A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Mubarak távozása Sarm es-Sejkbe pozitív első lépés, értékelte a Fehér Ház egyik tisztviselője a Guardiannek. Állítása szerint Szulejmán tisztázni fogja, milyen jogosultságai vannak. Az állami tévé szerint hamarosan bejelentés várható az elnöki hivataltól.
Nagy a tömeg a felüljárókon, azonban sem köveket, sem Molotov-koktélokat nem dobálnak, micsoda különbség a múlt héthez képest, írja Tim Whewell, a BBC tudósítója Kairóból. Az előző héten a Mubarak-párti tüntetők a felüljárókról dobálták a lent barikádok mögött álló kormányelleneseket.
Több mint egy hetes szünet után szombaton várhatóan ismét közlekedik az Egyptair járata Budapest és Kairó között. A Budapest Airport honlapján közölt menetrend szerint a járat szombaton 15 órakor érkezik Ferihegyre és 15.45-kor indul vissza.
A charterjáratokat bérlő utazási irodák korábban abban bíztak,
hogy február végén, március közepén újra lehet indítani az egyiptomi
járatokat. A Külügyminisztérium pénteki közleményében ismételten arra hívta fel a magyar állampolgárok figyelmét, hogy a helyzet javulásáig, a
közrend és a közbiztonság teljes helyreállításáig az Egyiptomba
utazást nem javasolja.
Egy ember meghalt, húszan megsebesültek, amikor ezer tüntető összecsapott a rendőrökkel el-Arishban, ahol egy rendőrőrsöt is ostromolnak. (al-Dzsazíra)
Órákon belül bejelenti lemondását Hosszám Badrawi, a Demokrata Párt főtitkára az arab BBC-nek adott nyilatkozata szerint. Badrawi Mubarak beszéde előtt még arról beszélt, az elnök le fog mondani.
A bejelentéshez közeledve katonai helikopterek érkeztek a kairói elnöki palotához, jelentette az al-Dzsazíra.
Ezer tüntető egy rendőrőrsre támadt el-Arishban, több autó felgyújtottak, Molotov-koktélokat dobálnak. (Reuters)
Miután több forrás is azt állítja, hogy Mubarak elhagyta Kairót, a Reuters úgy értesült, hogy korábban két helikoptert is láttak felszállni az elnöki palotától.
Lövések dördültek a rendőrök és a tüntetők között a Sínai-félszigeten található el-Arish városban, jelentette az AFP. A hírügynökség szerint többen megsebesültek.
Hamarosan egy fontos bejelentés várható az elnöki hivataltól, állítja az állami tévé. A Guardian szerint fontos lehet, hogy nem az elnök, hanem az elnöki hivatal tesz bejelentést. (BBC)
Alexandriában is több tízezren vonultak a Ras el-Tin palotához, Mubarak elnök egyik hivatalos rezidenciájához. (al-Dzsazíra)
Egy helyi kormányzati tisztviselő megerősítette, hogy Hoszni Mubarak elnök Sarm es-Sejkben van, állítja az AP. Most már legalább négy különböző forrás mondta, hogy az elnök elhagyta Kairót. A New York Times szerint a diplomaták folyamatosan próbálják jelezni, hogy Mubarak csütörtök esti beszéde az elnöki hatalom visszavonhatatlan átadását jelentette, noha a beszédből ezt nem mindenki hallotta ki.
A Szuezben utcára vonuló több tízezer tüntető tíz kormányzati épületet is körbevett, állításuk szerint addig nem mozdulnak, amíg Mubarak le nem mond, jelentette az al-Ahram lap. (al-Dzsazíra)
A Fugees zenekar egykori rappere, a korábban a haiti elnöki pozícióért is elinduló Wyclef Jean Freedom (Song for Egypt) címmel írt dalt az egyiptomi tüntetésekről.
Az elnöki palotánál a tüntetők csak állnak és beszélgetnek, ez lesz, ha a felső-közép osztály próbál meg tüntetni, írja piszkálódva Nadia el-Avadi a Twitteren. Szerinte hiányoznak a skandálások, a tüntetők nem tűnnek elég dühösnek.
A vízosztás és a szemét összegyűjtése jobban működik, mint egyébként Kairó néhány részében normális körülmények között, írja Andrew Steele, a BBC egyik tudósítója.
Több tízezren tüntetnek az állami tévé épületénél, jelentette az al-Dzsazíra. A Tahrír téren összegyűlt százezrek közül is folyamatosan áramlanak át a tévéhez.
Mohamed Abdellah, a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik magas rangú tagja is úgy tudja, hogy Mubarak Sarm es-Sejkbe tart. Abdellah azt is megerősítette, hogy Mubarak átadta jogköreit Omar Szulejmán alelnöknek, most ő vezeti az országot. (al-Dzsazíra)
Mubaraknak sok minden miatt fájhat most a feje, de legalább amiatt nem kell idegeskednie, hogy a magyar külügy elítélné.
"A Külügyminisztériumot aggodalommal tölti el, hogy az egyiptomi nép jogos követelése eddig csak részlegesen teljesült. Szükségesnek tartjuk a politikai, társadalmi és gazdasági reformok kidolgozásának és bevezetésének haladéktalan megkezdését" - áll a minisztérium közleményében.
"Hazánk számára Egyiptom kiemelt gazdasági partner a térségben. Arra számítunk, hogy a mostani helyzet megnyugtató rendezése után Egyiptom ismét kiszámítható és stabil ország lesz" - írja a minisztérium, az egyiptomi utazást pedig továbbra sem javasolják a magyar állampolgároknak.
Egyre gyűlik a tömeg az állami tévénél, folyamatosan ezrek áramlanak át a Tahrír térről. Néhányan megpróbálták elbontani a szögesdrótot, de a többiek megakadályozták őket. A másik oldalon várakozó katonák úgy tűnik, hogy szimpatizálnak a tüntetőkkel, egy tábornok állítólag könnyek között ráz kezet a demonstrálókkal, írja Matthew Cassel a Twitteren.
Moamer Kadafi, Líbia vezetője felhívta Mubarakot tegnapi beszéde után, és támogatásáról biztosította a líbiai hírügynökség szerint.
Az AFP egy egyiptomi kormányzathoz közeli forrásra hivatkozva állítja, hogy Mubarak és az egész családja elhagyta Kairót. Az egyre több forrásnál szereplő hírt azonban továbbra sem erősítették meg hivatalosan.
Khaled Islamboil egyipomi politikai elemző szerint Mubarak a csütörtökön alelnökének átadott jogkörökkel sokkal inkább a brit uralkodóhoz hasonlítható, semmint egy elnöki köztársaság valódi vezetőjéhez. Egyelőre még a külföldi elemzők is vitatkoznak azon, hogy pontosan milyen jogköröket adott illetve adhatott át Mubarak az alkotmány értelmében Omar Szulejmánnak. (BBC)
Az al-Dzsazíra helyszíni riportja szerint az egyik halott tüntető anyja azt mondta a tömegnek, másik gyermekét is feláldozná a demokráciáért folytatott harcban.
Nagy erőkkel védi a hadsereg az elnöki palotát, a környező épületek tetejét mesterlövészek foglalták el. A több ezer tüntetőhöz folyamatosan csatlakoznak újabb emberek. (al-Dzsazíra)
Felszedték a szögesdrótot a katonák az Október 6-a hídról, így sok tüntető indult meg az állami tévé épületéhez. (al-Dzsazíra)
Egy magas rangú nyugati tisztviselő megerősítette a BBC-nek, hogy Mubarak elmenekült Kairóból.
Egyelőre nem mutatják az állami tévé épületénél összegyűlt tömeget, de a szemtanúk szerint már ott is több ezren demonstrálnak. (BBC)
Egyre több városból számolnak be jelentős tüntetésekről, már az utcára vonultak Damnhurban, Tantában, Asuitban, Sohagban, Bani savfiban, Port Saidban és Damiettában is. (Guardian)
Több mint tíz városban tüntetnek már nagyobb térképen való megjelenítése
A tömeg ugyan feltüzeltnek tűnik, de a BBC egyik tudósítója szerint egyben békés is. Nem tudni, hogyan reagálna a hadsereg, ha a tüntetők megostromolnák az állami tévé vagy az elnöki palota épületét.