Ez a poszt a következő Percről percre része:

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Washingtonban is tüntetnek az egyiptomi nagykövetség előtt, a demonstrálók Mubarak lemondását követelik, az Egyesült Államoktól pedig azt várják, hogy ne támogassa tovább a Mubarak-kormányt. (al-Dzsazíra)

  • Alexandriában is sokan tüntetnek, feszült a helyzet. A hadsereg ugyanakkor egyelőre nem avatkozott közben, írja Peter Bouckaert, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik igazgatója. Mint írja, a városban úgy tűnik, hogy pénteken az összes rendőrőrst felgyújtották, a hullaházakat végigjárva pedig legalább 33 halottat számolt össze. (Guardian)

  • Mubarak eddigi 31 éves elnöksége alatt először nevezett ki alelnököt szombaton, ami a Reuters szerint az első jele annak, hogy valamiféle hatalomátadást készít elő, és talán nem indul a szeptemberi elnökválasztáson. Az most már lehetetlennek tűnik, hogy valahogy egyik fia, Gamal lehessen az utódja, ahogy azt több elemző egy lehetséges forgatókönyvnek tartotta korábban.

  • Kairó több városrészében egyáltalán nem látni rendőröket, még az egyes helyeken a közlekedést irányító rendőrök helyett is helyiek terelik a forgalmat. Több helyen a lakosok a kezükbe vették a biztonság szavatolását, más pontokra a hírek szerint katonákat vezényeltek. Lakók panaszkodtak, amiért a katonák azonban nem akartak foglalkozni a fosztogatók elkergetésével. (BBC, al-Dzsazíra)

  • A hadsereg megpróbálja betartatni a kijárási tilalmat Szuezben, a város központjából kiterelték a tüntetőket. Szemtanúk verekedésről számoltak be, összecsapásokról nem érkeztek hírek. A város egyes pontjain a tüntetők békésen kávéznak a katonákkal. (al-Dzsazíra)

  • A házelnök kijelentette, hogy nem tervezik előrehozott választások kiírását, az elnökválasztás az eredeti menetrend szerint szeptemberben lesz. (al-Arabíja)

  • Az emberek az utcákon nem örülnek a kémfőnök Omar Szulajman alelnöki kinevezésének, továbbra is azt akarják, hogy Mubarak távozzon a hatalomból. (BBC)

  • Az al-Dzsazíra képein úgy látszik, hogy nemcsak két múmiát tettek tönkre péntek este az Egyiptomi Múzeumban, hanem a beszabaduló fosztogatók törtek-zúztak. Felbecsülhetetlen értékű károkat okoztak a kiállítási tárgyakban.

    szombat16
  • Nem tudni, hogy házi őrizetben van-e, mindenesetre péntek délután óta nem hagyta el szállását az ellenzék vezéralakja Mohamed el-Baradei, aki ugyanakkor egyre több külföldi médiumnak nyilatkozik. "Először vonultak ennyien utcára. Mubarak vagy nem érti az üzenetet, vagy úgy tesz, mintha nem értené. Mindenki ugyanazt akarja: mennie kell" - mondta a NAÜ volt főigazgatója a BBC-nek.

  • Az izraeli külügyminisztérium közel kétszáz izraeli állampolgárt, turistákat és diplomaták családtagjait menekítette ki Egyiptomból. Közleményük szerint egy Kairóból induló különjárat már megérkezett Tel Avivba. (BBC)

  • Katonákat rendeltek az ötcsillagos szállodák védelmére, és azokba a városrészekbe is, ahonnan fosztogatásról érkeztek hírek. (Reuters)

  • Kairó Mahdi nevű részében lövéseket hallottak, a helyi lakosok botokkal és láncokkal felfegyverkezve vonultak utcára, hogy megakadályozzák a rablásokat, a környező utcákat elbarikádozták. (al-Dzsazíra)

  • Mubarak két fia, Alaa és a korábban egyik lehetséges örökösének tartott, de a nép körében elutasított Gamal megérkezett Londonba. (BBC, al-Dzsazíra)

  • Az alelnök kinevezése után Mubarak kinevezte az új miniszterelnököt, Ahmed Safík korábbi légügyi minisztert, a légierő egykori parancsnokát, aki hamarosan megalakítja kormányát. Miniszterként korábban sikeresen korszerűsítette az állami légitársaságot, az EgyptAirt, és az ország repülőtereit. (al-Dzsazíra)

  • Meghökkentő a sokszínűség a tüntetők között életkorban, társadalmi osztályban és a nemeket tekintve is, nyilatkozta a Reutersnek Dominic Asquith, Nagy-Britannia egyiptomi nagykövete, aki szerint láthatóan nem vallási alapon szerveződnak az események.

  • cikkünk a témában:

    Zuhan a nagy egyensúlyozó

    A néhai Szadat elnök emelte a politikába a hetvenes években Hoszni Mubarakot, aki harminc éve vezeti Egyiptomot. Katona volt, mint a monarchia bukása óta az összes egyiptomi elnök. A nyugat számíthatott rá a közel-keleti akcióiban, és 2001. szeptember 11-ig nem nagyon érdekelte az egyiptomi rendszer antidemokratizmusa.

  • Nagyjából kétszáz ember demonstrál Londonban az egyiptomi nagykövetség előtt, a tüntetők a Szabadság szót írták fel filccel az épület előtti táblára. Egyelőre senkit sem kellett letartóztatniuk a rendőröknek. Korábban egy Facebook oldal alakult, amelyen kifejezetten a világban lévő egyiptomi nagykövetségekhez szerveznek szolidarítás jelszóval tüntetéseket. (BBC)

  • Száznál is több áldozata van péntek óta a tüntetéseknek országszerte, sokakat éles lőszer ölt meg. (al-Dzsazíra)

  • Folytatódnak a harcok a belügyminisztériumnál, a tüntetők leszakított autóajtókkal és tereptárgyakkal védik magukat a rendőrök éles- és gumilövedékeitől. (Guardian)

  • Az iszlám világ egyik legbefolyásosabb prédikátora szerint Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek távoznia kell, hogy megoldódjék az egyiptomi válság. Júszuf al-Kardávi az al-Dzsazíra televízióban a felkelés békés folytatására biztatta a népet. A nyolcvanas éveiben járó, egyiptomi származású katari teológus a fundamentalista Muzulmán Testvériségnek az egész arab világban nagy tekintélynek örvendő szellemi vezetője. (MTI)

  • Mubarak elnök Omar Szulejmant, az egyiptomi hírszerzés vezetőjét alelnöknek nevezte ki, jelentette az állami hírügynökség. Mubarak uralmának harminc éve alatt először nevezett ki maga mellé alelnököt.

    szombat13

    Szulejman 1993 óta irányítja a nemzeti hírszerzést, a Telegraph "a világ egyik legbefolyásosabb kémfőnökének" nevezte, a Foreign Policy pedig a legbefolyásosabb közel-keleti hírszerzési vezetőnek titulálta. Az elmúlt években már többen úgy vélték, hogy Szulajman egy lehetséges jelölt lehet Mubarak utódjaként az elnöki székben, vagy legalábbis alelnök lehet belőle. (Wikipédia)

  • Nagyjából 120 rab vette át az irányítást a kairói Abu Zaabal börtönben, amelynek környékéről lövöldözést és nyolc halottat jelentettek korábban. "A biztonsági erők megpróbálnak bejutni, ugyanakkor a katonák láthatóan vonakodnak ránk lőnni, mintha csak csatlakozni akarnának a tüntetőkhöz" - mondta Mahmúd Sami, az elmúlt tizenhét évben fogva tartott politikai fogoly telefonon a börtönből. (BBC)

  • Mubarak elnök állítólag egymást váltó megbeszéléseken tanácskozik a szombati tüntetésekről és a fokozódó feszültségről. Az nem derült ki, hogy pontosan kikkel tárgyal az események alakulásáról. (al-Dzsazíra)

  • A kairói tömegből egyre többen követelik átmeneti kormány felállítását, ezzel együtt pedig szabad és tisztességes választások kiírását. Az eddigi kabinet már délben lemondott, ahogy azt Mubarak elnök már éjjeli beszédében bejelentette, egyelőre ugyanakkor az elnök nem nevezett még ki új kormányt, ahogy azt megígérte. (al-Dzsazíra)

  • Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Dr. Yaser Sayyed is megerősítette, hogy pénteken és szombaton éles lőszerrel is lőttek a tüntetőkre. "Több mint húsz embert a fejbe is lőttek mellkasi sérüléseik mellett. Személyesen láttam 38 áldozatot, akiket behoztak a kórházba" - mondta. (BBC)

  • A hadsereg visszaverte a tüntetőket, akik megtámadtak egy központi bankhoz tartozó épületet Kairó külvárosában. Nem tudni, hogy megsérült-e valaki. A katonák péntek este már feloszlatták az állami tévét ostromló tömeget, ugyanakkor szombaton eddig nem avatkoztak közbe. (Reuters)

  • Fosztogatók jelentek meg a kairói villanegyedekben, a lakók kétségbeesetten kérnek segítséget a sajtóorgánumoktól, mivel nem tudják, kihez fordulhatnának. Többen már a szueziekhez hasonlóan saját csoportokat alkottak házaik védelmére. (BBC)

  • Legalább három tüntető meghalt a belügyminisztériumnál kirobbant összecsapásokban. Egyelőre úgy tűnik, hogy a tüntetők a rendőrökkel harcolnak, a katonák még mindig nem léptek. (al-Dzsazíra)

    szombat10
  • A British Midland Airways brit légitársaság egyik Kairóba induló gépét félúton visszafordították a londoni Heathrow repülőtérre. A vállalat szerint a gyorsan változó egyiptomi helyzet miatt döntöttek így, egy esti járatukat is törölték. (BBC)

  • Az első hírekkel ellentétben péntek este mégiscsak fosztogatók jutottak be a rendőrök levonulásával egy időre őrizetlenül maradt Egyiptomi Múzeumba, ahol két ősi múmiát is tönkretettek, jelentette az állami tévé. A fáraók kincsének is helyet adó múzeum éppen a kormánypárt kairói székháza mellett van, amelyet péntek este felgyújtottak a tüntetők. (Reuters)

    szombat15