Ez a poszt a következő Percről percre része:

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közleményben reagált az amerikai elnök a kairói történésekre. A Fehér Ház közleménye szerint elítélik az erőszakot. "Aggódunk a médiát és a békés tüntetőket ért támadások miatt, ismételten türelemre intünk mindenkit" - áll a közleményben. (BBC)

  • A BBC jelentése szerint többségbe kerültek a kormánypárti tüntetők a Tahrír téren, ahonnan az ellenzékeik elmenekültek. A kormánypártiak több külföldi tudósítót megvertek.

  • A BBC helyszínen tartózkodó szerkesztője, John Simpson Mubarak-párti tüntetők között töltötte az elmúlt perceket. Jelentése szerint a mubarakisták "Mindenféle fegyvereket készítenek, vasrudakat szereztek, felszedték az utcakövet és folyamatosan támadják az ellenzéki tüntetőket. Nagyon elszántak, ki akarják verni az ellenzékieket a térről. A katonák is itt vannak, de csak ücsörögnek a tankjaikon, néha fedezékbe bújnak, de meg se próbálnak beavatkozni" - jelentette.

  • Az al-Jazeera tudósítása szerint az egyik bérház tetejéről dobtak Molotov-koktélt a térre, az okozta a tüzet. A háztetőkről korábban betontömbökkel dobálták az ellenzéki tüntetőket.

  • Sűrű füst gomolyog az összecsapások gócpontjában, a Tahrír térről a nemzeti múzeumhoz vezető úton. Lángokat is lehetet látni az al-Jazeera élőképén, de nem tudni pontosan, hogy mi ég.

  • Míg a kormánypárti tüntetők a Tahrír téren erőszakkal próbálták szétverni az ellenzéki tüntetést, Kairó elitnegyedében, Mohandiszínben dizájnerszemüveges, jól öltözött tüntetők békésen demonstráltak a rezsim mellett. Az AP tudósítóinak nyilatkozva többnyire azt mondták, tartanak a káosztól, a gazdasági összeomlástól, az élelmiszer- és benzinhiánytól. Közép- és munkásosztálybeliként határozták meg magukat, és azt állították, az életük sokkal jobb lett Mubarak alatt. Sokan személyükben is sértve érzik magukat, amiért az ellenzék Mubarak távozását követeli, szerintük a patriarchális egyiptomi társadalomban a vezér maga az ország. Olyanok is voltak, akik maguk nem támogatják Mubarakot, de szerintük az elnök keddi nyilatkozatával teljesítette az ellenzék követeléseit. (Guardian)

  • Crisis Response címen weboldalt indított a Google a tüntetések támogatására. Az oldalon hasznos szolgáltatásokat és fontos telefonszámokat tesznek közzé, egyben folyamatosan frissülő közvetítést is adnak az eseményekről.

  • Az ellenzék vezére, Mohamed el-Baradei felszólította a hadsereget, hogy lépjen közbe és akadályozza meg az erőszakot. (Guardian)

  • Mohamed el-Baradei újra távozásra szólította Hoszni Mubarak elnököt. Mint mondta, Mubaraknak legkésőbb péntekig le kéne mondania hatalmáról, amikor az ellenzék a keddihez hasonló tömegtüntetést tervez tartani. (BBC)

  • Az al-Jazeera helyszíni tudósítója szerint a hadsereg visszavonult a Tahrír térre vezető egyik útról. A mubarakisták jelentése szerint már Molotov-koktélokat is dobálnak. A televízió élőképén az látszik, hogy asszonyok egy csoportja elkezdte felszedni az utcaköveket. Az nem derült ki, hogy ellenzéki vagy kormánypárti tüntetőkről van-e szó.

  • "Mély aggodalommal figyeljük a kairói eseményeket, teljes mértékben elítéljük a kibontakozott erőszakot. Ha kiderül, hogy a rezsim bármilyen módon támogatta vagy megtűrte az előszakot, az teljes mértékben elfogadhatatlan. Ezek megvetendő történések, nem szabad megismétlődniük. Egyben csak azt bizonyítják, hogy azonnali politikai változásokra van szükség" - nyilatkozta David Cameron brit miniszterelnök a BBC-nek.

  • A kilencedik napja tartó egyiptomi tüntetések során először megszólalt az ENSZ főtitkára is. Ban Kimun "nagyon aggódik az erőszak miatt", ezért visszafogottságra szólított "minden oldalt". "A helyzet elfogadhatatlan. A békés tüntetők elleni bármilyen támadás elfogadhatatlan, szigorúan elítélem" - nyilatkozta. (BBC)

  • Jim Muir, a BBC tudósítója elhagyta a Tahrír teret. Beszámolója szerint nagyon megváltozott a helyzet tegnap óta, eluralkodott az erőszak. Távozásakor már lövéseket lehetett hallani a téren, de nem lehetet kideríteni, hogy kik adták le azokat. "A hadsereg meg se próbál beavatkozni. A katonákat nem képezték ki tömegoszlatásra, nem tudom, hogyan lehetne feloldani a helyzetet" - mondta.

  • A kormánypártiak feljutottak a Tahrír téri épületek tetejére, ahonnan kövekkel dobálják a téren tartózkodókat. (al-Jazeera)

    al12
  • Több, a Tahrír téren tartózkodóktól érkező tweet szerint a katonák teljes passzivitással szemlélik a kormánypárti erőszakot. "Legalább tucatnyi, vérző embert láttam visszatérni az első vonalból. Elképesztő az erőszak, a katonák meg csak bámészkodnak" - írta egyikük. "Láttam, hogy egy katonai ellenőrzőpontnál a térre tartó kormánypártiaknak csak az 5 százalékát vizsgálják át, a többieknek csak integetnek, hogy menjenek" - írta egy másik. (Guardian)

  • A New York Times Kairóban tartózkodó publicistájának legfrissebb tweetje szerint machetével felfegyverzett mubarakista tüntetők érkeztek buszokkal a Tahrír térre. Az al-Jazeera élő képén látható, hogy a hadsereg könnygázt bevetve kezdte oszlatni az ellenzéki tüntetést, a téren eluralkodott a pánik. Elvileg perceken belül kezdődik a kijárási tilalom, amit eddig nem tartatott be a rezsim, de ez most változni látszik.

    al11
  • A BBC helyszíni jelentése szerint a Mubarak-pártiak lezárták a Tahrír tér több bejáratát, nem hagyják elmenekülni az ellenzékieket, akiket folyamatosan kövekkel dobálnak.

  • Megszólalt egyiptom főmuftija, Ali Dzsomá. A vallási vezető arra szólította az egyiptomiakat, hogy térjenek vissza otthonaikba. "Üdvözlöm Mubarak elnököt, aki párbeszédet ajánlott és válaszolt a nép követeléseire. A legitimitás elleni lázadás tilos, csak káoszhoz vezethet. Mi a stabilitás pártján álunk. Amit látunk, az vak káosz, ami polgárháborúhoz vezet. Kérjük a szülőket, hívják haza gyermekeiket" - mondta.

  • Az al-Jazeera tudósítója szerint körülbelül száz sérültet szállítottak el a Tahrír térről. A legsúlyosabb sérült egy nyolc éves, eszméletlen kisfiú volt, akit egy férfi a hátán cipelt el a térről. A csatornának egy ellenzéki tüntető zokogva azt állította, hogy nem engedik őket elmenekülni a térről. A tüntető azt kérte, hogy a kormánypártiakat ne hitelesítsék azzal, hogy tüntetőnek nevezik őket.

  • Az állami tulajdonú Egyes Csatorna televízió biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy egyáltalán nem volt lövöldözés a Tahrír téren. A lövésekről az al-Jazeera számolt be korábban, jelentésük szerint valószínűleg a nemzeti múzeumot védő katonák adtak le figyelmeztető lövéseket. A BBC egyik tudósítója pedig azt jelentette, hogy a térről a múzeumhoz vezető úton felállított barikádok közelében egy katona lőtt folyamatosan a levegőbe.

  • Egy újságíró az al-Jazeerának adott nyilatkozata szerint egy kormánypárti tüntető életét vesztette a Tahrír téri összecsapásokban. Állítása szerint több százan sérültek meg eddig.

  • A Guardian tudósítója szerint a kormánypárti tüntetők egyértelműen rendőrök. "Nincs kétségem felőle, hogy rendőrök, hogy a központi biztonsági erők tagjai. Ezek ugyanazok az emberek, akik a múlt héten teljes felszerelésben az utcákon voltak, most pedig visszaszivárogtak. Nagyon felismerhetőek, különös embertípust képviselnek" - jelentette audioblogjában. Amikor ezt mondta, a felvétel megszakadt.

  • A BBC tudósításával ellentétben a Guardian helyszíni tudósítója azt írja, a hadsereg továbbra is tétlen, a katonai teherautókból a kormánypárti tüntetők építettek barikádot, ahonnan támadják az ellenzéki tüntetőket. Jelentése szerint a katonák nem próbálták megakadályozni a kormánypártiakat a teherautók megszerzésében.

  • Az egyiptomi külügyminisztérium egyik szóvivője visszautasította a nemzetközi közösség azonnali változásokat sürgető kéréseit. (AFP)

  • Az emberek hangosbeszélőkön szólítanak nyugalomra a Tahrír téren, jelentette a BBC tudósítója. A sokáig tétlen hadsereg teherautókkal zárta le a Tahrír térről a nemzeti múzeumhoz vezető utat, hogy elvállassza egymástól az ellenzékieket és a kormánypártiakat. Az összecsapás ennek ellenére folytatódik, a két oldal kövekkel dobálja egymást.


  • Kairó, Tahrír tér nagyobb térképen

  • "Feltérképezetlen vidéken járunk" - jellemezte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a tunéziai és az egyiptomi történéseket. Mint mondta, az amerikai hivatalnokoknak "sokkal fürgébbeknek és találékonyabbaknak", a tárgyalásoknak pedig átláthatóbbnak kell lenniük.

  • Az al-Jazeera jelentése szerint elképzelhető, hogy a téren hallott  lövések figyelmeztő lövések voltak, amiket a közeli nemzeti múzeumot védő katonák adtak le.

  • "Most láttam, hogy a fegyveres csőcselék egy külföldi tudósítót kerget. Egyedül volt. Elkapták. Isten segítse" - tweetelte Kairóból Abasz al-Lavati, a Gulf News tudósítója. (BBC)

  • Az al-Jazeera legfrissebb jelentése szerint lövéseket lehet hallani a Tahrír tér környékén, ahol kormánypárti tüntetők - köztük a jelentések szerint civil ruhás rendőrök - támadtak a kilencedik napja tüntető ellenzékiekre.