövid ideig tarthat a külföldi befektetők "forró pénzeinek" esetleges kivonása.

  • Nyolc embert meghalt, amikor lövöldözés tört ki a kairói börtönnél, amelyet politikai foglyok kerítettek hatalmukba. Az épületnél elsősorban a rabok családjából álló tömeg, és a börtönt lezáró rendőrök gyűltek össze. Egyelőre nem tudni, hogy a börtönből a rabok, vagy a kinti tüntetők csaptak össze a rendőrökkel. (al-Dzsazíra)

  • cikkünk a témában:

    Beláthatatlan következményei lehetnek az egyiptomi válságnak

    Az Egyesült Államokat és Izraelt is felkészületlenül érte az Egyiptomban, illetve az arab világban indult folyamat, vélekedik Gazdik Gyula, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A szakértő szerint az egyiptomi folyamatok azért fontosak, mert az egyik legjelentősebb arab államról van szó, és bármi lesz a mostani események kimenetele, az hatással lesz a térség többi országára.

  • A Guardian úgy tudja, hogy a pénteki tüntetések elején még megjelenő Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető az al-Dzsazírának nem beszélt arról, hogy korlátoznák a mozgásában, ennek ellenére péntek délután óta még nem próbálta elhagyni a házát. Pénteken a biztonsági erők és több forrás is azt állította, hogy a NAÜ csütörtökön hazaérkező volt vezetőjét házi őrizetbe helyezték.

  • A davosi gazdasági fórumon tárgyaló John Kerry amerikai szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szerint Mubaraknak tovább kell mennie, mint éjjeli beszédében. "Sokkal inkább azokról az ügyekről kell beszélnie, amelyek foglalkoztatják az embereket. A kormány menesztése nem válasz számos problémára" - mondta. (AP)

  • cikkünk a témában:

    Kik Egyiptom sorsának kovácsai?

    Egyiptom modernkori történelme legviharosabb napjait éli, január 25-e óta folyamatosak a zavargások az ország nagyvárosaiban. A Közel-Kelet legnagyobb országát harminc éve vaskézzel irányító Hoszni Mubarak kormánya leváltásával próbálja csitítani az indulatokat. Kislexikonunkban igyekszünk összefoglalni, hogy mi történt, és mit gondolnak erről a történések szereplői.

  • Politikai foglyok megszerezték a kairói Abu Zaabal börtön irányítását, ugyanakkor a rendőröknek sikerült körbevenniük az épületet, ezért eddig senki sem szabadult ki. (BBC)

    Az al-Dzsazíra híre szerint legalább nyolc ember meghalt a börtönnél kitört lövöldözésben
    Az al-Dzsazíra híre szerint legalább nyolc ember meghalt a börtönnél kitört lövöldözésben
  • Kínában megtiltották az "Egyiptom" szót a Sina mikroblog oldal szerint, mivel az állami vezetés érzékenyen tekint azokra a hírekre, amelyek nyugtalanságot szülhetnek. (al-Dzsazíra)

  • Abdullah szaúd-arábiai király telefonon mondta el Mubarak elnöknek, hogy együttérez vele, egyben elítélte az Egyiptom biztonsága és stabilitása elleni támadásoknak nevezett tüntetéseket. Szerinte a demonstrációkat beszivárgó elemek szították. Abdullah király szerint országa népe és kormánya teljes mértékben az egyiptomi kormány és nép mellett áll. Ő az első arab államfő, aki nyilvánosan állást foglalt és védelmébe vette az 1981 óta hivatalban lévő Hoszni Mubarak elnököt. Mubarak biztosította az uralkodót, hogy a helyzet stabil Egyiptomban, és a zavargók nem fogják elérni kétes céljaikat.

    Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szintén felhívta telefonon az egyiptomi elnököt, jelentette a hivatalos líbiai hírügynökség, anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna. (MTI)

  • Több forrás is úgy tudja, hogy az egyiptomi tőzsde nem fog kinyitni holnap. Az elmúlt napokban komoly veszteségeket szenvedtek el az indexek, ezért döntöttek a felfüggesztés mellett. (Reuters)

  • Egy csapat beduin támadta meg az állambiztonsági szervek épületét az izraeli határhoz közeli Rafahban, három rendőrt megöltek. (al-Dzsazíra)

  • Felgyújtották a kormánypárt székházát Luxorban, a hadsereg páncélosokkal érkezett a városba. (al-Dzsazíra)