A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
A szemtanúk beszámolója szerint csütörtök hajnalban, helyi idő szerint 4 órakor egy lézeres irányzékot használó mesterlövész adott le lövéseket a téren tüntető ellenzékiekre. A Guardian értesülései szerint hét áldozata volt az éjszakai összecsapásoknak. Több mint ezren sérültek meg, volt, aki gerinctörést szenvedett. A mubarakisták betontömböket hajigáltak a tetőkről, ezek igen komoly sérüléseket okozhattak. A folyamatos támadások ellenére az ellenzékiek megvédték a teret, sőt, reggelre számbeli fölénybe kerültek. Reggel mintegy ezer mubarakista támadta a téren lévő négyezer ellenzékit, akikhez folyamatosan érkezett az erősítés. Most már tízezernél is többen lehetnek.
Egy szemtanú szerint felfegyverzett mubarakisták tartanak a Tahrír térre, jelentette a Reuters.
A legszervezettebb egyiptomi ellenzéki mozgalom, az iszlámista Muzulmán Testvériség csütörtöki közleményében Mubarak és kormánya távozását, illetve valamennyi politikai pártot és mozgalmat magában foglaló nemzeti egységkormány felállítását követelte. Szerda éjszakai hírek szerint immár az amerikai kormányzat is megbékélt vele, hogy az iszlámisták valamiféle szerepet kapjanak Egyiptom következő kormányában. A Muzulmán Testvériség az arab világban a szélsőségesek szellemi otthona, de az egyiptomi szárnya mérsékeltebb, alapvetően reformista követelései vannak, és jól együttműködik a világi és a liberális ellenzékkel is.
A Guardian jelentése szerint több ezer tüntető gyűlt össze Jemen fővárosában, Szanaában, hogy az elnök távozását követelje. Ali Abdulah Szaleh a héten felajánlotta, hogy nem indul újra 2013-ban a következő elnökválasztásokon, de ez nem elégítette ki a tüntetőket.
Pár perc alatt elkergette a hadsereg a Tahrír térre vezető hídról a mubarakista tüntetőket, jelentette a Guardian helyszíni tudósítója. 9 óra 10-kor adott jelentése szerint "a hadsereg tíz perce felszólította a mubarakistákat a távozásra, majd hat-hét percen belül az egész hidat kiürítette. Ez reménykeltő, akárhányszor a hadsereg közbeavatkozik, jelentősen javul a helyzet. A baj, hogy nem tudjuk, mik az utasításaik. De legalább beavatkoztak, és most szünetel a harc a Tahríron" - írta.
Az al-Jazeera élőképén a híd lejárata és az ellenzékiek barikádja látható. Pillanatnyilag nyugodtnak tűnik a helyzet.
Az arab hírtelevíziónak nyilatkozó Tahrír téri orvosok szerint hét halottja van az éjszakai összecsapásoknak.
Az al-Jazeera helyszíni tudósítóinak nyilatkozó Tahrír téri ellenzéki tüntetők szerint a hadsereg csütörtökön sem fog beavatkozni az összecsapásokba, és nem fogja megvédeni őket.
A BBc értesülései szerint nem kizárt, hogy a hadsereg a következő napokban a tüntetők oldalára áll. Egy nyugalmazott egyiptomi tábornok beszélt a brit hírügynökség munkatársának arról, hogy a hadsereg kezdi elveszíteni a türelmét, és ha a mubarakisták tovább lövik az ellenzéki tüntetőket, a hadsereg is tüzet nyithat. Véleménye szerint akár már holnap is átállhat a hadsereg. Péntekre az ellenzék a keddihez hasonló óriástüntetést szervez.
A francia állampolgárokat is arra szólították fel, hogy hagyják el Egyiptomot, ha nincs halaszthatatlan dolguk, közölte a francia kormány szóvivője. (BBC)
Egyelőre nem világos, hogy a halálos áldozatok melyik oldalról kerültek ki, mindenesetre a kormányellenes tüntetők a korábbinál is elszántabban hangoztatják, hogy Mubarak rendszerét meg fogják dönteni. A hadsereget felszólították, hogy védje meg a békés tiltakozókat. Az ellenzékiek egyik szóvivője arra figyelmeztetett, hogy személyesen az elnököt teszik felelőssé, ha újabb vérfürdő történik a Tahrír téren. (al-Dzsazíra)
Az elnök szimpatizánsai a tegnapinál is nagyobb tömeget mozgósítanának mára. Közben az ellentábor radikalizálódott: már Mubarak felakasztását is követelik. (al-Dzsazíra)
Az egyiptomi egészségügyi miniszter megerősítette, hogy öt ember meghalt a Tahrír téri összecsapásokban. 836 embert vittek kórházba, közülük nyolcvanhatot továbbra is ápolnak. A legtöbb sérülést a kövek és fémrudak okozták, azt nem tudni, hány lőtt sebet kellett ellátni. (al-Dzsazíra)
Az egyiptomi állami televízió szerint a Tahrír téren öten meghaltak, nyolcszázan megsérültek az éjszakai összecsapásokban. (al-Dzsazíra)
"Nem tudom, mi a következő lépés, de ha készek vagyunk az életünket adni, kétlem, hogy bárki is le tudna győzni bennünket", mondta egy kormányellenes aktivista Kairóban az al-Dzsazírának.
Módosították az amerikai állampolgároknak közzétett felszólítást. Arra hívták fel a figyelmet, hogy csak a kijárási tilalom lejárta után induljanak el a reptérre. (al-Dzsazíra)
Február 12-én ellenzékiek és szakszervezetek tüntetnének a fővárosban, de nem kaptak engedélyt a hatóságoktól. (MTI)
Az USA elítéli az erőszakot, békés átmenetet sürget. Mubarak hívei újságírókra támadtak. (MTI)
Körülbelül egy órával ezelőtt még két halottról írt a BBC, frissített összefoglalójukban már "legalább három áldozatról" számolnak be.
A katonák őrizetbe vettek több tüntetőt a kairói Abdel Munim Rijád téren. Nem tudni, hogy a Mubarak-párti vagy a Mubarak-ellenes táborhoz tartoznak-e. (al-Dzsazíra)
Az Egyesült Államok felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Egyiptomot. (al-Dzsazíra)
Az al Dzsazíra szerint öt halálos áldozata van a csütörtök hajnali összecsapásoknak. Információik szerint mindannyiukat lövedék ölte meg. Napfelkeltére állóháború alakult ki a kairói Tahrír téren. A kormányellenes tüntetők és Mubarak hívei barikádok mögül kövekkel és Molotov koktélokkal dobálják egymást.
Heves lövöldözés tört ki csütörötök hajnalban Kairó belvárosában. Az al-Arabíja helyszíni tudósítása szerint legalább négy kormányellenes tüntető vesztette életét, 13-an pedig megsebesültek a Tahrír téren. Szemtanúk elmondása szerint az Október nevet viselő híd irányából jöttek a lövések. A hídon a kormánypárti tüntetők tartózkodnak. Hajnali négy óra körül kezdődött a lövöldözés, és egy órával később még mindig ropogtak a fegyverek. A BBC két halálos áldozatról tud.
A Tahrír tér közelében óriási barikádot emeltek az elnököt támogató tüntetők többek között hirdetőtáblákból. Felhalmoztak továbbá több száz hajítókövet, és tönkretették az utcai világítást, úgyhogy a barikád közelében teljesen sötét van. Azt nem tudni, miféle ostromra készülnek. (al-Dzsazíra)
Számos épület, köztük lakóépületek is égnek Kairóban, mivel a mubarakisták és az ellenzékiek Molotov-koktélokkal is harcolnak. Az al-Dzsazíra arról tudósít, hogy sehol nem látni tűzoltókat, és a hadsereg sem tesz semmit a tüzek vagy a gyújtogatás megfékezéséért.
Betelefonáló egyiptomi lakos a BBC-n: "A keddi beszéd engem meggyőzött, előtte Mubarak-ellenes voltam, de most már támogatom. Tény, hogy sok baj van az országban, de elég sokat elismert ő is, és már neki is látott a munkának. Rengeteg pénz és emberélet veszett el eddig, szerintem abba kellene hagyni, és adni Mubaraknak egy esélyt."
A hétfő este Kairóba küldött korábbi egyiptomi nagykövet, Frank G. Wisner hazamegy Kairóból Washingtonba, mivel egy amerikai kormányzati forrás szerint már tudott olyan hatékony csatornaként szolgálni, miután nyilvánosságra kerültek a Mubarakkal folytatott magánbeszélgetéseinek részletei, írja blogjában Jake Tapper, az ABC News munkatársa. A médiában korábban olyan hírek jelentek meg, hogy Wisner tolmácsolta Mubaraknak Obama üzenetet, miszerint ne induljon újra a szeptemberi elnökválasztáson.
Törékeny a helyzet a Közel-Keleten, mondta Robert Zoellick, a Világbank elnöke. Szerinte jelenleg nagyon nehéz megítélni, hogy mi fog történni, gazdasági és társadalami reformokat forradalom közepén keresztülvinni pedig nem könnyű kilátás. (BBC)
A Mubarak-pártiak egy felüljáróról dobálják a kicsit távolabb fémbarikádok mögött álló kormányellenes tüntetőket, a hadsereg nem tesz semmit, hogy közbelépjen, számolt be az al-Dzsazíra tudósítója.
Algériában parlamenti képviselők a 19 éve bevezetett rendkívüli állapot feloldását javasolták, összhangban egy február 12-re meghirdetett tüntetés elsődleges követelésével. A parlament és a kormány megtárgyalja a kérdést, de a miniszterelnök-helyettes szerint nem tervezik a szükségállapot feloldását. "A tüntetés szervezőinek kell felelősséget vállalniuk a károkért, vagy ha kicsúsznak a kezükből a dolgok" - mondta Núredine Yazid Zerhuni az APS hírügynökségnek. (Guardian)